- Húsvéti előzetes

A régizenei forradalom sok olyan előadási nehézséget lehántolt a Máté-passióról, ami miatt nehezen előadható volt régebben, a kisebb előadói létszám, a gyorsabb tempók révén a mű “egyszerű” repertoárdarabbá alakult, bár éppen ezért nem mindig hallottunk kielégítő előadásokat, mert túlságosan a hangversenytermek igényeihez szabták megközelítéseket a karmesterek ennek a mélyen spirituális darabnak. Mellette a valamivel könnyebben megszólaltatható János-passió háttérbe szorult, Christoph Wolf Bach-szakértő szerint, a mű mindig is a Máté-passió árnyékában állt, története és különleges bonyolultsága azonban kérdések sokaságát veti fel. Például, Bach 1723-ban kezdett Lipcsében kántorkodni, és az 1724-ben elkészült passióról még úgy tudta, a Tamás templomban lesz a bemutatója, miközben arra működésének másik helyszínén, a Szent Miklós templomban került sor az év Nagypéntekén. A későbbi előadásokra újabb és újabb változatokat készített, 4-5 ilyen is van (az egyik félbemaradt), Vashegyi György azonban fontosnak tartotta hangsúlyozni, az eredeti 1724-es verziót fogja előadni a 300 éves jubileum alkalmából, amely nagyjából egyébként megegyezik az utolsó, 1749-ből valóval, amelyben főleg az előadók létszáma nőtt meg. Ez természetesen nem jelentett semmilyen veszteséget, a változatok némi koncepcionális kísérletezést és az egyes előadásokhoz való alkalmazkodást jelentették, tulajdonképpen ma egy átlag hallgatónak, koncertlátógatónak mindegy melyiket hallja, egyébként valószínűleg az utolsó verziót lehet a legelfogadhatóbbnak tekinteni.

De a lényeg azon van, a János-passió nem kis mostohatestvér, hanem önmagában megálló zseniális mű, és ez a tegnap előtti előadáson is egészen nyilvánvaló volt.

És ezzel el is árultuk, hogy kimagasló színvonalú volt, aminek - pont azért, mert kiemelt a szerepe - a legfőbb letéteményese a Purcell Kórus volt, amely eddig is sokszor bizonyított már, az elmúlt évtizedekben. Egységesen szólt a korálokban, felkészülten szólaltatták meg az énekesek a nehéz polifonikus tételeket, drámaian jelenítették meg a bibliai tömeget, szereplőket, ez utóbbi tételek közül különösen emlékezetes volt a Jézus ruháit sorsvetésen maguk között elosztó katonák zenei megjelenítése. De különösen szép volt zárótétel, mint ahogy lényegében minden megszólalása a kórus énekeseinek.

Jól, puhán szólt a zenekar is, nagyszerűek voltak a hegedűs, fuvolista, oboás, gambás szólisták, az egész társulat az előadás másik biztos alappillérét jelentette.

Az énekes szólisták közül különösen nehéz feladata van a műben az Evangélistának (tenor), aki végig jelen van. Bernhard Berchtold jött Ausztriából elénekelni a szólamot, a német anyanyelv ide majdnemhogy alapkövetelmény. Különösen jól sikerültek neki a drámai mozzanatokat elbeszélő részek, összes energiájával jelen volt az előadáson vitte előre a történéseket. Kár, hogy sok magasabb hangja nem volt igazán jól megfogott, és nagyon gyakran voltak rekedtes megszólalásai is. Sokat énekelt még Stephan MacLeod, svájci basszista is, Jézus szerepében, és a basszus áriákban. Néha ő is mutatta a fent említett hiányosságokat, alapjában véve inkább megbízhatóan stabil, mint valamiben kitűnő résztvevője volt az előadásnak. A magyar szólistáknak kevesebb énekelni való, néhány ária jutott, azokat mindhárman, a szoprán Kovács Ágnes, az alt Balogh Eszter és a tenor Megyesi Zoltán szépen oldották meg, és a kisebb szerepekben éneklő kórustagok, Komáromi Márton, Cserményi Zsombor és Melkovics Zoltán is nagyszerűen helytálltak. Vashegyi biztos kézzel, átgondolt elképzelésekkel állt az előadás élén.