Az Egyesült Államokban albumból legalább egy-, kislemezből kétmillió példányt kellett eladni ahhoz, hogy bármely előadó platinalemezes lehessen. Ez 1976. február 24-ig senkinek nem sikerült. Aznap azonban bejelentették: az Eagles gyűjteményes albuma (Their Greatest Hits 1971-75) túljutott az egymilliós határon. A nagylemez a Billboard albumlistáján tizenöt – nem egymást követő – héten első volt, s összesen 239 hétig, azaz csaknem 4 és fél évig jegyezték az 1945. március 24-én alapított lajstromban. A nagylemez 38 millió példányban kelt el, ezzel a XX. század legkelendőbb albuma lett Amerikában. Állítólag ez a kivételes siker tartotta egyben a szétszéledőben lévő zenekart.
A korábban a Flying Burrito Brothersben tündöklő Bernie Leadont már nem lehetett visszahozni, ő 1975 őszén az 55 ezer nézővel zsúfolt anaheimi stadionban játszott utoljára az Eagles együttesben. (Helyére Joe Walsh került.) Leadon belefáradt a turnézással járó – idézet tőle – „őrületbe”, és a nem szűnő nyomás arra késztette, hogy stúdiózenészként folytassa pályafutását.
Glenn Frey azt mondta a magasra felszökő lemezlázról: „Soha nem számítottam ekkora eladásra. A számok megdöbbentők, és igyekszem nem is foglalkozni velük. Talán azért ez a rengeteg vásárlás, mert olyan emberek vesznek Greatest Hits-albumot, akik ajándéknak szánják azt a gyereküknek, és nem azok, akik a szokásos lemezekre pályáznak.”
Don Henley hasonlóképpen fogalmazott: „Nem vagyunk a Greatest Hits-albumok szószólói. Ezek többé-kevésbé a lemezcégek trükkjei az eladások érdekében. Nem kell sokat költeniük az elkészítésére, annál több pénzt kapnak vissza. De a mi válogatásunk kétségkívül bejött. S hogy azt vetik a szemünkre: slágerekből áll? A slágerek nem bűncselekmények. Vannak, akik úgy tekintenek rájuk, mint olyasmikre, amik művészileg nem lehetnek jók, de ez nonszensz. Paul Simon is slágereket írt, Bob Dylan ugyancsak, Neil Young szintén, a Beatles meg valósággal gyártotta azokat.”
Frey és Henley évekig Linda Ronstadt turnécsapatában szolgált. A basszusgitáros Randy Meisner pedig Ricky Nelson kísérő zenekarában játszott. Olyannyira nem volt boldog ettől, hogy egy időre abbahagyta a muzsikálást, traktorokat értékesített, az Eagles mentette meg a további mezőgazdasági gépeladásoktól.
A Lyin’ Eyest, a Tequila Sunrise-t, a Take It to the Limitet vagy a Best of My Love-ot tartalmazó Their Greates Hitsig az Eagles mindössze négy albumot jelentetett meg, és azok közül is csak egy, az 1975-ben kiadott One of These Nights volt első a nagylemezlistán. Az 1976-ban megjelent Hotel California viszont majdnem ugyanúgy aratott, mint a gyűjteményes „bomba”: 26 millió példány kelt el belőle a tengerentúlon. Ez minden idők harmadik legkelendőbb nagylemeze az USA-ban; a második Michael Jackson Thrillere 34 millióval.
A két Eagles-album 64 milliós együttes eladása után Henley kijelentette: „Most már tényleg nagy a presszió rajtunk, sokkal nehezebb ugyanis fennmaradni a csúcson, mint feljutni oda.” Frey tűnődve jegyezte meg: „Az életünk ezentúl nem csak a miénk.” Meisner nem törődött a felhajtással. A nebraskai basszusgitárosról azt írta egy amerikai magazin: „Félénk, visszavonuló férfi, aki hazasiet feleségéhez és három gyermekéhez, amikor a banda tagjainak van néhány szabad pillanatuk.”
Sok időt így sem töltött otthon. Az Eagles 1975-ben az új-zélandi Auckland városában kezdte turnéját január közepén, majd október 20-án fejezte be azt az ohiói Clevelandben. A tíz hónap alatt 82 koncertet adott, és repült is egy keveset Melbourne-től Tokióig, Milwaukee-tól Londonig.
A Hotel California turné már három évig tartott, 1976 januárjában Japánban indult, és 1978. augusztus 29-én Miamiban ért véget. Közben 1977 szeptemberében a tavaly elhunyt Meisner kiszállt, Timothy B. Schmitt váltotta. A körutazás állomásai között szerepelt Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, Anglia, Skócia, az NSZK, Hollandia, Svédország, és persze valami Amerika.
A zenekar a Take It Easyvel nyitott, és – mi mással? – a földkerekség legragyogóbban megénekelt-elgitározott szállodájával búcsúzott a lázas közönségtől.
