Az erbili repülőtéren az iraki hatóság osztja a vízumot. Elvileg váltható e-vízum is, amely csak a kurdisztáni regionális kormány (KRG) ellenőrzése alatti területre érvényes. Ez olcsóbb ugyan, de nekünk nem felel meg, mert olyan nevezetességeket is megnéznénk, amelyek vitatott helyeken vannak. A vízumot mégis a KRG adja ki. Ki érti ezt? Megérkeztünk a kurd autonómiába, amelynek van saját alkotmánya, kormánya, elnöke, de a terület határairól vitáznak. Az autonómia alkotmánya szerint a főváros Kirkuk, de ez éppen az irakiaké. Szóval most Erbil leginkább a főváros. Néhány héttel az utunk előtt itt lőttek szét az irániak egy vagy két épületet, amiről azt mondták, hogy azok az izraeli hírszerzés bázisául szolgáltak. A helyi hivatalos közlés állította, hogy egy erbili üzletemberé volt a ház, aki egyébként őrző-védő céget üzemeltetett. És civilek haltak meg a támadásban. Az incidensnek nyomát nem észleltük.
Erbil milliós nagyváros, az idegen számára felfoghatatlanul növekvő metropolisz, lakóparkok, bevásárló központok, szinte felhőkarcolók emelkednek mindenütt. A nagyvárosban egy-egy öntözött mezőgazdasági terület, birkalegelők fölött autópályák húzódnak. Tömegközlekedésnek az országban semmi nyomát nem látni. Illetve a nyomát igen, régi elhagyatott busz-megállók képében.
NEMZETÉPÍTÉS. Utazásunk idején volt a „kurd nemzeti viselet napja”. Sok férfi hordja a bő nadrágot sál-övvel, hozzá mellényt vagy európai szabású zakót. Láttam ilyet hordani Kelet-Törökországban is, csak ott kevesebben viselik. A hagyományőrzők turbánná csavart piros-fehér kendővel járnak. A kurd (a perzsával rokon iráni nyelv) itt a hivatalos nyelv, de persze vannak arab feliratok is. A kurdnak több változatát is használják, a terület egy részén a Törökországban is beszélt kurmandzsi van használatban, másutt az iráni kurdok többsége által használt szorani. Kurdok a legtöbben Törökországban élnek, de több milliós közösségek vannak Iránban és Szíriában is, élnek szórványok a kaukázusi volt szovjet államokban. Egységes államuk soha nem volt, erre leginkább még az iraki autonóm terület emlékeztet. A kurdok többsége szunnita muzulmán, de síiták is vannak, s a kurdok között kialakult néhány különös elszigetelt felekezet – a legismertebb a jazidiaké. Ez a sajátos zárt kultúrájú milliós nép iszonyú szenvedéseknek volt kitéve, amikor Irak és Szíria területének egy részét az „iszlám állam” gyilkos martalócai uralták. Az észak-iraki kurd autonómia békés vidék, de volt, hogy vezetőnk egy-egy távoli hegyvonulat felé mutatott azzal, hogy ott lehetnek azok a táborok, ahol a török területen aktív Kurd Munkáspárt (PKK) terroristának minősített gerillái élnek. Más iraki hegyek között meg az iráni kurdok fegyveresei keresnek menedéket. Nem csoda, hogy a turistabuszt gyakran megállítják a pesmergák. Ritka madár a turista, néha megnézik az útleveleket. Van, hogy a kurd fegyveres mellett iraki katona áll.
A fegyver szokványos dolog. A ramadán miatt félig üres bazárban a késes-köszörűs egy fiatalember gépkarabélyát javítgatta, amikor ott kószáltam. Pár középkorú szaki kibicelt neki. Miután tisztázták honnan jöttem, biztosítottak, hogy nagyra tartják a magyar gyártmányú kézifegyvereket.
