A Szent István parktól a Tátra utcára befordulva máris feltűnik a KultúrPont barátságos, zöld cégére. Lívia siet elém, hogy körbevezessen, míg Péter Móric kutyussal odabent türelmesen üldögél. A polcokon nemcsak könyvek sorakoznak, témánként és szerzőnként gondosan csoportosítva, de van itt lemezjátszó, nippek és növények, a falakon Péter művészi fotói, szinte egy újlipótvárosi értelmiségi család otthonában érezheti magát, aki ide betér. Örömmel időzik itt az ember – állapítjuk meg csaknem két órával később, miközben a házaspárral beszélgetünk. Lívia minden könyvről lelkesen mesél, azt is tudja, hogyan kapcsolódik a szerző életművéhez, milyen a nyelvezete, mennyire fordulatos, miért különleges olvasmány.
– Én ezeket mind elolvastam, aztán lehoztam ide – meséli mosolyogva Lívia, aki húsvét előtt tombolával kísért meseolvasást tartott a legfiatalabb kuncsaftoknak. Andersen meséitől Vackoron át Micimackóig számos régi kedvenc megtalálható náluk, míg a friss bestsellerek közt Jo Nesbø skandináv krimijeitől az ír Sally Rooney romantikus regényeiig terjed a sor. A kortársak közt szép számmal akadnak újlipótvárosi kötődésű írók: Grecsó Krisztián, Vámos Miklós, Závada Pál, Parti Nagy Lajos és Kepes András könyvei a bolti ár feléért már hazavihetők, akárcsak Moldova György és Nagy Bandó András kötetei. Nagy még a választék pszichológiai-pszichiátriai témájú művekből, Popper Pétertől Orvos-Tóth Noémiig, mert a volt polgárjogi bíró szenvedélyesen érdeklődik a lélektan iránt.
Könyvszobáról álmodva
– A könyvészet iránti szeretetem már korábban kezdődött. Egy évig nem vettek fel a jogra, ezalatt Békéscsabán dolgoztam egy kis antikváriumban. Nagyon helyes kis bolt volt, kandallóval, a polcokon a teljes világirodalommal. Egész nap olvastam, mondhatni felvilágosultam. Nagyon szerettem itt dolgozni, letettem a könyvész- és becsüsszakvizsgát is, aztán ez megtorpant, mikor felvettek a Szegedi Egyetemre nappali tagozatra. De mindig az volt az álmom, hogy lesz egy kis könyvesboltom, hogy jöjjenek be az emberek, meséljenek az életükről, tartsunk egy kicsit össze.
Az a szomorú benyomásom, hogy az emberek már alig beszélgetnek, nem foglalkoznak azzal, mi a jó nekik. Nem vesznek könyveket se, mert ki tudja, mi lesz holnapután, erre nem költünk.
Két hónapja nyitottunk, és már sokan lejárnak ide, hoznak be könyveket, én pedig kicserélem olyanra, amit szívesen elolvasnának, és közben beszélgetünk. Mindez teljesen politikamentes, bár annyiból nem, hogy itt minden intelligens ember nyakig benne van a politikában. Újlipótvárosiak vagyunk, én már gyerekkoromban beleszerettem a környékbe, aztán ide is költöztünk. Miután az Ítélőtáblától nyugdíjba mentem (2013-ban az Orbán-kormány több mint 270 bírót kényszernyugdíjazott – a szerk.), több okból is volt bennem kielégületlenség. Elmentem a polgármesteri hivatalba, felajánlottam a jegyzőnek, hogy tartok ingyenes jogi felvilágosítást – nem tanácsadást, mert azt csak ügyvéd tarthat –, elsősorban betegjogokkal, öröklésjoggal kapcsolatosan a kerületi lakosoknak. De már egyre többször mondogattam a családomnak, mennyire vágyom egy „könyvszobára”. Végül az egész család összefogott, eladtuk még a kocsinkat is – a belvárosban úgyis alig lehet már parkolni –, és megvettük ennek az üzletnek a bérleti jogát öt évre.
A hely egy romhalmaz volt, aztán a gyerekeinkkel közösen rendbe tettük, kifestettük, vettünk tizennégy széket is, ennyien férnek be a könyvklubba.
Miután bíróként az utolsó éveimben műhibaperekkel foglalkoztam és írtam több egészségügyi jogi szakkönyvet is, emellett évekig a Budapesti Corvinus Egyetemen gazdasági jogot oktattam, én ebből tartok előadásokat. Minden pénteken fél 5-től van program, előtte az ajtóra már kiragasztjuk, mi az aktuális téma. Legutóbb az eutanáziáról volt szó, rengetegen voltak erre kíváncsiak, Karsai Dániel ügye miatt is foglalkoztatja az embereket. Péter zenetörténettel is foglalkozik, legutóbb Paganiniről beszélt, aztán meghallgattuk lemezről a többi között a h-moll hegedűversenyt.
– A La Campanella Rondó-tételét a közönség Liszt Ferenctől ismeri, de itt azonnal megállapították, hogy hegedűn sokkal jobb – jegyzi meg elégedetten Péter.
