GEERT WILDERS
Nem elhagyni akarja Brüsszelt, hanem elfoglalni – fogalmazott minap a magyar kormányfő. Adja magát, hogy Geert Wilders is segítségére lesz ebben. A jobboldali populista Szabadságpárt (PVV) vezetője nagy meglepetésre nyerte meg a novemberi holland parlamenti választást, sokkolva ezzel az egész kontinenst. A magyar kormányfővel remek kapcsolatokat ápoló Wilders - aki tavaly megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét – keze azonban akkor is meg lesz kötve, ha miniszterelnökké választják meg hazájában. A lehetséges koalíciós partnerek ugyanis nem osztják az Európai Unió ellenes nézeteit, s Wilders jelezte is, bár az általa megfogalmazott populista szólamok benne vannak pártja „DNS-ében”, hajlandó lemondani ezekről. A hatalom fontosabb, mint az ideológia. Wilders azért sem lehet Orbán Viktor nagy segítségére, mert a holland választók rendkívül szkeptikusak a Magyarországnak juttatott uniós támogatásokkal kapcsolatban, s úgy vélik, rossz helyre folyik a holland adófizetők pénze. Hollandia külpolitikája sem változik jelentősen Wilders esetleges kormányfővé választása esetén, függetlenül attól, hogy a szabadságpárti bevándorlásellenes vezető a Kijevnek nyújtott katonai támogatások leállítását követelte.
JAVIER MILEI
Az argentin elnökválasztás győztese a választási kampányban rendre láncfűrésszel jelent meg az őt ünneplők között. Ez a nem éppen a kampányokba való eszköz, Milei esetében a múlttal való szakítást, az állam teljesen új alapokra helyezését szimbolizálja. Valójában az argentinok nem azért szavaztak rá, mert minden radikális kijelentését elhitték. A többség valószínűleg pontosan tudta, hogy Milei sok ígéretéből semmi sem lesz, de sokan úgy vélték, a dolgok nem mehetnek tovább a régi kerékvágásban, a peronista gazdaságpolitika megbukott. Nem kérdés, hogy a latin-amerikai országnak gyökeres változásokra van szüksége a hatalmas államadósság, illetve amiatt, mert kiürült az állami kassza. Milei a kormányzati kiadások jelentős csökkentését, a nemzeti valuta, a peso amerikai dollárra való cserélését és sok egyéb intézkedést ígért, illetve a külpolitikában is 180 fokos fordulatot vetített előre. Olyan gyökeres változások mégsem lesznek főleg azért, mert a december 10-én Orbán Viktor, illetve Volodimir Zelenszkij jelenlétében Buenos Airesben beiktatott argentin elnök a parlamentben támogatókra van utalva, saját pártja messze nem rendelkezik többséggel. Már hivatalba lépése előtt jelentősen visszavett radikális hangneméből, s minden jel szerint Giorgia Meloni olasz kormányfő nyomdokaiba lép, aki nem valósította meg radikális ígéreteit, sőt, hazája az EU megbízható partnere maradt.
DONALD TUSK
A populista pártok nagyon értenek a hatalom megtartásához, ellenségképeket kreálnak, átalakítják az igazságszolgáltatást, a közszolgálati médiát rabszolgájukká teszik meg, és így tovább. Ezért is látszott csekély esély arra, hogy a lengyel ellenzék megnyeri az őszi parlamenti választást. Mindezek fényében nevezhetjük az év egyik legpozitívabb meglepetésének, hogy a Donald Tusk vezette ellenzék sima győzelmet aratott és kiszorította a hatalomból a Jaroslaw Kacznynski által fémjelzett Jog és Igazságosság (PiS) pártot.
Tusk gyökeresen szakít a PiS Európa-kritikus programjával és Lengyelországot az Európai Unió éltagjává kívánja megtenni. Meg is van erre minden esélye, hiszen Lengyelország szerepe geopolitikai szempontból eleve megnőtt az ukrajnai háború miatt. Tusknak, akinek a kapcsolata közismerten igencsak hűvös a magyar kormányfővel, nem lesz könnyű dolga, mert a PiS a demokratikus intézményrendszer egy részét leépítette, így még mindig bizonyos befolyással rendelkezik. Ám Tusk, az Európai Tanács volt elnöke, várhatóan kormányfőként is igazolja majd, hogy remek politikus, kiváló politikai érzékkel.
ROBERT FICO
A populista politikus annak ellenére tudott visszatérni a hatalomba, hogy ő volt Szlovákia történetének első vezetője, akinek az utca nyomására kellett távoznia 2018. március 15-én. Fico neve összeforrott a kormányzati korrupcióval, még 2023 elején is, - amikor népszerűsége újra kezdett erősödni - képtelenségnek tűnt, hogy demokratikus párt koalícióra lépjen vele, lehetővé téve, hogy újra átvehesse a kormányzást. Az elképzelhetetlen azonban megtörtént, Peter Pellegrini, feltételekkel bár, de vállalta a koalíciót, Fico pedig megalakíthatta negyedik kormányát. Az Orbán Viktor csodálójának és barátjának számító Fico meg is kapta Budapesttől a segítséget a kampányban a magyar-szlovák határra terelt illegális migránsáradattal, ennek ellenére egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött magyar reményeket. A populista szlovák vezető ugyan belpolitikai viszonylatban következetesen próbálja életbe ültetni a magyar illiberális autokráciamodellt, külpolitikai vonalon nem szolidáris Budapesttel. E téren ugyanis kénytelen alkalmazkodni koalíciós társa, Peter Pellegrini elvárásához, miszerint Szlovákia külpolitikája változatlan marad. Noha az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat azonnal leállította, az eddigi két uniós csúcson, amin már Fico képviselte országát, nem ment szembe az egységes állásponttal, nem állt ki Orbán Viktor mellett.
