A provokatív és – elismerem – némi cinizmustól sem mentes felütésű írást csak azoknak ajánlom, akik számára nem csupán a terjedelmi korlátok miatt nem szükséges amellett érvelni, hogy a háborúért kizárólag Putyin újszovjet birodalma felelős, és hogy a Nyugat erkölcsi kötelessége kitartani ukrán barátaink mellett. Sőt, ezzel voltaképpen saját magát véd(et)i meg azzal a diktátorral szemben, aki többször egyértelművé tette: célja az „orosz világ” ernyője alá visszaterelni a korábbi érdekövezetet, amelyben önálló Ukrajnának nincs helye.
Ez utóbbi egyúttal arra is rávilágít, hogy a szovjetpárti magyar kormány hazug állításával szemben nemcsak morálisan elfogadhatatlan a „békét, most!”, hanem politikai okból is. Amíg megmarad Putyin rezsimjének képessége, addig újra és újra bele fog vágni a rablóháborúba. Kivéve, ha sikerül oly mértékben meggyengíteni, amely irreálissá tesz minden ilyen kísérletet. Ehhez jó úton indultunk el, és a demokratikus világnak fel kell ismernie, hogy most nem szabad feladni. Mert ezzel bajok vannak az utóbbi időben, és Putyin zavaros „interjúja” Tucker Carlsonnak rámutat arra, hogy a fellazítás nem teljesen sikertelen Nyugaton.
És miért is jó ez a háború? Elsősorban, mert felrázta a Nyugatot, remélhetően olyannyira, hogy belássa: saját széljobbos, sőt, náci ellenzékijeit nemcsak azok rémes eszméi miatt kell visszaszorítania, hanem mert azok – tisztelet néhány kivételnek – ötödik hadoszlopként a szovjet hódítás útját egyengetik. Az elkényelmesedett Nyugat ráébredt saját sebezhetőségére, arra, hogy a merkeli opportunizmus nem egyszerűen gazdaságilag kiszolgáltatottá tette a kontinenst (főképpen az energiaforrások terén), hanem katonailag szinte védtelenné vált a józan ésszel legkésőbb tíz éve felismerhetően terjeszkedést tervező hatalommal szemben. Lám, egy ekkora országcsoport képtelen egymillió darab tűzérségi lőszert előállítani (hogy csak a legutóbb beismert kudarcot említsem), döntéshozatala elfogadhatatlanul lassú és bürokratikus még áruló kormány(ok) nélkül is. Ez az eddigi fiaskó remélhetően hozzásegíti az EU-t (és a NATO-t) az egységesülő kül- és biztonságpolitika kiizzadásához.
Ukrajna legfontosabb segítője két donor, az EU és az Egyesült Államok, Európában Németország és Nagy-Britannia. A Kieli Világgazdasági Intézet (IfW-Kiel) által tavaly október végéig összegzett elköteleződések szerint a bő 240 milliárd euró támogatás oroszlánrésze, 133 milliárd az EU-ból származik, az USA 71, az összes többi ország 37 milliárdot fizetett be.
Most csak a katonai célú segítséggel szeretnék foglalkozni, mert ez mutatja meg fehéren-feketén, hogy a demokratikus világ a NATO-n belül célzott két százalékos GDP-arányos költést nem elérve is bőségesen képes finanszírozni Ukrajna hősies honvédő háborúját úgy, hogy ennek egy részét szövetséges országban költi el - saját határait nála védendő. A top 3 katonai támogató az USA (44 milliárd euró), Németország (17 milliárd) és Nagy-Britannia (6,6 milliárd) - ezek az Ukrajna megtámadása, 2022 február vége és tavaly november közti bő másfél évben tett vállalások. (A GDP-vel összevetve a kétoldalú alapon, a menekültügyi kiadásokkal együtt számolt teher a németek esetében 0,8 százalék, az amerikaiaknál és a briteknél nem éri el a fél százalékot.)
Ha ehhez mellé tesszük a legnagyobb (éves!) katonai kiadásokat, a következőt láthatjuk: 2023-ban az Egyesült Államok 860 milliárdot, Németország 68, az Egyesült Királyság 65 milliárdot fordított védelemre; a teljes NATO-é nagyjából másfélszáz milliárd euró körüli összeg. És páncélosoknak, különféle egyéb eszközöknek, muníciónak ezekben az országokban is van helyük, ha csak a Bundeswehr állapotáról szóló híreket nézzük. Éppenséggel nem kizárólag saját országaikban állítják hadrendbe ezeket a felszereléseket és eszközöket, hanem egy részüket Ukrajna rendelkezésére bocsátják. Ne legyünk szemérmesek, a Putyin szivarzsebéből kilógó kormányoknak és pártoknak ebben az egyben igazuk van: tényleg proxyháború zajlik, csak éppenséggel ez összeurópai, pontosabban összdemokrata védelmi harc. És – nem utolsó sorban – ezek a megrendelések mind a hazai gazdaságokat növelik, itt és a tengeren túl egyaránt. Amolyan katonai New Dealként, hogy megelőzzenek egy potenciális pusztító védekező háborút saját területükön.
Ennek megelőzéséhez az szükséges, hogy ukrán szövetségeseink minél nagyobb kárt tegyenek az agresszor infrastruktúrájában. Amelybe – szerencsére – besegít maga Putyin is azzal, hogy a régi szovjet receptet alkalmazva tömegesen küldi vágóhídra katonáit és eszközeiket. A döbbenetes mértékű, becslések szerint félmillió körüli (halott és rokkant) emberveszteség mellett a szovjetek akkora ütemben égetik el haditechnikájukat, ami egyre hosszabbra nyújtja azt az időt, amely ahhoz kell, hogy – a jelenlegi hatalommal – képessé tegyék magukat további hódításra.
A Stratégiai Védelmi Kutatóintézet január végi elemzése - Csiki Varga Tamás írása - szerint addig Oroszország 14081, Ukrajna 5069 eszközt (páncélost, páncélozott harcjárművet, légi és légelhárító eszközöket, hadihajókat) veszített el bizonyíthatóan. Szovjet oldalon csaknem ötezer darab a nagy tömegű támadáshoz nélkülözhetetlen páncélozott szállító jármű, minden ötödik odaveszett szerkezet harckocsi. Ezekből a közel két év alatt több mint tízszer annyit veszítettek el, mint 2024-ben a német, francia, olasz és spanyol állomány országonként. Páncélozott harcjárművek és tüzérségi eszközök terén is jóval nagyobbak az orosz veszteségek, mint a négy ország aktív készletei – előbbiek esetében 2,7- (Németország)-10-szeres (Olaszország), utóbbiaknál 9- (Spanyolország)-83-szoros (Olaszország). Ráadásul a páncélos veszteségek becsülhetően harmada a modernebb T-80/90-es típusok, a többi T-72-es, továbbá a raktárakból előszedett ősrégi darabok, akár T-54/55-ösök is.
A brit The Telegraphban február 6-án megjelent írás szerint a hivatalosan hat százalék körüli szovjet GDP-arányos katonai kiadást megduplázni, inkább megháromszorozni kellene az újrafegyverkezéshez, ami tarthatatlan helyzet eredményezne az országban. Nincs jó megoldás, jelenleg azonban azt kell megelőzni, hogy Ukrajna összeroppanjon.
A szerző újságíró.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.