Toroczkai László elégedett lehet, teljesült széljobbos formációja nagy álma: az országgyűlés elé beterjesztett két javaslatukkal, melyek a fővárosi választási rendszer mellett az parlamentit is átírták volna nemcsak a közvéleményt tematizálták két hétig, de sikerült elérniük – még, ha maguk nem is szavazták meg… -, hogy Budapesten tíz év után ismét változzon a helyhatósági voksolás menete, s visszaálljon a 2014 előtti rendszer, amikoris a pártlistákra leadott szavazatok aránya határozza meg a fővárosi közgyűlés összetételét. A Fidesz-KDNP egy évtizede éppen akkori jelöltje, Tarlós István érdekében változtatott az addig bevált metóduson, s ültette a kerületi polgármestereket a grémiumba, s most ismét saját jövőjének sikere miatt nyomott igen gombot. Talán így sikerül valamelyest szétzilálni, egymásnak ugrasztani a kormányellenes erőket Budapesten, ahol nem éppen makulátlan a kormánypártok pedigréje, ekképpen a jelen erőviszonyok alapján komoly pofonba nézhetnek bele a kerületi polgármester-választásokon, ami az eddigi rendszer alapján ismét teljes ellenzéki felügyeletet jelentett volna öt esztendőre a főváros fölött.
Mondhatnánk, milyen szerencsés a hatalom, hogy a széljobb váratlanul előállt a választási revízió ötletével, ám az ideát október elején a Fidesztől három évtizede elkóborolt, ám 2010 óta az akolhoz egyre közelebb húzódó Fodor Gábor vetette fel az ellenzékiből kormányközelivé vált Index egyik véleménycikkében. Miután lassan másfél évtizedes Canossája során Fodorhoz jellemzően olyan tézisek köthetők, melyek akár a kormányzati éceszgéber Rogán-Habony Művekben is születhettek volna, már akkor felmerült, a hatalom a bevett módszerek alapján készíti elő újabb törvénymódosítását. Ennek tükrében akár a gépezetbe került homokszemként is tekinthetnénk a Mi Hazánkra, mely a „semmiből” előbukkanva állt elő a javaslattal, ráadásul „szerencsés időben”, hiszen a Fidesz-KDNP éppen akkor kezdeményezett rendkívüli ülésnapot, így rögtön napirendre is lehetett venni a széljobb ötleteit. Persze ehhez a kormánypárti többségű parlamenti bizottságok megfelelő hozzáállása is szükségeltetett, s láss csodát, az ellenzéki javaslatokat máskor rendre durván félresöprő grémiumok ezúttal szélesre tárták a kapukat, így a két módosítást a lehető legrövidebb időn belül máris szavazásra lehetett bocsátani, a legbátrabb mamelukhad pedig tudta a dolgát, s teljes mellszélességgel a széljobb ötlet mellé állt, támogatva, hogy kevesebb, mint fél évvel a voksolás előtt megváltozzon a fővárosi választási rendszer.
Véletlenek szerencsés egybeesése, legyinthetne az egyszeri szavazó, Toroczkai László szerint pedig a kormánypártok lopkodják a javaslataikat, ezért tartják őket – tévesen – a Fidesz csicskáinak. Ám amióta a Mi Hazánk átvette a radikális jobboldali szerepet a középre tendáló Jobbiktól, a hatalom láthatóan afféle lakmuszpapírként használja őket, tesztelve, mit lehet lenyomni a társadalom, de legfőképpen a fideszes centrum torkán. A széljobb könyvet darál, fóliáztatna, múzeumi tárlatot záratna be, a Fidesz vizsgálja a köz reakcióit, s ezek ismeretében rendeletekbe, jogszabályokba csomagolja a kezdeményezéseket, a kooperációt kommenzalizmusnak – asztalközösségnek – álcázva. Csakhogy egyre jobban látszik, a keselyűvel nem az oroszlán osztozik, hanem a hiéna.