„Olyan jó lenne szabadnak lenni” – mondja Irina Csehov Három nővére közül a legfiatalabb, egy jókora időugrással, már a kétezres években játszódó jelenetben. Selmeczi Bea továbbírta a Három nővért, melyet a Pinceszínházban mutattak be Telihay Péter rendezésében. Nem ez az első eset, hogy Csehov hőseit továbbgondolják, tett már ilyet például Kiss Csaba is a Sirály esetében, amikor azt az időszakot írta meg, ami hiányzik Csehov eredeti művéből. Selmeczi Bea gondolatkísérletének az az újdonsága, hogy a drámában csak nők szerepelnek, így a nézőpont is erősen női, miközben sokat beszélnek a férfiakról. Szerepelnek benne orosz vendégszövegek is, ezekben is megjelenik a női nézőpont, a megidézett szerzők között van például Ljudmila Ulickaja és Szvetlana Alekszijevics is.
Az első rész Csehov eredeti drámájából táplálkozik, az idő is megegyezik, csakhogy a hangsúlyok kissé változnak épp amiatt, mert a történetet Olga (Járó Zsuzsa), Mása (Herczeg Adrienn), Irina (Varga Lili) és Natasa, Andrej felesége (Tarr Judit) meséli el. Selmeczi Bea tisztelettel bánik Csehov drámájával, mégis sikerül szinte azonnal frissé és kortárssá változtatnia. Rögtön élővé válnak a figurák és ez a következő továbbírt részekben, jelenetekben csak fokozódik. Ugyanakkor Mása így fogalmaz: „Itt az emberek csak esznek, isznak, aztán meghalnak… Mások születnek, azok is esznek, isznak, alszanak, és nehogy elpusztuljanak az unalomtól, a feleségek megcsalják a férjeiket, a férjek meg úgy tesznek, mintha semmit se látnának, semmit se hallanának, és ez a romlott levegő megnyomorítja a gyerekeket, és kialszik bennük az isteni szikra, és ugyanolyan szánalomra méltó egymáshoz hasonló holttestek lesznek, mint apáik és anyáik.” Később az is elhangzik, hogy „ Az emberek folyton máshol szeretnének lenni, mint ahol vannak.” Igen, ez így van, a Prozorov-lányok is visszavágynak Moszkvába, Selmeczi Bea darabjában Natasával együtt el is jutnak oda, egyedül Irina nem. Ő vidéken marad, ahol a házban a hatvanas években a legendás, régi ingaórát ébresztőóra váltja fel, később visszatér az ingaóra.
Izgalmas történelmi és pszichológiai időutazás a Három és fél nővér.
Tabuk, titkok és hazugságok tárulnak fel, illetve lepleződnek le. Ám mindez hiába játszódik a húszas, majd a hatvanas, illetve a kézezres évek szovjet, majd orosz társadalmában, mégis finoman és érzékeny rezdülésekkel, ismétlődésekkel, nosztalgiázásokkal bonyolódik le.
Viták, sérelmek, vágyak remények és lódítások ütköznek. A négy nő között azonban kialakul valami megbonthatatlan szövetség, még akkor is ha történelem viharai egzisztenciálisan és látszólag érzelmileg is nagyon távol sodorják őket egymástól.
Érdemes még egyszer leírni a darabban játszó színésznők nevét: Járó Zsuzsa, Herczeg Adrienn, Varga Lili és Tarr Judit. Mindannyian bravúros alakítást nyújtanak. Remekül megmutatják az adott figura vívódásait, gyötrelmeit és közben a dialógusaik tele vannak mély társadalom- és emberismerettel és persze humorral és öniróniával.
Mind a négy színésznő érezhetően élvezi a közös játékot és azt is lehet érzékelni, hogy egymást is képesek meglepni, ily módon a nézőt is.
A történelmi fordulópontok, egyéni válságok és felemelkedések mellett a darab - beleértve az oroszországi fejleményeket - nagyon aktuális és igencsak elgondolkodtató mondatát biztos, hogy hazavisszük: a fényt elnyelte a sötétség.
Infó
Selmeczi Bea
Három és fél nővér
Pinceszínház
Rendező: Telihay Péter
