Vezető magyar férfiak, élükön a miniszterelnökkel meg az újsütetű államelnökkel egy-két lapos, közhelyes mondattal tudták le a muszáj-köszöntőt. Talán jutott némi kisebb-nagyobb virágcsokor (hóvirág már nem, mint ifjúkoromban, szerencsére mostanra védett lett ez az ilyenkor tövestül kitépett kedves kis virág), netán csokoládé is (muszáj adni valamit, hadd hízzanak tőle a nők).
Szép, felemelő gesztusok. Csak hogy meg ne feledkezzünk arról, hazánk mostanra igazi macsó-ország lett. A kormánynak egyetlen nőnemű miniszter tagja sincs, vagyis a számuk nulla. A miniszterek mellett 56 államtitkár dolgozik, közülük öt nő, tehát kevesebb, mint tíz százalék. Nemcsak a társadalmi jólét tekintetében, hanem a nőnemű parlamenti képviselők számarányában is utolsó helyen állunk az Európai Unióban: 28 nő a 199 fő között. Ez az arány éppen picikét lépi túl a 14 százalékot.
Igencsak sokatmondó egy nagyon új, meglehet, a jövőben fontos szerepet játszó testület esete. Idén március elején hozta létre a kormány a miniszterelnök mellett működő, célja szerint a hazánk számára távlati teendőket kidolgozó Stratégiai Tanácsadó Testületet. Elnökével együtt hét tagja van. Kivétel nélkül férfiak. Tényleg nincs ebben az országban egyetlen érdemes nőnemű gazdasági, szociális, népművelési, agrár szakember – és még sorolhatnám a stratégiailag fontos szakmákat -, akit fel lehetett volna kérni e nagyszerű és feltehetőleg kimagasló érdemű testületben a részvételre? Hogyne lenne, magam is tudnék több nevet is említeni.
Nézem az újságban a Kossuth- és Széchenyi-díjasoknak a március 15-i ünnep alkalmából kiadott névsorát. Tíz-tíz kitüntetett, plusz a nagydíjas zeneszerző, Eötvös Péter. Mindkét díjnál egy-egy nő szerepel. Az ilyeneket hívják az USA-ban „token woman”-nek, jelkép nőnek. A kitüntetettek egy részét személyesen is ismerem, elsősorban persze a Széchenyi-díjasokat. Akad köztük régi ismerős is, sőt olyan, akivel volt közös munkánk. Bólogatok vagy rosszallóan csóválom a fejemet - hanem a két nő-kitüntetett neve mit sem mond. Egyikük táncművész, mostanság kevesebbet járok operába, nyilván igen jó táncos. A tudós nő pedig? Hát istenem, középkorkutató, biztosan kiváló, éntőlem messze áll a tudománya. Ám ha azt nézem, hogy társai között általam ismert és tisztelt kémikus, fizikus is van, nem tudom megítélni az ő munkásságának jelentőségét. Biztosan kiváló, ha egyedüli tudós nőként éppen őrá esett a választás.
Csak visszakanyarodom a nőnaphoz. Már ifjú mérnökként is utáltam és visszautasítottam, ha ilyenkor odakerült asztalomra a kis hervadt ajándék, amiket persze a szakszervezet női aktivistái hordtak szét. Nőnap, ráadásul nemzetközi. Kedvence volt a szovjet időknek. ráadásul a Szovjetunióban kétnapos ünnep. Kellett is, magyarázták akkori orosz barátaim, mert a második napon pihenték ki a felköszöntő férfiak az ittasságukat.
Nemzetközi nőnap. Kétségtelen, hogy valaha, évszázada még egy érdemes és fontos figyelemfelhívó ünnep volt, de mára már – legalábbis a fejlett országokban, és talán (még) a mienk is az – teljesen kiürült, értelmét és értékét vesztette. Üres, kipipálandó esemény. Már ifjúként is hangoztattam, ma pedig hangosan kiáltom: én nőként is az évnek mind a 365 napjára igényt tartok. Sőt, idén mind a 366 napra…
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
