Nagyon öregnek kell lenni ahhoz, hogy valaki még emlékezzen Karády Katalin II. világháború utáni dalára, ami akkoriban alighanem még a slágerlistára is fölkerült. Ennek a dalnak, amit Karády bársonyos, búgó hangján adott elő, a címe „Varsó, te szép...” volt és már második sorából („ó, látlak-e még?”) azt lehetett gondolni, hogy ezt egy olyan ember énekli, aki elmenekült Varsóból, vagy deportálták az ottani gettóból, esetleg mint lengyel polgárt a varsói felkelés után rommá lőtt fővárosból. De ennek a dalnak a története olyan szövevényes, hogy talán megér egy részletesebb „archeológiai" feltárást.
Eredetileg ez egy New York-i színházban, jiddis nyelven előadott nosztalgikus dalocska volt, amit Isa Kremer énekelt. Már magának a dalnak a címe is félreértésekre adott alkalmat, ugyanis a címben szereplő városka, „Mayn shtetele Belz” nem a galíciai, ma Ukrajnához tartozó Bełzről, a haszidok fontos központjáról szólt, hanem a jelenleg Moldovához tartozó, lengyelül Bielce, románul Bălți nevű városkáról, ahonnan Kremer származott. A dal szerzője, nevéből ítélve a lengyel származású Alekander Olszaniecki volt, s magát a dalt Varsóban már pár évvel első előadása után bemutatták, mint „szentimentális tangót”. Mivel elmosódott a különbség Bielce és Bełz között, biztosan sokan úgy vélték, hogy ez egy Amerikába kivándorolt lengyel zsidó bánatos honvágyáról szól az Osztrák-Magyar Monarchia kisvárosa után, ahol gyerekkorát, vagy kora ifjúságát töltötte.
Bielcében a háború előtt körülbelül húszezer zsidó élt, ezek közül a német megszállók és a helyi román lakosság mintegy tizenkétezret a helyszínen meggyilkoltak, a pogrom után életben maradt pár ezer ember nagy része pedig a szörnyű körülmények között végrehajtott deportálás áldozata lett. (Utóbbiról részletesen beszámol Matatias Carp Holocaust in Romania című, 1994-ben magyarul is megjelent, rendkívül ritka, de jól dokumentált könyvében.) Ami a galíciai Bełzet illeti, az ottani számszerűen kisebb, de haszid vonatkozásai miatt jobban számon tartott zsidó lakosságot is először a közeli gettókba deportálták, majd a haláltáborokban megölték. Kevés kivétellel – és ez a történet olyan bizarr, hogy sokan kétkednek realitásában. A bełzi haszid közösség két legfontosabb rabbiját, Aharon és Mordechai Rokeachot magyar segítséggel menekítették ki a bochniai gettóból és ennek a menekülésnek az értelmi szerzője Ujszászy István volt, 1942-től a magyar belbiztonság főnöke. Horthy Miklós kormányzó beleegyezésével, Ujszászy először is leborotváltatta a két rabbi haját és pajeszát, majd mint „orosz tábornokokat” Budapestre hozatta őket, ahonnan 1944 januárjában hamisított útlevéllel Isztambulon keresztül szerencsésen eljutottak Palesztinába.
Ujszászynak fontos szerep jutott azokon a tárgyalásokban, amelyek Magyarországnak a háborúból való kilépését próbálták előkészíteni, emiatt 1944-ben a megszálló németek letartóztatták. Később a szovjet NKVD kezébe került, 1948-ban pedig magyar kérésre visszaadták őt Péter Gábornak, akinek Ujszászy álnéven feljegyzéseket készített a horthysta Államvédelmi Központ felépítéséről és működéséről. Ezután nyoma veszett; valószínűleg Magyarországon és nem a Szovjetunióban halt meg. Minderről már Zoltai Gusztáv, Szita Szabolcs és más történészek beszámoltak, azt is hozzátéve, hogy Ujszászy szeretője és menyasszonya a háború alatt éppen Karády Katalin volt.
Aki olyan szívhez szólóan dalolta a „Varsó, te szép...” címmel magyarra fordított slágert. Ami eredetileg a Bełzre (félre)értett városkáról szólt és a világháború után egy elképzelt, de már nem is létező lengyel város utáni vágyakozást sűrített dalba – az 1939 előtti és nem túl szép, inkább szürke, de a nácikkal fegyveresen szembeszálló lengyel fővárost ugyanis Hitler parancsára a németek házanként felrobbantották, elpusztították. Ami a város szótagszámát illeti, reálisabb lett volna annak magyarul a „Krakkó, te szép…” címet adni, mivel Krakkót elkerülte a front, legszebb részei, a királyi várral együtt épen megmaradtak. Itt tehát Kővári György, a magyar szövegíró képzelete érvényesült, de az is lehet, hogy Ujszászy nosztalgiája, aki jobban ismerte Varsót, ahol katonai attasé volt, mint a hajdani főváros Krakkót.
Ezzel még nem ért véget a dal átalakulása. Felbukkant jóval a háború után lengyelül „Bełz városka” formában. Ennek a szövegét Agnieszka Osiecka írta és újabban Magda Umer énekelte, idilli képekkel a jelenleg Ukrajnához tartozó, lengyel határ menti Bełzről, ahol zsidók ma már nem élnek, emlékük is elmosódóban. A dal újabb szövege egy kisvárosból nagyvárosba szakadt ember nosztalgiájának illusztrációja, a múltra csupán a dal közepén egy sor emlékeztet: „Mayn shtetele Belz”. Egy sor, amit ki is lehet hagyni, hiszen a legtöbb lengyel nem ért jiddisül és a holokauszt emléke csak Jedwabne révén került be újra a nemzeti felelősséget korábban elhárító köztudatba. Közben Varsó, ahol sokszor jártam, teljesen újjáépült, alighanem jóval szebb lett, mint amilyen a régi fényképek alapján lehetett 1939 előtt. Nekünk meg Karády Katalin jóvoltából maradt egy régi, nosztalgikus slágerünk.
