A „gonosz problémák” fogalomkörét Horst Rittel (1930-1990) német elméleti fizikus és matematikus, tervezéselméleti szakember vezette be a tervezésbe és a politikába mint olyan rendkívül bonyolult kérdéskört, amelynek nincs végleges megoldása. A fogalomkörnek mára kiterjedt, szerteágazó szakirodalma létezik, számos kibővített definícióval. (Az érdeklődő részletes kifejtésre találhat nemrég elhunyt barátom, Szabó Tamás „Félreértések és tévhitek az informatikában és a rendszerváltásban” című könyvében.) A szerintem leginkább lényegre törő meghatározás úgy szól, hogy egy gonosz probléma soha nem oldódik meg teljesen. És úgy gondolom, ennél találóbbat nem lelhetünk akkor, ha a most múló évet kell jellemeznünk. Ráadásul a gonosz problémák legfőbb okozója maga az ember mint „hibás termék”.
2023 a pusztító és értelmetlen háborúk éveként kerül be a történelembe. Természetesen főként a már hosszú ideje húzódó orosz-ukrán és az október 7-i eszelős támadással kezdődött izraeli háború miatt, amelyek tankönyvi példái a fentebb említett gonosz problémáknak. De ne gondoljuk, hogy az ezek által nem érintett világ nagy részére nem az emberi faj lényegéből fakadó, értelmetlen gyűlölködés által gerjesztett konfliktusok volnának jellemzők. Ha elfogadnánk, hogy Isten teremtményei vagyunk, akkor azt is tudomásul kellene vennünk, hogy a teremtő igencsak selejtes munkát végzett. Mert az emberiség történelmét végigkíséri a viszolygás a más rassztól, a más bőrszíntől, a más meggyőződéstől, és mindenekelőtt, de legkevésbé racionálisan a másik vallástól. Azaz mindentől, ami „más”.
Az már a politikusok érdemtelen részének bűne, hogy ezeket az objektív tulajdonságokat aljas szándékok által vezettetve gyűlöletté fejlesztették és kiterjesztették az egyes nemzetekre is. Persze nem öncélból. A gyűlölet szüli a félelmet, amit kihasználva szerzik és tartják meg hatalmukat az erre képes és ehhez eléggé gátlástalan politikusok. A nép – mint a vasreszelék a mágnes pólusai körül – oda vonzódik ugyanis, ahonnan azt az üzenetet kapja: „majd én megvédelek téged”. Az lényegében mindegy, hogy kiktől: zsidóktól, muzulmánoktól, liberálisoktól, migránsoktól, homoszexuálisoktól, Sorostól, Gyurcsánytól, Brüsszeltől, ukrán mezőgazdaságtól, szankcióktól, pirézektől, vagy épp párszáz éve a törököktől, párezer éve a barbároktól.
Akik ilyen üzeneteket küldenek, azok gyűjtőfogalommal a populisták, akik pedig ezeket elhiszik, azok túlzottan is szalonképes megfogalmazással a tájékozatlanok. Az ember mint „hibás termék” egyik fő baja az utóbbi, aminek számos oka lehet: igénytelenség, iskolázatlanság, műveletlenség, a többoldalú tájékozódási források hiánya,
deprimáló mikrokörnyezet, elszigeteltség, stb. A most múló év egyik legfájdalmasabb tanulsága a populizmus térnyerése, bár egyelőre még elmondható, hogy „No pasaran!”.
Visszatérve a már említett két háborús konfliktusra: a morálisan és jogilag is pozitív oldal Ukrajnáé, úgy is mint egy (2014 óta) többszörösen megtámadott, méreteiben, létszámában, gazdaságilag, katonailag gyengébb áldozaté. A jó erkölcs és a civilizáció védelme egyértelműen a megtámadott fél támogatását diktálja, amit az USA és az EU – az egy Magyarország kivételével – meg is tesz. Viszont a világ – létszámban legalábbis – nagyobb része a lelátón ülve szórakozik, és besöpri a nyereséget, ami a féloldalas szankciók kikerülése révén a tenyerét üti. És a támogatás a szükséges források korlátjai miatt kifulladni látszik – még a mi szabotázsunk nélkül is. Jelenleg úgy néz ki, hogy Ukrajna maradéktalanul nem győzhet annak ellenére sem, hogy ő áll a „jó” oldalon. Szerencsére a döntő győzelemhez Oroszország lehetőségei is elégtelenek. Megoldás nem látszik. Tipikus gonosz probléma.
