;

forradalom;március 15.;Petőfi;slam poetry;Simon Márton;

- Simon Márton: Petőfi 201

                                                          (slam, szóval képzeljük el mondva)

Egy gondolat bánt engemet, vagyis igaziból három.
Aki a szemét befogja: elbújt. Aki a fülét: fél. Aki a száját: gyáva.
12 pontból 12 majom? Ezt problémásnak tényleg csak én találom?
Fekete ország? Fekete ország. Fekete Ország, Fekete Ország,
jelentkezz, jelentkezz! Halló, itt Fekete Ország, mi baj?
Agyrémnek szeretnék öltözni farsangkor, és kellenél a jelmezhez.

Egyet nem értek: hogy ha nem értek egyet, az mióta…
Szóval, hogy globalista legyek, lokálpatrióta vagy már-már szimbióta?
Ha megígérem, hogy hagyok mindenkit lopni, gondolkodhatok másként? Kit szeretnél?
Neved ki giccsel ejtené, persze, de hát akarj már többet ennél…
Mondjuk? Mondjuk őszinteséget. Ma, itt. Ha már forradalmaid
receptjéből a szalicil kimaradt, ezért rád penészedtek egy pillanat alatt –
míg te zombit csináltál hőseidből, hogy aztán kizsebelhesd őket.
Pistike, ne piszkáld a Petőfi bácsit, mert 174 éve halott, és már
azelőtt is nagyon morcos volt! Ennyi telik tőled? Igen, ennyi.

Ne haragudj! Ráérsz két Székely Himnusz közül az iPad alá esni?
Én csak egy csótány vagyok, aki Kafkát olvas, úgy próbál ember lenni,
de van egy kérdésem, tizenegynéhány millióért:

48 + 56 + 89 az mióta 1984?

Úgy értem, látom, hogy szerinted vicces, hogy mindenre
fütyülsz és hazudsz, csak ez szégyen és nem érdem.
Az mióta elég, ha új nevet adnak a felvonulási trének,
aztán csak zeng a zének: keveset keresek – akkor is főleg ellenséget –,
míg nyakadon egymásra-mutogatós-bácsik ülnek.
Hazám, hát hogy kerültél ebbe a szép szerepbe?
Három a Magyar Igazság, persze, csak egy sem jut épp eszembe.
De pssszt. Aki bújt, aki nem. Most szülik az okozatok az okot.
Rabok legyünk, vagy… mi is az a másik?
Az erő nem szül jogot.

De minek folytassam, az egészet tudják.
Kezdjem el, hogy gyere vissza, játszd újra, Sándor?
Hátha ezúttal eléred a huszonhetesek klubját,
mielőtt kiszerkesztenének a Láz enciklopédiájából?

Forradalmak jöttek, mentek, s te elmaradtál.
Fantomkép lettél egy nép fantomfájdalmáról.
Elég körülnéznem, hogy lássam, meghaltál.
Pedig annyi minden lenne még… A francba, Sándor,
ha most azt mondanád, hogy „Talpra, magyar!”,
én bazmeg nem tudnám, hogy fel kell-e állnom.

Pedig hátrafelé megyünk. Minden újdonságunk egyre régebbi.
Nekem lassan a tüzet kell feltalálnom, de nem megy.
Sándor, segíts. Itt ásít a semmit. Gyere, tedd
a szája elé a kezed. Szállj le a talapzatról, szedd össze a csontjaid…
De ilyeneket miért én mondjak neked?

Csak szaladgálunk e kiégett gyümölcsösben.
Milyen kár, hogy sírással nem lehet esőt csinálni.
Kiabálunk – az még megy –, hogy „ITT AZ IDŐ!” Most, vagy soha:
Gyere vissza, Petőfi bácsi, Petőfi bácsi. Petőfi bácsi.

A mindennapokban az antik irodalommal egyetemi oktatóként és fordítóként is foglalkozó Polgár Anikó költői műveiben is izgalmasan és előszeretettel keveri az antik mítoszokat az egészen hétköznapi témákkal. Legújabb könyvében Eurüdiké és Orpheusz alvilági történetébe ágyazva beszél az anyaság, a női test, a család, a gyermeknevelés vagy éppenséggel a betegség és a halál kérdéseiről. És közben sorra vonulnak el az ókori mítoszok szereplői. A Fordított Gorgó szerzőjével a visszatérés lehetőségeiről, női szerepekről, emlékezet és mítosz kapcsolatáról, valamint a görög vázafestészetről is beszélgettünk.