Napjainkban divatosak a pszichológiai témák, melynek előnye, hogy egyre nagyobb bizalommal fordulnak az emberek szakértőhöz lelki problémájukkal, hátránya viszont az, hogy sokan felcsapnak önjelölt lélekbúvárnak. Szigeti Ildikó Pszichosztriptíz – Terápiás valóságok című, pár hónapja megjelent könyve a pszichológus oldala felől mutatja meg, mi történik abban a szobában, amelyben a kliens kitárulkozik. A könyv lelki vetkőzésként ír a terápia folyamatáról, azonban fontos kiemelni, a kliens nem egyedül szabadul meg rétegeitől, a pszichológus ugyanezt teszi.
Négy terápiára járó személy – András, Linda, Hédi és Zsolt – történetét ismerjük meg. Egy közös bennük: kezükbe akarják venni a sorsukat, legfőbb vágyuk, hogy megszerezzék az irányítást saját életük felett. A könyv elbeszélője maga szerző, aki természetesen megváltoztatta a kliensek nevét, adatait, hogy senki ne ismerhessen rájuk. A nézőpont izgalmas, ugyanis Szigeti Ildikó nem akarja magára ölteni a profi álcáját, sokszor gyötrik kétségek, néha füllent, nem tudja, mit mondjon – erre utal a kötet elején álló meghökkentő mottó is: „Egyszer egy bölcs ember nem mondott semmit… (ismeretlen)”.
A feldolgozott terápiás esetek sem végződnek minden esetben sikerrel – már ha laikusként azt gondoljuk, a siker egyértelműen egy káros szokás, egy, a teljesség megélésben gátló személyiségjegy kigyomlálását, megszüntetését jelenti. Minderről szó sincs, ahogy azt a szerző előszavában is megfogalmazza: a terápia önismereti munka, és a megismerés önmagában nem feltétlenül jár gyökeres változással, azonban bátorság kell ahhoz, hogy az ember nekivágjon. Ahogy Szigeti Ildikó fogalmaz: „a bungee jumping kismiska ahhoz képest, amit akkor él át valaki, amikor telitalppal rommá zúzza elfojtásokból és önámításból, évek kemény munkájával felépített, saját hitrendszerét.”
Szigeti Ildikó újságíróból avanzsált tanácsadó szakpszichológussá, remekül ír, ért hozzá, hogy fenntartsa a figyelmet. Tolmácsolásában a pszichológia nem a távolságtartó mindentudás hangján szólal meg, és az is nyilvánvalóvá válik: a terápia vezetője is sokat kap a klienstől, nem tud érintetlen maradni. Előbb-utóbb megkedveli az első látásra arrogáns, elegánsan öltözött, jólfésült üzletembert, hiszen kiderül, ő is lehet nagy bajban, neki is keresztbe tehetnek. Ugyanez megtörténik az örökké szerető státuszban lévő fiatal nővel, a lombikkal küzdő párral, a megcsalt férfival. Szigeti Ildikó könyvéből világossá válik, mennyi kegyetlen történetet, traumát, kudarcot és stratégiát ismer meg egy szakember, aki mindezt el is raktározza. Mindezek ellenére a tanácsadó szakpszichológus azt írja: „Soha nem mondom senkinek, hogy „tudom, mit érez”. Ha ilyet mondanék, hazudnék. Még ha magam is átéltem hasonlót, akkor sem tudhatom, hogy más egy ilyen helyzetben mit élhet át. Hiába lennék az empátia koronázatlan királynője, nem érezhetem ugyanazt, mint ő.” Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire kijózanító a Pszichosztriptíz, mely bár egyáltalán nem degradálja a pszichológiát, de ügyesen megkérdőjelezi a berögzült kategóriáit, reflektálva az épp aktuális „slágerre”; ilyen például a nárcisztikus viselkedés, melyet néhány éve kezdett a közbeszéd elővenni mint a legkártékonyabb emberi vonást. Ezzel is az a probléma, mint sok egyéb pszichológiai hátterű hiedelemmel: nem beszél fokozatokról, általánosít, feketében és fehérben láttatja a világot. Ha a nárcizmusról olvasunk az interneten, komolyan az a kép alakulhat ki a fejünkben, hogy a világ lakossága két részre osztható: nárcisztikusokra és a tőlük szenvedőkre. Szigeti Ildikó az ilyen tévhitek eloszlatására is hangsúlyt fektet könyvében.
A Pszichosztriptíz másfelől megnyugtató, az olvasó olyan szélsőséges esetekkel találkozhat általa, amely talán megvilágítja: ő is rászorul a terápiára, avagy hálát adhat azért, hogy nincs olyan helyzetben, mint némelyik páciens.
Info: Szigeti Ildikó: Pszichosztriptíz – Terápiás valóságok. 21. Század Kiadó, 2023.