RECEP TAYYIP ERDOGAN
A török államfő úgy nyerte meg a májusi elnök- és parlamenti választást, úgy kezdhette el „uralkodása” harmadik évtizedét, hogy hosszú idő óta először mutatkozott reális esély elmozdítására. Az erős és népszerű ellenzéki összefogáson túlmenően látszólag a márciusi pusztító földrengés, illetve a példátlan infláció és pénzromlás, a gazdasági visszaesés, az egyre súlyosbodó megélhetési nehézségek is mind arra engedtek következtetni, hogy ha a többévtizedes elnyomás nem is, de a katasztrofális gazdasági helyzet kihúzza Erdogan alól a talajt. A török líra egyetlen évtized alatt veszítette el értékének több mint 90 százalékát az elnök unortodox gazdaságpolitikája következményeként. Az ország történetének egyik legpusztítóbb, 50 ezer ember halálát okozó földrengése nyilvánvalóan összefüggött azzal, hogy korábban a pártjához közel álló gazdasági köröknek kedvezve, kormánya figyelmen kívül hagyta a katasztrófavédelmi előírásokat az új építkezések során, de ez is kevés volt elmozdításához. Erdogan és az Igazság és Fejlődés párt (AKP) mesterien vetette be ugyanazokat a trükköket, mint Putyin, Lukasenko és a kelet-közép-európai autoriter vezetők: külföldről finanszírozott Törökország elleni támadásoktól „védte meg” sikeresen a török szuverenitást és hagyományokat, LMBTQ aktivistáktól a török gyerekek nemi identitását, a nacionalista érzelmekre építve hergelt, a kampányban bért emelt és további emeléseket, szociális kedvezményeket ígért. Újraválasztása után pedig folytatta kalandor külpolitikáját – késleltette Finnország NATO-csatlakozását, a svéd csatlakozást máig blokkolja, uszít Izrael ellen, szabadságharcos hősöknek nevezi a Hamász terroristáit és az orosz-ukrán háborúban is kétkulacsos politikát folytat. Orbán Viktorral viszont december 18-án stratégiai szintre emelte az államközi együttműködést. Erdogan választási győzelme után is maradt, aki volt – a nemzetközi politika egyik legveszélyesebb figurája.
PEDRO SÁNCHEZ
A régi-új spanyol miniszterelnök valóságos csodát vitt végbe azzal, hogy sikerült megalakítania harmadik kormányát. Nyáron még biztosnak tűnt a bukása és a jobbközép-szélsőjobb koalíció választási diadala, de a Néppárt és a Vox végül nem szerzett elegendő mandátumot a kormányalakításhoz, a demokratikus pártok pedig összefogtak, hogy megakadályozzák a szélsőjobb hatalomra jutását. A Sánchez mögötti sokszínű, soknemzetiségű koalíció létrejötte a nagyvilág felé is bizonyította, hogy a demokratikus erők kellő akarattal, összefogással és kompromisszumkészséggel megállíthatják a szélsőségek hatalomra kerülését. Sánchez az utóbbi években az európai politika megkerülhetetlen szereplőjévé nőtte ki magát, az európai szocialisták egyik legtekintélyesebb vezetőjévé, miközben Spanyolország legprogresszívebb kormányfője címét is kiérdemelte, aki bátorságával történelmet ír. Előző ciklusában is már olyan szimbolikus erejű, hazájában hatalmas kockázattal járó kérdésekhez nyúlt, mint a nők elleni erőszak kérdése vagy az emlékezetpolitika és a Franco kultusz lebontása. Újabb kormánya megalakítása érdekében viszont ennél is tovább ment: kiegyezett a katalán szeparatistákkal. Annak ellenére fogadtatta el az amnesztia törvényt, hogy az több tízezres tüntetéseket váltott ki és szocialista választói körökben sem szerzett egyöntetű támogatást. De Sanchez kockáztatott és első lépésben nyert – bár még mindig sok kockázat rejlik a kérdésben, esélyt adott a katalán kérdés tárgyalásos rendezésére. Ha bejön a számítása, akkor Spanyolország újraegyesítőjeként, a társadalmi és etnikumközi béke megteremtőjeként vonulhat be a történelembe.
JEVGENYIJ PRIGOZSIN
A 2023-as év egyik „sztárja” kétségtelenül a hírhedt Wagner zsoldosok vezetője volt. Prigozsin saját halálos ítéletét írta alá, amikor szembement Putyin elnök akaratával, bírálta az orosz hadvezetést és elindította zsoldosai menetét Moszkva irányába. Ám a Wagner vezér úgy járt, mint Attila, Isten ostora hun király: a félelmetes, kegyetlen vezér megmagyarázhatatlan módon, a legenda szerint isteni sugallatra, megállította seregét Róma kapuiban. Putyin nem kevésbé kegyetlen ostora nem tudni miért fordította vissza zsoldosait, de ugyanúgy végezte, mint Attila – merénylet áldozata lett. Repülőgépének felrobbantása azonban némi kockázatot is jelentett a rejtélyes halálok sorát elkönyvelő Oroszországban, mivel Prigozsin ukrajnai harci sikerei nem kevesek számára nemzeti hőssé tette őt. A meglepetés azonban elmaradt.
