Most már biztos, hogy jövő évtől 41 forinttal lesz drágább az üzemanyag literje. Brüsszeli előírás, kevés volt a jövedéki adó, fel kell zárkózni. Senkinek sem öröm, nekem sem, hogy megint a zsebünkbe nyúlnak, csak jó lenne tudni, hogy miért.
Kis hazánkban elég nagy az adóteher, mondhatni, az állam nagyvonalúan veti ki a beszedni valókat, nem gondolván arra, hogy nincs mindenkinek annyi, amennyi a kivetők zsebében lapul. Van Európában egy királyság, ahol az alattvalók a kontinens talán legnagyobb adóterhe alatt roskadoznak úgy, hogy mégis Európa egyik legboldogabb népe a dán. Ők ugyanis tudják, hogy mire megy el az a rengeteg pénz, amit befizetnek. És nemcsak tudják, hanem meg is kapják. Magyarán szólva az állam megvásárolja a boldogságukat, boldoggá, elégedetté teszi őket. Hoci, nesze. Elveszek, adok. Komolyan működik az a mondás, hogy ígéret szép szó, betartják, úgy jó. Számunkra ez többnyire ismeretlen, ilyenben a történelme során nemigen volt része ennek a közép-európai népnek.
De lépjünk vissza a jövedéki adó emeléshez. Kicsit nagyvonalú számolgatás során kiderül, hogy ha a különböző minőségű fagylaltok árát nézzük, ami ebben az évben kb. 500 és 650 forint között volt gombóconként, akkor nem tudom, mire ez az elégedetlenség, a csodálkozás. Nagyon durván tizenkettő–tizenöt liter benzint kell vásárolni ahhoz, hogy az emelt jövedéki adó elérje egy gombóc fagylalt árát. Átlagos autó méretét vizsgálva ez tankolásonként kettő-négy gombóc színes, ízesített, cukrozott víz ára. Tölcsérrel!
Ez a folyamat azért felvet néhány kérdést. A kontinens legnagyvonalúbb, azaz túladóztatása mellett Európa egyik legszegényebb országa vagyunk. Mindenki tudja, hogy minden túlárazott, túladóztatott, túlkomplikált, túladminisztrált, túl sok profitot termelő, túl kevés kézben koncentrálódó, az országból túl sok pénzt kilapátoló a módszer, mindenki, vagy majdnem mindenki túl elkedvetlenített. Látjuk, nem látjuk, mire - kire - mennek el az adóforintok. Kinek-kinek ízlése szerint.
Fagylalt egyenértékben számolva, végülis ennek a nyaloványnak nem szabadna a luxus kategóriába tartozni. Lehet, hogy az élet van túlárazva, de valahogy itthon semmi sem látszik a helyén lenni - az adóinkból.
Egy biztos, túl drágán nyalunk.
