Százötven évet hagyunk most magunk mögött, és valahogy az utóbbi harminc-harmincpár évben gondoltunk egyáltalán arra, hogy már túl öregek vagyunk, talán nem is evilágra valók. Igen, a rendszerváltás óta, ami azért mégiscsak meglepő, hiszen éppen ennek a fordulatnak kellett volna elhozni a virágkort. Szabadság, szabad vélemény, külföldi tőke, amely megerősíti a médiát, egészséges verseny. Verseny egymással és az olvasóért, verseny a még nagyobb szabadságért.
Aztán rá kellett jönnünk: semmi nincs így, és ahogy telnek az évek minden egyre rosszabb lesz. Nem pusztán azért, mert megjelent és tért hódított az internet, nem azért, mert az új generációk már csak online világában tájékozódnak, ha egyáltalán, hanem mert a hatalom birtokosai nem a pluralizmus felé nyitottak, hanem egyre inkább vissza, a régi időkbe. Megtalálták maguknak az őket hibátlanul kiszolgáló médiamunkásokat (via Kovács Zolán, ÉS), és metalálták maguknak azt a pénzt, amellyel egyszerre tudnak fojtani és működtetni. A rendszerváltás harmadik évtizede végleg bezárta a nyilvánosságot; bezárta abba a körbe, amelybe a hatalom száműzte.
De nem panasznapot akartam tartani – írni – az év utolsó nyomtatott Népszavájában, ellenkezőleg: emelkedett hangot szerettem volna megütni, hogy íme itt vagyunk, és belépünk a 151.-be. Nyilván az én hibán, hogy félresiklottak a betűk, ünnep helyett talán szomorúságot okozok. Ám szeretném, ha nem így lenne, szeretném, hogy 2023-at búcsúztatván mi népszavások – az újság készítői és olvasói – inkább büszkén gondolnánk a múltunkra és a holnapunkra. Mert mégis ez a legfontosabb most: belépünk egy új esztendőbe, ráadásul olyan reményekkel, hogy nem az elmúláson kell gondolkodnunk, nem attól kell tartanunk, hogy egyszer csak bezárul mögöttünk – és előttünk – az ajtó, hanem arra: van miért és érdemes miért küzdenünk. Hogy vihetjük és visszük tovább ez a lapot, az olvasóinkkal együtt.
Mire ez az optimizmus, kérdezhetik. Mi javult az utóbbi időben? Több a pénz? Növekszik az olvasótábor? A politika és a politikusok jobban akarják a Népszavát? Tudjuk, hogy a kérdésekre csak negatív válaszok érkezhetnek, vagyis semmi, de semmi nem javult az utóbbi időben. Olyannyira nem, hogy a politikai osztály tagjai még arra sem tartottak méltónak bennünket, hogy gratuláljanak a születésünk évéhez, ehhez a sajtótörténet ritkasághoz, ahhoz a kulturális értékhez, amit egy 150 éve napilap jelent. Pedig egy ilyen gesztus senkinek nem kerülne egy fillérjébe. És mégsem vagyunk szomorúak, sem kétségbeesettek. Mert
nem ennek a bizonyos politikai osztálynak az elismerésére vágyunk, számunkra pontosan elegendő, ha az olvasók megmaradnak mellettünk, és ők köszöntenek bennünket.
Pedig a köszöntés nem nekünk – nekik jár. Hisz pontosan tudják, hogy – rendszerváltás ide, demokrácia oda - ma bátorság Népszavát olvasni. Nem gondoltuk, hogy így lesz, de így van. És amíg vannak ilyen bátor emberek, addig van esély a változásra is. Van esély arra, hogy visszataláljunk oda, ahonnan elindultunk. Először 1873-ban, majd utána 1990-ben.
Boldog új évet!