„Legközelebb találkozunk” búcsúzott el száz perc és két ráadás után hétfőn este a MOMkultban Samara Joy McLendon. Busásan kárpótolt mindenkit, aki lemaradt anno Ella Fitzgerald vagy Billie Holiday koncertjéről. Mert a jazzt a XX. század eleje óta a soul élteti. Míg kortársai, Gregory Porter, McLorin Salvant, Jazzmeia Horn új formákat kerestek, ő az ’old fashion’ híve, a 30-as évek hangulatát közvetíti a XXI. századba. Sikerrel, mert félszavakból értő barát a huszonéveseknek, vidám történetekből kifogyhatatlan kamasz az időseknek. Jamie Krents, a Verve Records elnöke találóan definiálta a Joy-jelenséget szerződtetésekor: „Ő egy átlagos fiatal, aki történetesen világklasszis énekesnő”.
A jazz ma legkapósabb nagykövete először lépett fel nálunk a Bartók Tavasz keretében. Bronxban a „múlt zenéjén”, bőgős apjának Betty Carter és Dinah Washington lemezein nőtt fel, nagyszülei jóvoltából pedig a gospel elitjén Clark Sisterstől Kirk Franklinig. Míg Sarah Vaughan Lover Man-je oda nem csalta a jazzszentélyhez. Gyerekkorában még nem értette, hogy lehet az ő hangja karácsonyi ajándék. Ma már igazi mosolyszüret minden színpadra lépése, ahogy azt EP-jének címe, a Joyful Holiday megelőlegezte. Bel cantója áfiumként hat a közönségre és a zenészekre egyaránt. Vaughan, Carmen McRae és Betty Carter technikáját tanulmányozta, mert imponált neki, hogy a legkisebb erőfeszítés nélkül „operikusan” énekeltek. Szertartásán, miután a zongorista Cameron Campbell, aki már a japán és brazil turnéján is kísérte, a dán Felix Moseholm, aki ma NY jazzszcénájának egyik legkeresettebb bőgőse, és a dobok mögé telepedő vintage-jazz szakértő Evan Sherman eljátszotta a prelúdiumot, olyan négy oktávos a capella rögtönzéssel indított bársonyos altján, hogy mindenki markolhatta a karfát a nagy ikonokra emlékezve. Már 19-ben képes volt erre, mikor egyetemistaként Ellington „Take Love”-jával és Fitzgerald „Easy”-jével megnyerte a Sarah Vaughan Jazzénekversenyt. Nagyapja zsörtölődött, mert „az éneklés a gyülekezethez tartozik”, de a szakmát, Anita Bakerrel és Chaka Khannal az élen lenyűgözte. A zsűritag, bőgős guru, Christian McBride nem kertelt: „Maradjon ilyen, mint most. Lenyűgöző, úgy énekel, mint a régi nagyok”.
A Jazz Times-nál 21-es első albuma megjelenésekor az év debütáló művésze lett. Most hallottuk, miért kapott két év alatt kapott három Grammy-t (tavaly második albuma, a Linger Awhile a legjobb vokális lemez, mellette az év fiatal előadója, idén a legjobb jazzperformance kategória nyertese a Tight című opusáért). Szimpozionjának témája a 30-as évek jazzdalainak 21. századi adaptálhatósága. Mutatott olyan régi-új nótákat, mint a „Lush Life”, mert szerinte „Nem tudhatod, hová mész, ha nem tudod, honnan jöttél". Pandora szelencéjéből mindig újabb kuriózumok bukkantak elő, nem véletlenül írta a New York Times, hogy Joy „fiatalos fordulatot hozott a jazzbe”. Egykori zongorista mentora tiszteletére szólt egy Barry Harris-dal, Horace Silver „Peace”-e pedig katartikus lett. Samara repertoárja maga a soultörténet. „Megérdemlik ezek a dalok, hogy megmutassuk őket az embereknek”. A még kételkedőknek elénekelte a „Let's Dream in the Moonlight”-ot. Valódi extraságok tanúi lehettünk, mert a ’jazznewblood’ generáció nem hibázik, mikor kézbe veszi a szikét, bátran hozzáír a szöveghez, megvariálja a kompozíció struktúráját, és igazi specialista a vocalese-ben (ami eredetileg hangszeren játszott dallamra írt szöveg), még a Monk-dalok is újjászülettek. A soul nem változik, üzente a „You Stepped Out Of A Dream” meg a latinosan könnyed „Nica's Dream” prezentálásával a Covid idején épített online közösségének, akik eljöttek kedvéért a Csörsz utcába is.
Ha kisétálva egy koncert után a budai éjszakába jobban szeretünk élni, akkor Samara Joy járt ott.
Infó
Samara Joy
MOMKult
április 8.