Áprilisban lesz előadás az idős, demens betegek otthoni gondozásáról, egy Erdélyből áttelepült tanárnő Szerb Antal: Utas és holdvilág című regényét fogja ismertetni, Péter fotótörténetről, Lívia pedig a végintézkedésekről és az öröklésjogról beszél majd. – Ezek ingyenes programok, szerencsére ha pár könyvet eladunk, abból a bérleti díj és a pici rezsink már kijön – mutat Lívia a kis villanyradiátorra, amivel fűtenek.
– Naponta négy órát vagyunk nyitva, kettőt délelőtt, kettőt délután, így ki tudunk menni reggelente Móriccal a Duna-partra futni, esténként pedig színházba, hangversenyre járunk.
Mi már megöregedtünk, két felnőtt fiunk és egy nagy unokánk van. Nagyon összetartó család vagyunk, a gyerekeink is mindenben segítenek, bár elsőre nem értették, mit fogtok ti itt eladni? Mondtam nekik, hogy a könyveinket, amiket kiolvastunk, mert már otthon is van több ezer kötet, meg a lemezeinket, CD-inket, DVD-inket, és az apátok képeit. Akinek kell, megveheti, akinek nem, az is jöjjön be, és kitaláljuk, hogyan tudjuk egymást támogatni. Egyetemistáknak is segítek a szakdolgozatuk formai-gyakorlati rendbetételében, hiszen konzulens voltam éveken át. De fordulnak hozzám jogi kérdésekkel, például ha valaki élettársi kapcsolatban él, és nem akarja, hogy a halála után a papát vagy a mamát kirakják a lakásából, abban tudok segíteni, hogy mit tud tenni. A legtöbbet teszem, ami lehetséges: megmutatom, hogyan kell elkerülni a bíróságot, hiszen ehhez értek. Nagy emberi problémákat sikerült már így megoldani, de ez a kis bolt egészen más. Ki szoktam tenni az ajtó elé egy kosárral az 500 forintos könyvekből, csak jöjjenek be az emberek, nézegessenek.
A legértékesebb könyvek is legfeljebb pár ezer forintért hazavihetők, de akadnak kincsek, amiket csak helyben lehet forgatni, mint A magyar nemzet története (Szilágyi Sándor történész szerkesztésében 1894–1898 között jelent meg Budapesten az Athenaeum gondozásában – a szerk.). Ez a sorozat a magyar történelemnek máig az egyik legszebb, legautentikusabb forrása, Líviának pedig eredetiben, tökéletes állapotban van meg négy kötete. A hindu elbeszélésektől az erdélyi fotókönyvön át a Salamon Béla által dedikált A magyar kabaré történetéig megannyi, közel százéves és még idősebb könyvritkaságot mutat meg büszkén nekünk.
Igazi szövetségben
Móric kutya igyekszik magára vonni a figyelmet, ő a betérő gyerekek kedvence. A könyvekre nagyon vigyáz, bár otthon részben megette a tapétát és megrágcsálta a barokk garnitúra lábait – korholják gazdái a másfél éves, kiskamasz ebet. A Hídvégi házaspár több mint 45 éve él együtt, még tizenévesen, Békéscsabán ismerkedtek meg illemtanórán, végül az egyetem után jöttek össze. Bár Lívia szerint minden házasság olyan, akár egy lázgörbe, ami senki más lázgörbéjével nem megfeleltethető, a köztük lévő összhang titka szerinte a szövetség. Mindig számíthattak egymásra, a karrierépítésben, a gyereknevelésben, a hobbijukban, és most is tudnak maguknak új célokat találni, amelyekben egymást segíthetik.
– A mi korunkban nagyon fontos, hogy az ember ne arra gondoljon, mennyi van még hátra. Persze vannak komoly betegségek, nekünk is van mindkettőnknek, de ez a kis bolt a halál ellen van. Olyan, mint a Cusack-könyv – utal Lívia Dymphna Cusack: Ketten a halál ellen című világhírű regényére. – Mi otthon is azon gondolkodunk, ma ki volt a boltban, és mit mondott. Általában két típus tér be ide: a fiatalok, akik két vagy több gyerekkel rohannak oda-vissza, és ha ide be tudnak jönni, az nekik is egy kis megnyugvás. No és az idősek, akiknek van múltjuk, vannak történeteik, és örülnek, ha arról beszélhetnek. Nagyon jó hallani, ha valaki szépeket mesél az életéről, meg van elégedve a sorssal, mert annyi ember van, aki csak a problémák özöneként éli meg. Aki ide lejön, az tudja, miért jön. Ha nem vesz könyvet, nem baj. Egy idő után nem szabadkoznak, rájönnek, hogy nem kell. Leülnek, nézelődnek, megkínáljuk őket valamivel. Ha valaki bejön, és nem tudja azt az ezer forintot se kifizetni egy könyvért, akkor odaadom neki, hogy vigye el, és majd hozza vissza. Mi annyi mindent csináltunk az életünkben Péterrel, rengeteget dolgoztunk, felneveltünk két gyereket, adtunk nekik diplomát, az unokánk pedig jövőre már érettségizik, ő a matematika szerelmese, kivételes tehetség. Számunkra a család a legfontosabb, de még van bennünk erő, hogy tegyünk másokért, mert ez nekünk is nagyon jó érzés.
