Következetes és a XXI. század kihívásait figyelembe vevő, előrelátó döntések kísérik az oktatást, ennek újabb bizonyítéka, hogy miközben kötelező irodalmi műveltségi teszt teszi abszurddá a magyarérettségit, megszüntették a középiskolai művészettörténet vizsgát, sőt magát a tantárgyat is.
Aki irracionálisnak, visszalépésnek tartja a felelősök elhatározását, nem veszi észre a szándékot: a kormány által képviselt ideológiának sokkal inkább megfelel a Horthy-korszak népszerű írója, Herczeg Ferenc életművét és gondolatait megismertetni a diáksággal, mint Hieronymus Bosch rengeteg furcsa figurájáról, a kortársak által meg nem értett Csontváryról, Picasso Guerniciáját bemutatva háborúról, a diktatúra politikusainak portréját megfesteni nem kívánó Reigl Juditról beszélgetni. Netán a valódi műemlékvédelemről, a birodalomtudattal telített giccs és épített örökségünk megőrzése közötti különbségről együtt gondolkodni a mindenre fogékony tizenévesekkel.
Arról nem is beszélve, hogy ki tudja, milyen alkotás születhet egy gimnáziumi folyosón, amikor a kortárs művészetre reflektálva festékkel teli vízibombákat dobnak a vászonra, és így készítenek installációt a lehetőségen felbátorodó, szabadon gondolkodó kis- vagy épphogy már nagykorúak. Akik ahelyett, hogy elfogadnák a készen kínált tutit, állandóan kérdeznek és kételkednek, ami – jól tudjuk – a hatalom számára mindig veszélyes.
A vizuális kultúra nem elég konkrét, nem bifláztatható könnyedén, és különben is túl közel áll a telefonjukkal állandóan fotókat készítő, gyakran kizárólag képekkel kommunikáló tizenévesekhez.
A magyarérettségiből kikerült a gyakorlati szövegalkotási feladat. A nemzeti tanterv alkotói szerint szükségtelen, hogy egy középfokú végzettségű munkavállaló meg tudja írni a felmondását, a fellebbezést a hivatal döntése ellen, a kérdést a parlamenti képviselőjéhez. Az sem fontos, hogy a jövő nemzedékei a média által közvetített képi világból meg tudják különböztetni a valódit az igaztalantól. Sőt, épp az a cél, hogy ne tudják.