Tavaszi rajtnak hívták, de téli nyitány volt: egy nappal a bajnokság kezdete előtt több helyen 30 centis hó hullt hazánkra.
Ezért aztán 1964. március 15-én Soós Gábor, az FTC–Komló mérkőzés bírája játékra alkalmatlannak ítélte a Népstadion talaját. A televízióban, amely egyenesben közvetítette a találkozót, kezdtek „konzerv” után kutatni, ám az arénában támadt egy mentő ötlet.
Miként a Hétfői Hírek felidézte: „Sok minden volt már a labdarúgásban, de ilyen még aligha. A Népstadion hangszóróján keresztül vasárnap kettőkor felszólították a közönséget, hogy jöjjön le a pályára, és tapossa le a havat. A kapuvonalon felsorakozott vagy ezer szurkoló, vezényszó harsant, és lassú léptekkel elindult a különítmény. A félpályán járhattak, amikor a szavalókórus is megszólalt: »Hajrá Fradi, hajrá Fradi!« Csinos nő ment az élen, s ütötte a taktust egy rikító zöld esernyővel.”
Albert Flórián azt mondta: „Hihetetlen látvány volt, ahogyan a drukkerek kéz a kézben, a Fradi-indulót énekelve taposták a havat a pályán.”
Az alkalmi brigád kiválóan dolgozott. A mérkőzést fél háromra írták ki, addigra Soós sporttárs módosította döntését.
A tévében is fellélegeztek.
Hogy hányan szurkoltak a dermesztő hidegben, arról eltérő adatok vannak: a Képes Sport 5000, a Magyar Nemzet 6000, a Népsport 10 000 nézőről számolt be. (Úgy látszik, nem új keletű hagyomány a felül becslés. Csak a dimenzió – az érdeklődésé és az NB I színvonaláé – gyökeresen más.)
Hajdanán nyilván többen lettek volna jobb időben vagy abban az esetben, ha az eredeti terv valósul meg, mert az volt az elképzelés, hogy együtt rendezik a meccset az MTK–Tatabánya találkozóval a Hungária körúton. Az ötletet végül elvetették.
Ha kitartanak a dupla program mellett, akkor a Népstadion vezetői megspórolhattak volna maguknak egy dörgedelmes kritikát. A Népszabadság ugyanis így írt: „A szurkolók elvégezték azt, amiről a Népstadion felelősei nem gondoskodtak, és csak ennek volt köszönhető, hogy nem maradt el a mérkőzés.”
A korabeli tudósítás szerint „a Népstadion műlesiklóversenyét a Ferencváros nyerte”. Ennek alapján kijelenthető: Albert, a szólók művésze aznap a szó szoros értelmében szlalomozott. A trükkös bálványt a hótakaró sem zavarta: az első félidőben – Balogh Zoltán kapus rossz kiejtése révén – bepöckölt, a másodikban (Rákosi Gyula beíveléséből) befejelt egyet, ezzel a Géczi – Havasi Mátrai, Perecsi, Dalnoki – Vilezsál, Rákosi – Fenyvesi II, Varga, Albert, Fenyvesi dr. összetételű FTC 2-0-ra győzött.
A centerhez hasonlóan fülig érő szájjal hagyta el a fehér pályát Géczi István. Mivel nem kapott gólt, másnap gondtalanul ünnepelhette huszadik születésnapját.
Vigyorgott másik két kapus is. Dorogon a derűs drukkerek a futballkapuk egyike mellé hóembert állítottak. (Persze az alapvonalon kívül.) Előbb a dorogi Ilku István, aztán a szegedi Tóth Lajos védett a répaorrú szomszédságában. Egyikük hálóját sem vették be, azaz a meccs 0:0-val zárult.
Kellett volna egy másik Albert. De Flórián császárból tudvalévőleg csak egy volt.
