A tudósok szerint lehetnek jó hatásai is a nem mindennapi teljesítménynek. Russ Cook szervezetének normális működésbe való visszaállása azonban nehezebb lehet, mint azt gondolná. - Jó lehet számára, hogy fejlődött kardiorespiratorikus fittsége, vagyis szívének és légzőrendszerének az a képessége, hogy tartós fizikai aktivitás során minél több oxigént szállít a vázizomzatba, és az is, hogy hatékonyabban tudja az energiáit hasznosítani - nyilatkozta a Guardiannek Dan Gordon, az Anglia Ruskin University fiziológus docense. Hozzátette, sokkal erősebben jelentkezhetnek nála azok a tünetek, amelyeket a maratonokat rendszeresen lefutók tapasztalnak a 120 órán keresztül tartó versenyek után: extrém fáradtság, izom- és izületi fájdalmak, a bőr irritációja az izzadtság és a ruházat dörzsölése miatt. A hőség, illetve az emiatti állandó kiszáradások miatt veseproblémák is a keletkezhetnek. A hosszú teljesítménykényszer immunrendszerét is gyengíthette, így könnyebben utat engedhet meghűléseknek, influenzának. A legjobbat akkor teszi szervezetével, ha nem áll le a sportolással, kerékpározik, úszik, izomnyújtó gyakorlatokat végez. Szüksége van sportterápiára is, hogy azokat az izmait, amelyek nem voltak igénybe véve és emiatt elgyengültek, megerősítse. – Az emberi gépezet elképesztő dolgokra képes, és hihetetlenül ellenálló, képes az öngyógyításra – mondta Gordon. Szerinte a pszichológiai hatások lehetnek a legsúlyosabbak, beleértve a verseny befejezése utáni első 24-48 órában a mámor, a felfokozott lelkiállapot és az adrenalin utáni leépülést, valamint a magányos élmény okozta lelki megterhelést.
Martin Turner, a Manchester Metropolitan Egyetem sportpszichológusa szerint Cooknak pszichológiai segítségre lenne szüksége, hogy feldolgozza az úton tapasztalt traumatikus élményeket, például azt, hogy őt és stábját egyszer fegyveres rablók fosztották ki. Segíteni kell őt abban is, hogy új célokat tudjon kitűzni magának, például hogy a szakértelmét mások megsegítésére használja. – Az emberek hajlamosak arra, hogy elérjék a csúcspontokat, és azt higgyék: OK, most már elégedett vagyok", de nem ilyenek vagyunk, mindig a következő célokra tekintünk – mondta. Kérdés: neki lesz-e újabb? Lehetséges, hogy megpróbál majd többet és nagyobbat tenni.
Dan Lieberman, a Harvard professzora, az Edzettség című könyv szerzője szerint, bár az emberi evolúció oda vezetett, hogy képesek vagyunk hosszú távokat lefutni, de ebben nincsenek benne maratonok, ultramaratonok, vagy olyan őrült távolságok, mint Afrika hosszában. De ezeket olyan ritkán teljesítik, hogy nincs megfelelő mennyiségű ismeretünk arról, mivel járnak az emberi szervezet számára. – De a legtöbb alkalmi futónak nem kell félnie. Sok adatunk van arról, hogy a futás rendkívül jó formája az erőteljes fizikai aktivitásnak, amely egész életen át tartó előnyökkel jár. A jó hír az, hogy nem kell maratonokat lefutni, hogy ezek teljes egészében érvényesüljenek - jegyezte meg Turner.
Először teljesítette nő a világ legnehezebb futóversenyét
Egy kétgyermekes anya, a brit Jasmin Paris kevesebb mint 60 óra alatt 160 kilométert futott nehéz, hegyi terepen, és egyike volt annak az öt futónak, akiknek sikerült célba érniük az Egyesült Államokban megrendezett Barkley Marathons nevű versenyen március 22-én. A 40 éves, állatorvosként dolgozó Paris épp befért a hatvanórás limitidő alá: 59 óra 58 perc és 21 másodperc alatt teljesítette a távot. A Barkley Marathons nem csupán a táv és a hegyi terepviszonyok miatt számít nehéznek: a résztvevőknek több mint 16 ezer méternyi szintkülönbséget kell leküzdeniük. A rekordot Brett Maune tartja, aki 2012-ben 52:03:08-as idő alatt teljesítette a távot.
