Ha a fővárosból keressük fel a palóc Pompejit, mehetünk Vác és Hatvan felé is. Ha viszont Mosonmagyaróvár érintését javasolja útikalauzunk, kezdjünk gyanakodni. Cziffra György zongoraművész feleségével, Abadin Zulejkával, valamint kisfiával, a később karmesteri karriert befutó ifjabb Cziffra Györggyel 1950. február 13-án Mosonmagyaróvárt megjárva végül Ipolytarnócnál lépte át a határt egy embercsempésszel, hogy aztán – egy újabb szürreális túrát megtéve – Losonc, Prága és Brno érintésével közelítsék meg Ausztriát. Szállásadójuk feljelentette őket, a csehszlovák rendőrség pedig a Cziffra családot átadta a magyar hatóságoknak. Cziffra György a „Cafféde Pari” zongoristájaként 1950. március 6-án az Államvédelmi Hatóság szombathelyi Osztályán úgy vallott: a szégyen elől menekült. Állította, több nő feljelentette, gyerektartást követelt tőle, állandóan üldözték, veszélyeztették a karrierjét. Hogy volt-e valós alapja Cziffra védekezésének, az nem derül ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) kamaratárlatán, amely ma nyílik meg a Cziffra Fesztivál keretében. Annyi bizonyos, Zulejka 1994. január 15-én bekövetkezett haláláig a művész felesége volt.
Cziffra Györgyöt és feleségét a Győri Felsőbíróság másodfokon két év és három hónapra, illetve tizennégy hónap fogházbüntetésre ítélte. Cziffra a büntetését a kaposvári megyei börtönben, illetve rabmunkát végezve Miskolcon töltötte – közismert tény, hogy a nehéz fizikai munka következtében a csuklója meggyengült, ezért később számos koncertjén csuklószorítóban lépett fel. (Aztán akadtak olyanok, akik virtuóz zongorajátékának titkát e segédeszköznek tudták be, nem pedig a tehetségének és a napi nyolc óra gyakorlásnak.) Ifj. Cziffra Györgyöt a Szombathelyi Állami Gyermekvédő Intézet vette gondozásba, de meglepő módon a hatóságban volt annyi emberség – pontosabban: gyermekvédelmi szemlélet –, hogy felhívta a figyelmet, az intézetben kanyarójárvány dúl, a gyermeket a nagymama magához vezette. A hatósági iratok mellett személyes dokumentumokat is bemutató tárlat talán leginkább szívenütő tárgy az a fotó, amely az 1952 végén szabaduló Cziffra Györgyről készült: megtört ember lett. Pedig eddig sem volt könnyű élete.
Az 1921-ben született Cziffra nagy szegénységben nőtt fel egy angyalföldi nyomortelepen, a Tripoliszban. Idősebb nővére, Jolán tizenhárom évesen a budapesti Városháza tisztviselőinek étkezdéjében volt konyhalány, onnan vitte haza a maradékot családjának, mint József Attila édesanyja a kegyelmeséktől. Jolán jobb állásba kerülve zongorát bérelt, amelyen György négyévesen gyakorolni kezdett, nyolcéves korában pedig Dohnányi Ernő ajánlásával a Zeneakadémia hallgatója, Keéri-Szántó Imre tanítványa lett. 1934-ben már „kis csodazongorásként” és „magyar Mozartként” ünnepelték a koncertjein, ám 1937–1938 idején már bárzongoristaként és jazz-zongoristaként kereste a kenyerét. S bár 1943-ban a sajtóban fogadkozott, hogy visszatér a klasszikus zenéhez, közbejött a katonaság, a háború, amely után újra a bárok és kávéházak felé vette az irányt. A korszak hírességei – Darvas Iván, Feleki Kamill, Mezei Mária, Latabár Kálmán és Rátonyi Róbert – voltak fellépő partnerei, rajongói – mint például Puskás Öcsi – pedig lokálról lokálra követték.
