Nem tudom, mikor vált el véglegesen a politikusok élete a miénktől, csak annyit látok, hogy a folyamat visszafordíthatatlan. Ezért sem igazán tudnak megoldást nyújtani a hétköznapi problémáinkra (hacsak nem kreálnak belőle hatalmi, pártpolitikai kérdést, magyarán: átfordítják a saját nyelvükre), de lassan már azzal sem birkóznak meg, ami az egész bolygót érinti. Ez nem rosszindulat, pusztán csak az érzékelés kérdése, ahogy a legapróbb, úgy a legnagyobb gondokat sem látják.
Az utolsó magyar politikust, akiről még el tudtam képzelni, hogy látott élőben közértet, villamost és valamikor átkopogott a szomszédjához tejért, Göncz Árpádnak hívták, nem hiába maradt ő végig Árpi bácsi. A bácsiság néha még fel-felvillant a kissé távolságtartó, de még mindig emberi Sólyom Lászlóban is, hogy aztán végképp elenyésszen. Rogán Antal vagy Kocsis Máté kapcsán már simán elhinném, hogy a mesterséges intelligencia formálta őket humanoiddá, hogy ne riadjunk meg puszta algoritmus-mivoltuktól, amelynek egyetlen célja a NER-ség kiteljesítése.
Most a Fidesz boszorkánykonyháiban a néniség receptjét próbálják kikeverni, hátha Novák Katalin képes lenne áthidalni a tátongó űrt, ami köztünk tátong, és amire anno a kolbásztöltögető vezérlő tábornok is törekedett.
Valami ostoba lustaság miatt, vagy tán az elmúlt év súlya nem engedett felkelnem idejében a kanapéról, mindenesetre ott maradtam a képernyő előtt, és nem a Kék Duna keringőt hallgattam, ahogy az osztrákéknál szokás (itt nálunk egyébként elsején van újévi beszéd), hanem a magyar elnök köszöntőjénél ragadtam le. Még úgyis, hogy ezt a műfajt még a dadaisták próbálkozásainál is feleslegesebbnek érzem.
Szóval ott volt előttem ez a kikevert, minden percében mesterséges néniség, és arról győzködött, hogy fussunk, túrázzunk, bringázzunk, focizzunk, kondizzunk életkortól függetlenül. „Mozogjunk együtt, legyen 2024 a mozgás éve is!”, tette hozzá, és őszintén be kell vallanom, van ez annyira békésen leegyszerűsített, már-már plebejus gondolat, hogy könnyedén azonosulni lehessen vele. Hiszen minden orvos tudja, hogy a magyar ember egészségügyi gondjainak nagy része visszavezethető arra, hogy szurkolni nagyon tud, míg mozogni a legkevésbé. Mert az olyan úri huncutság. A mozgás gondolatának felvetése valóban jól passzol az ország nénijének vágyott szerepéhez, hiszen óv és figyelmeztet, miközben nagyon civil, messze a hatalom bűzös üstjeitől.
Erre akár valódi, átgondolt mozgalom is épülhetne, amely végre nem az élsportba öntené számolatlanul a milliárdokat, hanem a mindenre, így a GDP-re is jótékony hatást gyakorló tömegsportra. Csak félő, hogy jelen esetben maradunk a csupasz tanácsadásnál, a meztelen aggodalomnál, nem kezdenek el hirtelen másfelé gurulni a forintok. És elképzelés sincs arra, hogy miként lehetne megtölteni hétköznapi emberekkel a már kétségtelenül felépült pályákat, tereket, termeket. Ezek híján viszont marad az egyetlen mozgás, az egyetlen sport, amit a Fidesz a szemünk előtt csiszolt tökéletessé az elmúlt évek során: fogd a pénzt, és fuss!