Akadnak megnyitók, ahol külön büféőrt állítanak a harapnivalók mellé, miután köztudott, hogy egy kisebb csapat „hiéna” csakis a kaja, és nem a művészet miatt jár ezekre a kulturális eseményekre, amit persze botorság lenne feltételezni az Operaház vájt fülű közönségéről.
Hovatovább nem is ők, hanem a művészek vették fölöttébb zokon, hogy megálljt kell parancsolni a karmesteri pálcának s a vonóknak, különben szikkadni kezd a sajtos roló (pardon: kaviáros szendvics), és kimegy a bubi az előre kitöltött, méregdrágán mért habzóborból (még drágábban: pezsgőből). Hogy a komponista Carl Orff vagy akár a szerzői jogok örökösei mégis mit szólnának ehhez? Ugyan már, az szakmai, sőt zeneelméleti vita lenne, nem pedig cateringdöntés, amit a félreértések elkerülése végett nem pusztán a büfé, hanem az itt történt költést követően a toalett bevételeinek maximalizálása végett hoztak. A blaszfémiaéhes internetes népművészek már el is képzelték, hogy majd felszolgálnak Carmina Burritót, Ragulettót és Parasztreggelit is, melyek a Big MacBethhez hasonlóan egész estés, mélyre ható gasztromuzikális élményt nyújthatnak.
„Mindenféle megtörténik, nemegyszer a kilencsoros tenorszólót is megoldottam a bariton mellé full falzettban” – reagált a Népszava megkeresésére Ókovács Szilveszter főigazgató, majd betömött az arcába egy Fánk Bánt.
A fanyalgóknak, akik az Operát földalatti-megállónak hiszik (noha csakugyan az), a mellékhelyiséget ajánlotta, ahonnan egészen a ruhatárig lehet hozni vizet. A nézőtéren a magasművészet konszenzuálisan szakrális volta miatt semmilyen profán szükségletnek hódolni nem megengedett, böfizni-pukizni is csak az arra kijelölt helyeken szabad. Pont ezért is lett beújítva a szünet, melyben a pórias biológiai késztetések áttranszformálódnak az Operaház dolgozóinak Szép-kártyájára feltöltött fizetéskiegészítéssé. „Ezt a gyakorlatot nem támadni kellene, hanem tanítani” – tette hozzá a főigazgató, majd utánadobott még egy Don Giovanni fantázianevű, vékony tésztás premier pizzát a politikai színt felvett, sértődési ürügy vezérelte katasztrófaturista sajtóműbalhé által felpaprikázott sztrájkbizottságnak, amelynek tagjai ezalatt óvatosságból a zsöllye széksorai mögül pislogtak, mint béka a miskolci kocsonyában.
Úgy tudjuk, a módszer iránt érdeklődik Demeter Szilárd leendő nemzeti közgyűjteményi központigazgató is, aki valamennyi hazai múzeumban óránként tíz perc büfészünetet vezetne be, így valósítaná meg az áttérést a korszerűtlen intézményfókuszúságról a modern, feladatfókuszú működésre. A tavalyi év végén meghirdetett, a családanyák megszólítását célzó irodalmi-muzeológiai programsorozata jegyében a múzeumi menzákon házias anyukák és nagymamák fognak főzni, így végre láthatjuk legalább részben megvalósulni vízióját (jóindulatú szexizmusát) a „kulturális szempontból erősen matriarchális” magyar társadalomról.
„Magyarország még a józan ész szigete Európában!” – persze csakis Szánthó Miklós szerint, aki a megafonosokkal együtt már tűkön ülve várta, hogy az amerikai woke-baloldal és Soros ügynökei visszakapcsolják a vélhetően csak túl hosszúra nyúlt büfészünet után a Facebook szervereit, hogy ezt végre kiírhassa a falára. Mielőtt még hosszasan gondolkodnánk szürreális mondatának jelentésén, netalántán megmosolyognánk azt, a narancssárga nadrágtartós gigerli az egyértelműsítés végett hozzákommentelt egy saját készítésű „NO migration, NO gender, NO war” posztert is. Már tuningolja a rajongókat az áprilisban Budapesten haknizó, szélsőjobbos CPAC-dzsemborira, melyen a brüsszeli/washingtoni mocsár lecsapolására fogadkoznak majd az Orbán/Trump-hívek, akik elhiszik neki, hogy „a woke a kommunizmus új formája”, miközben a büfében Geert Wilders kedvenc magyaros menüsorát szolgálják fel, amelyből addigra kiszelektálják és hazatoloncolják a migráns növényeket. Hát azért paprika és krumpli nélkül nehéz lesz, marad nekik a hús, a hagyma meg a zsír. Legalább van remény, hogy Mészáros Lőrinc a kajajegyért cserébe felajánlja az éves operabérletét.
