Elutaztam néhány napra nemrég, egyedül, vagyis ha úgy tetszik, csak a saját társaságomat kellett elviselnem, önnön szeszélyeimhez alkalmazkodnom, legalább egy kis ideig. Felüdülés az ilyesmi, akkor is, ha egyébként az ember élvezi az otthoni rutint, szokásokat, visszatérő apró oda-vissza gesztusokat, egy olyan házban, portán, ahol tucatnyi állat él, saját igényekkel, berögződésekkel, hétköznapi rituálékkal.
Vegyük például a reggelt. Az alig ébredező még ki sem nyitja a szemét, álmának foszlányai épp csak kisurrannának a redőny átszűrődő fényein, friss levegő csak az ablakréseken szökken be a szoba félhomályába, de már hallja, hogy az ajtóban kint toporog a két kutya. Várják az ilyenkor szokásos apró üdvözlőfalatot, de még jobban az érintést, a simogatást, dögönyözést, mintha a sötétségben eltelt, találkozás nélküli nyolc-tíz óra valamilyen végtelen és beláthatatlan távolságot épített volna közénk. Előbb az idősebb kap, a fiatalabb addig tisztelettudón hátrébb húzódik, mindig noszogatni kell, hogy lépjen előbbre, ne kelljen miatta mezítláb a hideg kőre lépni.
Nyitódik aztán a kis ablak, ugrik be a két macska, előbb a cirmos, majd nemsokára követi őt a vörös is. Ritkán esznek együtt, külön ízlésük van, így miattuk három vagy négy tál is sorakozik az etető-részen. Az egyik szereti a nyers májat, a vesét, a másik oda se szagol, előbbi csak a szaftot lefetyeli le a zacskós eledelről, utóbbi hajlandó megenni a darabos falatokat is.
Roppanós rágcsálnivalóból is legalább háromfélét kell kikészíteni, hogy aztán ott üljenek, szomorúan nézve a kamraajtó felé, hiszen pont a negyedik kell, a kék színű, lazacos, mert épp ilyen aznap a csillagok állása.
Este a két macska kétfelé köteleződik el: a fiatalabbik a fotelben ülő férfihez tart, az idősebbik a lábamhoz kuporodik a kanapé végébe, oda fúrja be magát, hogy aztán a kisujjam se igen moccanjon, nehogy megzavarjam a pihenését. Így van ez majd’ minden este, függetlenül attól, hétköznap van vagy hétvége, sima szerda vagy éppen karácsony.
Kivéve, ha az ember elmegy otthonról pár napra, mert akkor minden felborul. A kutyák a kapuhoz kuporodva várják, mikor lesz az élet újra a régi. A fiatalabb konkrét jeleket küld, nemtetszését kifejezve: több gödröt is kiás a csemegeszőlők ligetében. A kuporodós macska esténként három-négy helyet körbejár, egyik se tetszik neki, hiányzik a vádli, a puha zokni, amihez a saját testhajlását igazítja. S miközben az utazó a szicíliai utcákat járja, tréfásan szemrehányó üzeneteket kap otthonról, miszerint, ha nem siet gyorsan vissza, a macska végül még depressziós lesz. Így van-e vagy sem, mindenesetre a hazaérkezés után a cirmos feltűnően hűvös, távolságtartó, jöttünkre még a fejét is elfordítja. Első este nagy ívben kerül, s a kanapé helyett a rideg padlóra fekszik, csak hogy kellően éreztesse, mennyire beletiportunk a lelkébe.