Vajon minden időben szükség van-e gyerekeknek szóló újságra? Vagy csak akkor, ha az országban a tanárok rabigába hajtva oktatják a jövő nemzedékét, mert a hatalomnak nincs szüksége gondolkodó fiatalokra? Csak ott, ahol az iskolák nem engedhetik meg a korszerű eszközöket és tananyagokat, és egyébként sem lehet kérdéseket feltenni sehol, vagy ha mégis, azokra ritkán kapni érdemi választ?
A legtöbb nyugat-európai országban, de még Indiában, Brazíliában, Japánban is léteznek gyermekeknek szóló lapok (az elsőt még Nagy Britanniában, 1909-ben alapították), hiszen a tájékozódás mindig, minden korosztálynak fontos. Főként ha működtetni akarjuk a demokráciát, és azt szeretnénk, hogy ne csak egy maroknyi kisebbség kiváltsága legyen az információhoz való hozzáférés. Szükség van kritikusokra, akik elmondják: lehet másképp csinálni, másképp élni, és legfőképp nem bűn másképpen gondolkodni.
Ehhez pedig tájékozódni kell, ennek tudományát szerencsés esetben gyerekként tanuljuk. Az én generációm – és megkockáztatom, az olvasóké is – még könyvtárba járt, és lexikonból gyűjtötte az ismereteket. Ma már ezer más forrás hozzáférhető, a hiteles és a megbízhatatlan fajtából is, melyek között olykor egy felnőttnek is nehéz eligazodni. Ilyen kaotikus időkben jó, ha a tanárok és a szülők mellett van egy újság, amely modern digitális formában, érthetően, de nem leereszkedően magyaráz el olyan fogalmakat, mint az infláció, a háború, a klímaváltozás, miközben tájékoztat az ország és a világ fontosabb történéseiről.
Ugyanakkor alapvető igazság, hogy a tények makacs dolgok.
Adathalmazokat lehet úgy magyarázni, hogy az megtámogassa az aktuális propagandát, lehet úgy nemzeti konzultálni, hogy irányított kérdésekkel kreáljon valaki alternatív valóságot, ám hosszú távon ezek a kezdeményezések elbuknak, ha van egy kritikus tömeg,
amely nem veszi be a hangzatos lózungokat, nem megfélemlíthető, egyszerűen azért, mert ismeri a tényeket, és él a jogaival.
Ha a Kispolgár sikeres, és eléri célcsoportját, a 10–16 éves korosztályt, akkor a magyar médiának lesz még egy szigete, amelynek célja a tájékoztatás és az ismeretterjesztés, nem a hatalmi érdek kiszolgálása. Ez függetlenként, adományokból és pályázati pénzekből építkezve kihívás, a jelenlegi médiatérben különösen, de a szerkesztőség bizakodó.
Kik írják a Kispolgárt?
A kormány mikrofonállványai előszeretettel vizionálják balliberális ellenségként a gyerekújság szerkesztőségét, a köztévé Kommentár klub című műsorában „kőkemény ideológiai megmondóembereknek” nevezték az újságírókat. Eddig az alapító-főszerkesztő Tóta W. Árpád, a HVG publicistája volt reflektorfényben, rá már akkor zúdultak a támadások, mikor a lap még tervezés alatt állt, erről beszélt többek között a Visszhangnak (az augusztus 19-i számunkban). Nemrégiben a Kispolgár Facebook-oldalán közzétették, kik a szerkesztőség tagjai, hogy „megkönnyítsék a szemfüles oknyomozók munkáját a közmédiánál, egyéb nyúlványoknál, bohócalapítványoknál és -központoknál”.
Czeglédi Fanni a hvg.hu kultúra és életmód rovatában kezdte újságírói pályáját.
– Éveken keresztül különleges, nehéz témákkal foglalkozhattam. Minden anyagban az emberek érdekeltek: hogyan élünk, hogyan bánunk egymással, bizonyos helyzetekben miért döntünk úgy, ahogy. Írtam többek között a szociális ellátórendszerről, családtervezésről, oktatásról, pszichológiáról, függőségekről, a széthullott társadalomról és benne a legkiszolgáltatottabbakról. Hat év után szerettem volna belekóstolni más szerkesztőségi működésbe is, így az rtl.hu csapatához csatlakoztam. Árpádot a HVG-ben ismertem meg, és amikor látszott, hogy elindulhat az újság, akkor beszéltünk komolyan arról, hogy jó lenne ismét együtt dolgozni.
Sokszor meglepődve hallom, hogy a mai fiatalok lusták, sodródnak, beképzeltek, és a telefonon kívül semmi nem érdekli őket – én nem így látom.
Az elmúlt években több projekten is dolgozhattam általános iskolásokkal és gimnazistákkal. Nyitott, kreatív, ragyogóan okos diákokkal találkoztam, akik jóllehet nem túl optimisták a jövőt illetően, de érdeklődők, érzékenyek és empatikusak. Tele voltak olyan kérdésekkel, amelyekre nekünk, felnőtteknek kell érvényes válaszokat adnunk. Bízom benne, hogy a Kispolgár jó platform lesz erre.
Becz Dorottya a 168 Óránál, később a Metropol.hu-nál dolgozott az online szerkesztőség tagjaként. Szerkesztett kéziratokat kiadóknak, emellett három saját mesekönyve és két, felnőtteknek szóló kötete jelent meg.
