Száraz Istvánt – aki mostanában 125,7 milliárd forinttal Magyarország hatodik leggazdagabb embere – Budapesten leginkább Matolcsy Ádám baráti köréből ismert milliárdos vállalkozóként tartják nyilván, ebbéli minőségében pedig a Matolcsy György elnökölte jegybanktól évről évre nyeri a milliárdos kommunikációs megbízásokat. A Szabad Európa szerint ugyanakkor Párizsban és Londonban egészen másról ismerik: fiatal magyar műgyűjtőként, a kortárs művészet mecénásaként hívta fel magára a figyelmet.
A lap művészettörténészektől, kurátoroktól, galeristáktól és gyűjtőktől informálódott Száraz István ezen hazai nyilvánosság számára eddig kevéssé ismert oldaláról. Egy műgyűjtő például úgy nyilatkozott: „Akinek sok pénze van, abban egy idő után felmerül, hogy műtárgyakat vásároljon. Új lakást vesz, amit be kell rendezni, és amúgy is szép, értékes dolgokat szeretne maga köré. Húsz éve főleg vállalkozók, multis vagy pénzügyi menedzserek, reklámszakemberek lettek gyűjtők, mert abban volt a pénz. Csak idő kérdése volt, hogy a műtárgypiacon is megjelenjen az új, NER-es generáció.”
A műtárgyak gyűjtésének számos előnye van, azon túl, hogy jól mutatnak a lakásban, jól megőrzik az értéküket és társadalmi státuszt is adnak: be lehet kerülni egy olyan művészi-üzleti körbe, ahová másképp nem vagy csak nehezen lehetne bejutni. Meg lehet jelenni mecénásként a nyilvánosság előtt és számos fiatal üzletembernél valójában ez a motiváció.
A Szabad Európa forrásai szerint ennek a folyamatnak nagy lökést adott egyebek közt az is, hogy az MNB milliárdos értékben kezdett kortárs műtárgyakat vásárolni. A jegybank alapítványainak pénzéből főleg absztrakt, neoavantgárd műveket vásároltak, nem függetlenül Matolcsy György jegybankelnök személyes ambíciójától és ízlésétől. „A mostanra már igen elismert művészek, például Nádler István, Keserü Ilona, Bak Imre vagy Mauer Dóra kanonizálása korábban megindult, benne voltak fontos gyűjteményekben is. De egy bizonyos körnek az MNB-s vásárlások hívták fel a figyelmét arra, hogy ezek a kortárs művészek mekkora értéket képviselnek valójában” - mondta a lap egyik forrása. Egy kurátorként dolgozó forrásuk pedig úgy fogalmazott:
„A NER-esek úgy jöttek be, mint egy üstökös. Csomó pénzük van, amivel kevesen tudnak versenyezni. (...) A komoly gyűjtők rengeteg időt fektetnek abba, hogy elmerüljenek a művészetben, járnak külföldre, tudatosan építik a gyűjteményüket. Az újak mások: van pénzük arra, hogy megfizessék azokat a szakértőket, akik segítik őket vásárláskor. Ráadásul akár sokkal gyorsabban is összeraknak egy-egy gyűjteményt, mint azok, akik tudatosan vásárolnak.”
A lap úgy tudja, hogy a kortárs művészetek iránt egyébként főleg nem Száraz István, hanem a párja, Molnár Dóra érdeklődik. Ő járt a BÁV becsüstanfolyamára és beiratkozott a londoni Sotheby’s Institute of Art online kortárs képzőművészeti képzésére is, ennek a kurzusnak a mesterképzésére jár jelenleg - ezt maga Molnár Dóra árulta el a lap érdeklődésére. Mint közölte, „a kortárs képzőművészettel komolyabban belső indíttatásból kezdtem el foglalkozni. Szerettem volna a közös műgyűjtésünket, illetve a Pompidou Kelet-közép-európai Akvizíciós Bizottságában vállalt szerepemet szakmai képzésekkel kiegészíteni.” Ezzel az a szakmai célja, hogy egyrészt bővítse a saját ismereteit, másrészt, hogy minél szélesebb körben támogathassa a magyar kortárs képzőművészetet.
A lap szerint Molnár Dórát jelenleg kurátorként próbálják felépíteni. Az itthoni rendezvényeken főleg ő szerepel Száraz István helyett, aki hazánkban inkább korrupciógyanús üzleteiről, semmint kifinomult művészi ízléséről ismert.
Ez az egész azért is éri meg igazán, mert a gyűjtés és a mecenatúra Londonban és Párizsban is olyan közeghez és kapcsolatokhoz biztosít hozzáférést számukra, amelyekhez a művészet nélkül sokkal több időre és pénzre volna szükségük. Ez az elképzelés a jelek szerint olyannyira bejött a Száraz-Molnár párosnak, hogy Londonba tették át a székhelyüket, ott tartják a gyűjteményüket is. „London más pálya, mint Budapest. Ott nincs meg a kapcsolati hálójuk, és nincs is annyi pénzük, mint ami oda kell. Itt jön be, hogy a műgyűjtés valamennyire legitimál ott is” - vélekedett erről egy forrás.
A lap úgy tudja, a pár gyűjteményében olyan Keserü Ilona, Keresztes Zsófia, Tót Endre, Lakner László, a külföldiek közül pedig Giulia Andreani, Sheila Hicks, Anna Hulačová, Alicja Kwade, Hannah Levy, Georg Karl Pfahler, Tomás Saraceno, Andra Ursuţa alkotásai is szerepelnek. Egy forrásuk úgy értékelt, hogy „ezek jó nevek, mostanában divatos alkotók. Műveik az elmúlt években többnyire megfordultak Magyarországon is, a Ludwig Múzeumban vagy a Q Contemporaryban. A jó gyűjtőnek vannak gyűjtési elvei, vagy megszállottja valaminek. Ebből a listából viszont nem látszik ilyen elv, csak annyi, hogy mi volt elérhető a piacon az elmúlt években.”
Egy másik művészettörténész azt mondta erről, hogy „impozáns, de gyűjteményük kvalitása túlnő a képességeiken. A fellépésükön, a kérdéseiken látszik, hogy nem értenek hozzá mélységében. Ahhoz képest hirtelen sok a pénzük lett, és gyorsan kezdtek vásárolni.”
