labdarúgás;gyász;Franz Beckenbauer;

- Búcsú a Császártól – Franz Beckenbauer halálára

Mario Zagallo után Franz Beckenbauer is meghalt, az egyetemes labdarúgás újabb óriását gyászolja a világ.

A három közül a második olyan ember is elment, aki labdarúgóként és szövetségi kapitányként egyaránt volt világbajnok. Előbb Mario Zagallo, aztán Franz Beckenbauer…

Döbbenetes.

Ahogyan brazil kollégája, ő is korszakot nyitott. Mindenekelőtt futballistaként. Új dimenzióba helyezte a középhátvéd-játékot, ő volt az első, aki hátulról irányította csapatát. Vagy legalábbis hasonlóképpen dirigált a centerhalf posztjáról, mint két extraklasszis középpályás társa, Wolfgang Overath és Günter Netzer.

Első világbajnokságán, 1966-ban még a középpályán – ahogyan akkor mondták: jobbfedezetként – brillírozott. Csapata ezüstérmet nyert, és lehet, hogy csak azért nem aranyat, mert az Anglia NSZK-döntőn (4:2) a hosszabbításban, 2:2-nél Geoff Hurst felső lécről levágódó lövését – noha azt soha, senki nem látta benn – gólnak ítélte Gottfried Dienst svájci játékvezető.

Évtizedekkel később az alpesi bírónak zászlóval jelző Tofik Bahramov szovjet-azeri asszisztenst Bakuban megkérdezték, miért lengetett. „Sztálingrádért” – mondta.

Négy évvel később Beckenbauer bronz-, újabb négy esztendő múltán aranyérmet nyert a vb-n. Azaz minden vb-medálból volt neki egy.

Eb-éremből meg kettő. A hetvenes évek ragyogó nyugatnémet válogatottjával – a játékmesterek mellett Sepp Maierrel, Berti Vogtsszal, Paul Breitnerrel, Uli Hoenesszel, Gerd és Dieter Müllerrel – 1972-ben aranyat, 1976-ban ezüstöt érdemelt ki.

Közben a Bayern Münchennel sorozatban háromszor hódította el a BEK-et. Először akkor (1974-ben), amikor a bajor csapat az elődöntőben az Újpesttel találkozott (1-1, 3-0). Amúgy először akkor lett Európa-bajnok, amikor a magyar válogatott negyedik volt a kontinenstornán. S hogy nem NSZK–Magyarország döntő volt Brüsszelben, az azon múlt, hogy Zámbó Sándor tizenegyesét Jevgenyij Rudakov kivédte a szovjet–magyar meccsen (1-0) a négy között…

Fél évszázada ilyen magasságok közelében sem járt a magyar futball, Beckenbauer viszont csak ezen a színvonalon mozgott. (Kivéve, amikor csalással és pénzmosással vádolták meg a 2006-os világbajnoksággal összefüggésben. A vizsgálatot 2021-ben – elévülés miatt – lezárták.) Kétszer nyert Aranylabdát – amikor arról még fel sem merült, hogy „megbundázzák” –, a Ballon d’Or-szavazáson kétszer volt második, egyszer harmadik.

A Bayern München csapatában 427 bajnoki mérkőzést játszott, a válogatottban 103 találkozón szerepelt (először 1965-ben, a svédek elleni 2-1-es vb-selejtezőn Stockholmban, utoljára 1977-ben, a franciákkal játszott 0-1-es barátságos meccsen Párizsban). Mérlege a nemzeti együttesben: 69 győzelem, 19 döntetlen, 15 vereség (76,2 százalék).

Statisztikája a válogatott szakvezetőjeként: 34, 20, 12. Meg egy vb-arany- és ezüstérem. Az NSZK együttese második volt 1986-ban, első 1990-ben. Mivel az utóbbi világbajnokságot Itáliában, a döntőt Olaszország fővárosában rendezték, akkor lett Beckenbauer római német Császár.

Ahogyan Zagallo, négy vb-döntőt számlált, ám „csak” 2:2-t produkált (a brazil legenda győzelem-vereség aránya 3:1 volt). Azért azzal a „döntetlennel” is kiegyezne bárki…

Magyarországon 1972 márciusában járt először, akkor az NSZK válogatottja 2-0-ra nyert a Népstadionban. Az év májusában egy csapatban játszott Bene Ferenccel és Mészöly Kálmánnal az Európa-válogatottban, sőt mindhárman gólt is szereztek Uwe Seeler hamburgi búcsúmeccsén.

Aztán a New York Cosmos űrcsapatában népszerűsítette a labdarúgást a tengerentúlon; többek között Pelével, Carlos Alberto Torresszel, Johan Neeskensszel vitte el az Államokba Amerikát.

„Soha senki nem múlta felül” – mondta róla Gerd Müller. „Tökéletes játékos volt” – jellemezte Karl-Heinz Rummenigge. Pelé pedig így beszélt a finom technika, az elegancia, az intelligens futball német bajnokáról: „A legnagyobbak egyike, akit valaha láttam.”

Beckenbauer ugyanakkor „minden idők legjobb játékosának” nevezte Pelét. „Senki sem hasonlítható hozzá” – jelentette ki.

Talán csak…

Egy Királyhoz mindenesetre passzol a Császár.

Ahogyan az amerikai pályákon az ezerszer megtörtént.

A német válogatott játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnok legendája 78 éves volt.