Az izraeli-palesztin háború még inkább az. A Hamász embertelen támadására egyetlen adható válasz volt, és azt Izrael meg is tette. Nem kétséges, hogy a most folyó hadművelet Izrael győzelmét hozza el, de ezzel a probléma nem sokkal kerül közelebb a megoldáshoz. Arról ugyanis kevés szó esik, hogy Izrael 1948-as megalapítása óta (az azóta felnőtt generációkkal együtt) több millió elűzött palesztin tengődik libanoni és jordániai menekülttáborokban; hogy a mostanra már romhalmazzá vált gázai övezetben két és félmillióan éltek egy fél Budapestnél alig nagyobb területen összezsúfolva, gyakorlatilag egy mega-gettóban, Izrael mindenkori kegyének kitéve; s hogy Ciszjordániában a zsidó telepesek egyre inkább szűkítik a palesztinok életterét, pedig ők is egy nép, amelynek járna az emberi élet lehetősége. Persze itt is felmerül, hogy kik voltak ott előbb? És az is, hogy az ENSZ által 1947-ben kijelölt határok közötti "két állami" létet a palesztinok utasították el. Megoldás? Az nincs, és akkor sem lesz, ha a Hamász megszűnik létezni (nem fog).
De ne higgyük, hogy csak a fenti két elmérgesedett konfliktus teszi gazdaggá a fegyvergyárak részvényeseit. Jómagam ötvenegy (!) olyan országot számoltam össze Afganisztántól Zimbabwéig, ahol vagy egy befagyott konfliktus (mint pl. a két Korea, a Dnyeszter-menti Köztársaság, Nyugat-Szahara, Dél-Oszétia, Ciprus, Koszovó, Líbia, stb.), vagy a nem demokratikusan, hanem puccsal hatalomra jutott diktatúrák miatt a törékeny egyensúly a fegyverek erején nyugszik. Afrikában azok az országok vannak kevesebben, amelyek nem az előző csoporthoz tartoznak. És akkor még nem beszéltünk a rengeteg emberéletet követelő törzsi- és/vagy felekezeti háborúkról (pl. Jemen, Szudán) és népcsoportok üldözéséről (pl. rohingyák). Ezek az „ingatag” országok a Föld országainak negyedét teszik ki. Mindez az ember mint „hibás termék” miatt.
Egy további gonosz probléma – immár sok éve – a migráció. Akik elindulnak az általuk fejlettnek hitt Nyugat-Európa vagy az USA felé, úgy gondolják, hogy nekik is joguk van a jobb élethez és nem tehetnek arról, hogy a világ kevésbé szerencsés részén születtek. Viszont nagy részük a képzettsége, szocializációja, eltérő kultúrája miatt képtelen a célországokban integrálódni, azaz elvárnák a jobb életszínvonalat, de fenntartanák saját – sokszor a fogadó országra veszélyes –, főként vallási alapon nyugvó identitásukat és belterjes közösségeiket. Persze a sikeresen beilleszkedettek nem is érik el a sajtó ingerküszöbét.
A gonosz probléma hazánk felett is itt tornyosul. Nem látszik ugyanis megoldás arra, hogy hogyan állítható helyre a demokrácia egy olyan országban, ahol a regnáló hatalom által eltorzított és pillanatnyi érdekei szerint változtatgatott választási rendszer a szavazatok kevesebb mint felével kétharmados többséget tesz lehetővé; ahol az eredetileg gránitszilárdságúnak nevezett Alaptörvényt évente úgy farigcsálják, ahogy a hatalom érdekei megkívánják; ahol a hatalom elsöprő mértékű médiamonopóliuma akadályozza az embereket az objektív véleményalkotásban; ahol a nemzeti vagyon egyre növekvő része a hatalom klientúrájának zsebeiben köt ki; és ahol legújabban börtönnel büntetik az olyan külföldinek minősített politikai támogatás elfogadását, amilyet ugyanez a hatalom a mi határainkon túl rendszerszerűen osztogat.
A fényt az alagút végén az jelentené, ha az ebben a cikkben említett problémák bármelyike végleges megoldásra találna, mert akkor az elől eltűnhetne a „gonosz” jelző. Tartok tőle, ez nem mostanában lesz.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.