Orbán Viktornak ajtót mutattak. (Bársonyszékkötésű klasszikust parafrazeálva, nem azért mutattak neki ajtót, hogy visszajöjjön az ablakon.) De még nem tartunk itt. Kell egy ajtó, ahol az Orbán-rendszer kifér. Sokáig úgy tűnt, ekkorát csak robbantani lehet, vagy kevésbé forradalmi, de attól még zajos fúrókalapácsokkal lehet előidézni az illiberalizmus ormótlan harácsolása és hazudozása előtt. Vigyétek a pénzeteket, és fussatok!)
Orbánt (és nagy családját) a Fidesz romlásának tartja a NER egyik (egyszersmind egykori) kegyeltje. Különös fejlemény. Még akkor is, ha éreztük régóta, a NER csak a saját romlásának a súlya alatt képes összerogyni. (Az ellenzék menjen szabadságra, a Parlament mellett állítson egy demokráciasátrat, mert amíg (mégoly fegyvertelen) ellenség van, addig rendszerszilárdulás is van. Addig hasba akasztott kétmillió is van. Futurisztikus ötlet, de mára kiderült, a Fidesz terve működik: az ellenzék megint egymással babrál, miközben nincs benne az első százban, amitől kijön az ember gálája e szépséges hazában.)
Magyar Péter, az igazságügyi miniszter volt férje a nemzeti idolt idézte meg a nemzeti üzenőfalon: „Valakinek holnap le kell mondani hivataláról. Oh mondd, te kit választanál?!” Világossá tette: VV Viktor a kieső, aki nem engedte Varga Juditnak, hogy kipenderítse Völnert. És aki a Fidesz és Tsai. Zrt. összeszerelési útmutatóját megszülte a fáradt fejében, újabb másfél évtizednyi kínos körmagyarra ítélve a nemzetet. Katarzis, nos, az nincs. A romlás bomlása sosem szívderítő. Mentség sincs, megbocsátás mindig tud lenni. Magyarnak is bízvást megbocsájt az Isten, „az a mestersége.” Alighanem az Orbán-rendszerrel is elbír.
A jobboldalnak jobbulást!
Ránk fér.