A Depeche Mode koncert tuti befektetés Magyarországon. Hiszen a csapat azon kevés zenekarok egyike, akit vissza lehet hívni szűk egy éven belül ugyanannak a koncertturnénak a keretein belül és garantált a teltház. Igaz, most nem a Puskás Arénát töltötték meg, mint tavaly, hanem „csak” az MVM Dome-ot, nem bántam, mert így sikerült kamara-jellegű bulit nyomni tizenhatezer embernek. Az elején pörgessük le a sokakat izgató mellékes témákat: a büfében itt is sokat kell sorba állni, drága, viszont emiatt nem szakítják meg a show-t, ha ki akar menni valaki közben, megteheti a kockázattal, hogy lemarad valamiről. A másik érzékeny pont a hangosítás szokott lenni, ez mondhatni tökéletes volt, így most erre sem illik panaszkodni. Illetve a színpadi elemek nem voltak túlcsicsázva, csak a fényekkel dominált a Depeche, de ők nem is arról ismertek, hogy indusztriális hangzást adnak el görögtűzzel, ennél ők sokkal inkább old school formáció.
És hát, a formáció előadhat bármit, a magyar közönség imádja, kommunikál az előadókkal, rajongásig tombol. Ez persze nem érdemtelenül megszerzett státusz, elvégre Dave Gahanék mindent megtesznek a hangulat érdekében és van annyi slágerük, hogy az imádott nóták között olykor bedobjanak egy újabb darabot, melyek lehetnek egészen remek nóták, mint a kezdésként előadott My Cosmos is Mine a tavaly megjelent új, Memento Mori albumról. Igaz, ezen nem tombolnak annyira, de erről nem ők tehetnek, szívből adják elő, hanem sokkal inkább a magyar zenehallgatási habitusok bizonyos korosztályoknál, akiket a kereskedelmi rádiózás tart ott a kilencvenes évek elején és előtte. De az ilyen apróságok nem állíthatják meg a brit bandát, és
csak remélni lehet, hogy az élő show hatására még többen veszik elő az új albumot – egy olyan korban, ahol már csak nekünk tetsző nótákat straemelünk.
De régen minden nehezebb volt, ha újrázni akartunk egy dallal, fel kellett emelni a lemezjátszó tűjét és visszatenni, a kazettás visszatekerésekről nem beszélve. A Mode most hosszú idő után egy egyben értelmezendő albumot terjesztenek, ami önmagán túlmutat abból a szempontból is, hogy ezzel a koronggal Andy Flecthertől, a 2022 májusában elhunyt zenésztársuktól is búcsúzott Dave Gahan és Martin Gore, akik immár duettként funkcionálnak. Ez pedig jó hír, mert ismert tény volt, hogy a két kreatívot pont Flatcher tartotta össze. Hiányát Gahan és Gore úgy dolgozta fel, mintha csak a közös legjobb barát továbbra is jelen lenne – erről szól Memento Mori korong, mely nem a régi slágerek újragondolása, hanem wave-szintipop hangzás felé vett újabb irány, melyet hárman kezdtek el írni és ketten fejeztek be.
Szóval, ha valaki nyitott szívvel volt jelen, érezhette ezt, de mivel itt igazi profikról van szó, akik korukat meghazudtoló energiákkal rendelkeznek. Eldurrantották az Enjoy The Silence-t, a Precious-t, a Black Celebration-t, a Just Can't Get Enough-t és a ráadás végén a Persónal Jesus-t így azok is boldogok lhetettek, akik a best of CD-vel ismerkedtek meg a zenekarral. Dave Gahan igazi frontember, talán csak egyszer hallottam tőle hamis hangokat, de ezt a kritikát gyorsan el is hessegetem messzire, mert inkább azt érdemes róla elmondani, hogy szemmel láthatóan vigyáz a hangszálaira, és pörög rendesen, ha arról van szó. Ha pedig a duón belüli diplomácia a fontos, akkor átengedte a reflektorfényt Martin Gore-nak, aki többször átvette az énekben a vezényletet.
Andrew Fletcher meg lemosolyog rájuk a mennyből.
Infó: Depeche Mode. Memento Mori World Tour. MVM Dome 2024. március .26.