Bizarr jelenség, hogy az ötvenezer négyzetkilométeres területet belső határ is szabdalja. A nagyobb országdarabot a Barzani-klán vezette Kurdisztáni Demokrata Párt uralja, a maradékot a Talabáni-nemzetség irányította Kurdisztáni Hazafias Unió. Barzani-földön a pártalapító Musztafa Barzani arcképei, szobrai láthatók, a KDP zászlói lobognak a kurd és az iraki zászló mellett. Talabániéknál másik pártzászló, másik honalapító képei igazítanak el arról, hogy itt ki az úr. A viszonyokat a nemzetközi függések, az országon belüli politikai alkuk és a belső klánviszonyok alakítják.
Az ország a kőolajból él, ipari tevékenységnek nyomát nem látni. És, élnek még, amiből lehet. Eljutottunk egy kellemes kisvárosba, amely szinte rátapad az iráni határra. Látható ellenőrzés nincs, a turista akár át is léphet a piros vonalon. Egyszerre csak félre kellett húzódni, mert az ösvényen egy fiatalember jött hatalmas bugyrot cipelve. Egy pillanatra rá fordult is vissza miután lerakott hat ötliteres műanyag tartályt. Olcsó iráni benzin, magyarázta vezetőnk. Megéri. Különösen, ha valakinek nincs semmilyen más megélhetése. Ez is magyarázza a migrációs nyomást.
LÁTNIVALÓK Észak-Irak az ősi Mezopotámia része. Láthattuk az újasszír birodalom néhány impozáns maradványát, hajdani öntözőrendszert, amely a közeli Ninive/Moszul kertjeit látta el a hegyek friss vizével. Erbil közelében történt a gaugamelai csata, ahol Nagy Sándor (i.e. 331-ben) legyőzte a perzsák királyát, s ezzel véget vetett az óperzsa Akhaimenidák birodalmának. Láthatók emlékei a hellenisztikus, majd az iszlám világnak és az oszmán kornak is. Úgy éreztem, hogy rengeteg olyan kincs van, amelyet még nem tártak fel – a táj kimaradt a nagy régészeti felfedezésekből. És a legutóbbi évtizedek alatt szinte semmit sem tettek az örökség védelmében, sok értékes látnivaló megközelíthetetlenül pusztul. Például Dvin vára, ahonnan – állítják - Szaladdin szultán (1137-1193) a leghíresebb kurd nemzetsége elszármazott.
A turisták viszont felkereshetik azokat a helyeket, amelyek a huszadik századi kurd történelem elképesztő fordulópontjaira emlékeztetnek. Emlék-múzeuma van a Barzani-klánnak. Szaddam Huszein - mesélték – elrendelte a törzs összes férfi és fiútagjának meggyilkolását. Egyfajta terror háza Szulejmániában a „vörös börtön, ahol Szaddam rezsimje a kurd politikai foglyokat őrizte, kínozta és gyilkolta. A nemzeti emlékezet legtragikusabb pontja Halabdzsa. 1988-ban az iraki-iráni háború végén Szaddam vegyitámadást rendelt el a település ellen – legalább ötezren haltak meg a tömeggyilkosságban. Az áldozatokról temető, emlékmű és múzeum emlékezik meg. A múzeumban látható a kötél, amelyre felakasztották Vegyi Alit, Szaddam rokonát, akire a tömeggyilkosságot bízta.
Nem könnyű kurdnak lenni
Egy ilyen rövid utazás nyomán véleményt mondani az országról, emberekről felelőtlenség. Kevesekkel beszélgettem, velük is közvetítő nyelven, ami eleve szelektálja a tartalmat. Éreztem, hogy aki szóba elegyedett az méltósággal tette, s fontosnak tartották, hogy megkülönböztessék magukat a térség más népeitől – araboktól, perzsáktól, törököktől. Az ország állapotairól kritikusan beszéltek. Szóltak a megosztottságról, korrupcióról, a klánharcokról, nehéz megélhetésről. Kurdnak lenni sem könnyű.
