- „Az önkormányzatiság a kistelepüléseken a hatalom homokozója lett”

Egy ökológia és közösségfejlesztő programmal váltak híressé ország-, sőt – számos neves díjnak köszönhetően - Európa-szerte. A BioSzentandrás munkát adott szociálisan hátrányos helyzetben lévő embereknek, s valódi piaci termékekkel, feldolgozott zöldségekkel, gyümölcsökkel látta el térséget, köztük neves környékbeli és fővárosi éttermeket. Még fagyosak a földek a határban, de egy „biofalu” ilyenkor bizonyára már a tavaszi ültetésekre készül…

Hogy az időjárási hasonlatnál maradjunk: a BioSzentandrás program az utóbbi években kissé megdermedt, jórészt a koronavírus hatására megváltozott piaci körülmények miatt, de az sem tett jót nekünk, hogy három-négy éve látványosan elkerülik a falut a politikai szűrőn is átmenő pályázati források. Két út állt előttünk. Vagy pontot teszünk a végére, vagy pedig kivárunk, takaréklángra kapcsolunk, és partnert keresünk, akivel együttműködésben új lendületet adhatunk a jövőnek. Ez utóbbi úgy tűnik, sikerül: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely a Felzárkózó Települések Program részeként már itt van a faluban, nonprofit szervezetén keresztül a feldolgozó kapacitásunkat és üzemünket nemrégiben megvásárolta az önkormányzattól.

Lehet már tudni, hogy nem indul újra a polgármesteri posztért. Úgy tűnik, a független, vállalkozó szellemű polgármesterek, kritikus hangot megütő önkormányzati szereplők egyre kevésbé illenek a mostanra kialakult hatalmi rendszerbe.

Erőteljesen sematizálódik a teljes önkormányzatiság, s lassan végleg eltűnnek az effajta karakterek. Nem vagyok Don Quijote, első perctől mindvégig két lábbal a földön jártam, ismerve a politikai arénát, de hittem és hiszek ma is a közösségek erejében. Nem tekintem naivitásnak, ha valaki hittel és érzelemmel elkezd összerakni egyfajta helyi tudást, erőt és irányt mutat, élére áll folyamatoknak, és nem feltétlen a kitaposott utakat keresi. Ha egyetlen polgármesteri ciklus után lennénk, mondhatnám, hogy volt egy illúzió, és illúzió is maradt. De alapvetően huszonkét év közéleti munkáról és közben négy polgármesteri ciklusról beszélünk. Ebbe befért, hogy létrehoztuk az Összefogás Hernádszentandrásért Alapítványt, megkerestük a település elszármazottjait, a település jelképeit, összeraktunk egy falumonográfiát, s megalapítottuk a díszpolgári címet, hogy legyenek példaképei a közösségnek. Belefért a mindent felülíró lelkesedés, a szívós munka, a tudatos csapatépítés, a velük elért rengeteg közös élmény és eredmény, a hullámhegyek és hullámvölgyek egyaránt, a több mint egymilliárd forint összértékű fejlesztés, s az, hogy felkerült a térképre Hernádszentandrás. Sajnálatos módon mára az önkormányzatiság a hatalom és a pártok homokozója lett, egyre fojtóbb a levegője, nem az ember a valódi célja, eltűnt belőle a szabadság. Alapvetően a régi kották mennek körbe-körbe, ugyanaz a jelöltállási struktúra, ugyanaz az izmozás, testrész-méregetés, miközben az alkalmasság már nem szempont, minden párt a saját, hozzá és nem feltétlenül a közösséghez lojális embereit akarja „betolni” az önkormányzatokba és azok intézményeibe. Ez már a kilencvenes években is jellemző volt, viszont van egy nagy különbség ahhoz képest: eltűntek azok a helyi „karakterek”, akiknek még súlyuk, tapasztalatuk, hitelességük, és rátermettségük volt. Egyre súlytalanabb és alkalmatlanabb figurák kerülnek vezetői pozícióba, és ne áltassuk magunkat, hogy ez csak kistelepülési tendencia.

Egy polgármesternek igazából gúzsba kötve kell táncolnia, sok szabad tér nincs a kreativitáshoz.