– Újságíróként mindig az volt számomra a legfontosabb, hogy megmutathassam a világ egy bizonyos szeletét más szemszögből is, hogy az olvasók lássák, mennyi minden van körülöttünk, amiről nem tudunk. Azt gondolom, a legtöbb konfliktus az ismeretlentől való félelem miatt alakul ki, ezért ha tágítjuk a látókörünket, megértőbbek leszünk a másik emberrel, könnyebben elfogadjuk, hogy az ő nézőpontja is érvényes lehet. A Kispolgár kapcsán én kerestem meg Árpádot, hogy szívesen lennék részese a projektnek.
Gyerekeknek újságot készíteni hatalmas felelősség, hiszen nem az a cél, hogy egy felnőttelképzelést erőltessünk rájuk, hanem hogy ők kialakíthassák a sajátjukat,
és ha kérdéseik vannak, akkor arra a korosztályuknak megfelelő, hiteles választ adhassunk.
Bálint Judit 2003-tól 2022 januárjáig dolgozott a Klubrádiónál. Számos kiemelt műsor, köztük a Hetes Stúdió és a Reggeli gyors szerkesztése fűződik a nevéhez, de műsorvezetőként is ismerhettük a hangját.
– Ezután tettem egy rövid kitérőt a Partizánnál, majd létrehoztam egy volt kollégámmal a saját podcaststúdiómat, itt szintén szerkesztés, publikálás és a műsorok fejlesztése a munkám. Árpádot még a klubrádiós időkből ismerem, annak idején én szerkesztettem be egy-két műsorba, illetve írtam a HVG-nek publicisztikát. Ősszel felhívott, hogy dolgoznék-e vele, és igent mondtam. Amiatt is fontos számomra ez a munka, mert végtelenül dühít, amikor azt hallom, hogy a gyerekeket békén kell hagyni a közélettel, őket ez nem is érdekli. Aki ezt mondja, azt elküldeném egy kétnapos osztálykirándulásra.
Ők is ebben a világban élnek, és onnantól, hogy kiteszik a lábukat otthonról, és nem jön a vonat, odáig, hogy mit tanulnak az iskolában, minden politika.
Az is borzolja az idegeimet, amikor a felnőttek nem látják, hogy a gyerekek mennyire okosak. Másképp látják a világot, mint mi, de ettől még nem buták! Nekünk a Kispolgárnál rengeteget kell tanulnunk arról, hogyan tudjuk megszólítani őket.
Herczeg Szonja első sajtós munkája Mexikóvárosban, a helyi tévénél, a Canal 11-nél volt gyakornokként az esti híradónál.
– Hazatérve még az MTI külpolitikai rovatánál gyakorlatoztam, majd a Népszabadságnál, a G-nap utáni Magyar Nemzetnél, Tóth Ákos alatt a 168 Óránál dolgoztam. Innen kerültem az NLC-hez, ahol felelős szerkesztő lettem. Rövid kitérőt tettem az Én Budapestemhez, ahonnan idén februárban egy személyes, traumatikus esemény miatt fel kellett állnom, mert életemben először nem tudtam dolgozni. Fél év kihagyás után pedig jött a Kispolgár. Az elmúlt években három könyvem jelent meg, két novelláskötet és egy regény, amelyeket, remélem, most végre befóliáznak. Tóta W.-vel nem ismertük egymást, de ez egy kis szakma, szóltak neki, hogy munkát keresek, és behívott egy interjúra.
A Kispolgár elképesztően izgalmas kezdeményezés, mert teljesen egyedi, és jó ideje nem volt ilyen felület Magyarországon.
A tanárok túlterheltek, a szülők is, így nem jut idő arra, hogy bizonyos dolgokat elmagyarázzanak a gyerekeknek. A híroldalakon pedig információtúltengés van, nehéz válogatni, már a hossz is sok egy gyereknek, és legtöbbször jóval több magyarázatot igényelne egy téma. Emellett nagyon fontosnak tartom a mentális egészséget, és Árpád nyitott arra, hogy az informatív anyagok mellett sok-sok ezzel kapcsolatos cikket írhassunk a Kispolgárra.
Hosszú útra készülve
A Kispolgár karácsonykor is üzemelt, gondoltak a családlátogatás közben esetleg unatkozó gyerekekre. Írtak Jézusról, például, voltak-e testvérei? Honnan tudjuk, hogy nem decemberben született? (Persze sokaknak már ez szentségsértés, csakhogy tény.) Aztán írtak a többi istenről, akit ilyenkor ünnepelni volt szokás, Hórusztól Szaturnuszig. Jutott emellett több aktuális hír az újságba, a művészettörténet kipusztításától a Hiúz harci járművekig, meg egy csokor ízes tájszó. De megkímélték olvasóikat a prágai ámokfutó lövöldözésétől, mert semmivel sem lesznek okosabbak, ha tudnak róla, viszont esetleg megijednek.
Dolgoznak ezekben a napokban is, kisimítják a bugokat, csiszolják a dizájnt, hogy januárban „kitolják az első szabad magyar gyerekújság kishajóját a nyílt vizekre”. Az alapító-főszerkesztő, Tóta W. Árpád lapunknak így fogalmazott:
– Jelenleg az a legfontosabb, hogy a gyerekek nyelvén írjunk, megtaláljuk velük a hangot, ehhez pedig minél több visszajelzésre van szükségünk tőlük, úgyhogy mindenkit arra biztatok, írjon nekünk, mert így tanulunk. Még mi is alakulunk, javítjuk az alkalmazást, formáljuk a saját stílusunkat, próbaüzemben vagyunk, de minden nappal előrébb leszünk. Tízezer aktív olvasót szeretnék jövő ilyenkorra, de realista vagyok, ez egy hosszú út.