Valószínűleg sosem vált volna világhírű zongoraművésszé, ha a Zeneakadémia professzora, Ferenczy György 1954-ben nem tereli vissza a klasszikusok irányába. Sikeres koncertjeit 1956 tavaszán Liszt-díjjal ismerték el, október 22-i fellépését az Erkel Színházban máig emlegetik. „Bartók II. zongoraversenyét Cziffra György játszotta, tolmácsolása önmagában véve s nagyszerű teljesítmény volt; játéka nyomán a nem éppen könnyen áttekinthető, bonyolult mű teljesen tisztán, magával ragadóan szólalt meg. De tekintetbe kell vennünk Cziffra egyéni fejlődését is, néhány év előtti újra bemutatkozó hangversenyétől eddigi produkcióig. Művészünk, most már szinte a teljes ki- bontakozáshoz értek A Bartók-muzsika differenciált lelkivilága nyitva áll előtte... s úgy érezzük, ezzel nyitva áll útja a zeneirodalom minden stíluskorszaka, minden mestere felé is” – írta Várnai Péter október 24-én a Népszavában. Cziffra mindenesetre a családjával Párizsba emigrált a forradalom idején. 1957 februárjában a franciaországi és amerikai sikereiről beszámoló – akkor Népakarat néven megjelenő – Népszava már úgy ír Cziffra Györgyről, mint „akit ugyancsak elmulasztottunk rendkívüli adottságai szerint értékelni itthon”.
„Cziffra ma a világ legjobban fizetett művésze. Szédületes karriert futott be és rengeteget keres.” Ez volt a „Kádár Mihály” fedőnevű ügynök jelentésének summázata Cziffra Györgyről 1959 augusztusában. (A jelentés egyébként cáfolt pletykákat is közöl, például a Cziffra és Fischer Annie közti „versengésről” is beszámol.) Sebestyén Sándor őrnagy megjegyzéséből kiderül: a Belügyminisztérium III/II. Csoportfőnökségének határon túli operatív intézkedések alosztálya azt vizsgálta, be tudnak-e épülni Cziffra Györgyön keresztül a magyar emigrációba. Utasítása viszont már olyan feladatterv elkészítését irányozza elő, mi tévők legyenek „Kádár Mihály” NSZK-beli tanulmányútjával. A „Temesi Judit” fedőnevű ügynök jelentése még ennél is „sokkolóbb”: Cziffrától virágot kapott, együtt kávéztak, beszélgettek a művészetről.
Cziffra György és felesége 1968-ban kapta meg a francia állampolgárságot, egyúttal kérte elbocsátását a magyar állampolgárság kötelékéből. Az elhárítás ezredese, Szabó Károly ezt a kérelmet 1970. január 9-én támogatta, a mentesítést végül 1972- szeptember 11-én adta meg a hatóság. Cziffra György mindezek után térhetett vissza Magyarországra, adhatott két koncertet 1973 júniusában az Erkel Színházban. A kritika dicsérte Cziffrát és karmester fiát is – de azért legnagyobb méltatást mégiscsak a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarnak tartogatta.
Infó: Mit rejt a Cziffra dosszié? – Az emigráns zongoraművész: Cziffra György és az állambiztonság Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (1067 Budapest, Eötvös utca 7.) kiállítóterme. Kurátor: Viszket Zoltán. Nyitva: szeptember 14-éig, hétfő–csütörtök, 10-től 16 óráig. Ingyenesen látogatható.
Bachtól Schumannig
A kiállítás megnyitója után szerda este héttől Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész szólóestje volt hallható a szomszédos Eötvös10 Színháztermében. Farkas Gábor generációjának egyik legkiemelkedőbb zongoristája, a romantikus repertoár elismert interpretátora, több nemzetközi zongoraverseny győztese, a világ legjelentősebb zenei fesztiváljainak és koncerttermeinek állandó meghívottja. Műsorán Bach–Petri, Schubert és Schumann művei szerepelnek.