Egyre kiszolgáltatottabbak az önkormányzatok, amelyeket a kormányzat alattvalóként kezel. Egy hozzánk hasonló 400-450 fős településen a feladatfinanszírozás alapján juttatott normatíva 98 százalékban csak „átmegy”, ugyanis nincs érdemi jogi és gazdasági mozgástere a kistelepülési önkormányzatoknak. A „nagy testvér” úgy gondolja, ő odafönt jobban tudja, mi kell idelent, nekünk pedig alapvetően annyi marad, hogy a saját bevételből gazdálkodhatunk, ahogy akarunk. Egy Hernádszentandrás méretű településnek azonban lényegében elhanyagolható a saját adóbevétele. Nyilván van egy-két olyan üde kivétel a települések között, ahol jobb az adókörnyezet, de a többség hozzánk hasonlít.

Így nem csoda, ha alig marad innovatív polgármester egy-egy kistelepülésen.

Főként, hogy a versenyszférában az itteni bérüknek akár a háromszorosát is megkereshetik azzal a tudással, ami a fejükben, és azzal a kapcsolatrendszerrel, ami a noteszükben van. Így aztán egyre nagyobb számban jelennek meg a polgármesteri posztra ácsingózók között alkalmatlan, hozzá nem értő, vagy önös érdekből odakerülő figurák, akik viszont kellően lojálisak és jó végrehajtók. Cserébe pedig nyilván meg fogják kapni majd a kormánytól a plusz pályázati forrásokat. A mi térségünkben, az elszegényedett abaúji és borsodi régiókban rovott előéletű, de párthű jelentkezők is mind gyakrabban tűnnek fel a vezetői székre pályázva, ami már egyfajta negatív szintlépés. A régi típusú, a kisközösségért élő igazi lokálpatrióta polgármesterek közül sokan erre az önkormányzati errodációra lelkileg és egészségileg is rámentek, sajnos látunk magunk körül ilyen emberi tragédiákat. Ebben az ellenzék is felelős, egy-két hangos kukorékoláson, kiabáláson kívül a legtöbb helyen nem mutattak érdemi alternatívákat. Ráadásul a 2019-es, sok változást hozó helyhatósági választások után nagyon sok településen nem tudták az ellenzéki polgármesterek és képviselők bebizonyítani, hogy nem ugyanazt csinálják, mint amit korábban kritizáltak. Ezzel pedig olyan reményt, illúziót, vágyat vettek el a helyi közösségtől, amit azok nemigen fognak egyhamar kiheverni.

Ez is szerepet játszott a személyes döntésében, hogy hátralép attól az önkormányzati politikától, amit nagyon fiatalon, 22 évesen elkezdett?

Ez az önkormányzatiság már nem az, ami valaha vonzott. Visszatekintettem a 2002 októbere óta megtett útra, és beláttam, hogy ehhez a fajta gondolkodáshoz, amit képviselek, nincs már meg a bázis és a csapat. S mivel ez egy csapatjáték, nem pedig egy „one man show”, ezért most lezárom az életem ezen szakaszát.

Van már B terve? Ha az önkormányzatokhoz közeli szférában marad, viszi magával az „ellenzékiség” bélyegét. Kritizált, nyílt levelet írt kétszer is Orbán Viktornak, bírálva az önkormányzati rendszert. Akár „veszélyes” is lehet alkalmazni, még a végén a leendő munkáltatója sem kap majd pályázati pénzeket.

Ahol ez fontosabb, mint az a minőség, az a tapasztalat, az az energia, amit képviselek, ott valószínűleg nincs is dolgom. Számomra mindvégig a vállalt ügy és a rám bízott közösség szempontjai voltak első helyen, innen nézve mondtam véleményt és próbáltam hasznos lenni.

Mit kifogásol leginkább a mostani önkormányzati rendszerben?

Azt, hogy 2024-ben már fényévekre vagyunk attól, amiért és ahogyan létrehozták az önkormányzatokat. Mára csak a név ugyanaz. A valódi mozgástere, autonómiája, és ezek igenlése is a múlté. A legtöbb helyen megszűnt alkotó, inspiráló, vonzó és versenyképes közegnek lenni, gúzsba köti a megalkuvások sora, egyre inkább szervilis végrehajtó szervvé válik, s ehhez keres és talál megfelelő szereplőket. A kisebb településeken pedig afelé tart a rendszer, hogy az egyre nagyobb számú alkalmatlan vezetőkkel alkalmatlanná tett önkormányzatok helyett jönnek majd az elöljárók, akiket nem közvetlenül választanak, hanem kineveznek, nem is feltétlenül a helyiek közül. S onnantól kezdve rendszerszinten, törvényi keretek között lehet majd hűbérbirtokként kezelni a vármegyék és főispánok korában azt a közösséget, amit most még falunak nevezünk.