Leparkoltam az Október 6. utca végén, szemben az MHB székházával. Valamennyire problémás volt a megállás, mert a Szabadság tér sarkán magasan beállványozott épület állt. Ahogy néztem, csak a homlokzat maradt meg, az épület belsejét teljesen lebontották. A parkoláshoz tízforintosokra volt szükségem, mert tekerős parkolóórák álltak sorban a járda szélén. Nem voltam elkésve, de nem volt nálam fém tízes, pedig anélkül nem működtek a parkolóórák.
Demján Sándor meghívására, személyes találkozóra érkeztem, és már mentem volna be a székházba, csak el kellett indítani a parkolást. A felállványozott házat belülről bontották. Munkaruhába öltözött emberek hordták ki a sittet az állványzat mögül. Megszólítottam az első munkásembert, hogy tudna-e nekem tízforintosokat váltani, mert nem tudok parkolni.
Jóleső emlék. 1990-ben, Budapesten, egy fekete BMW-ből kiszállva is teljesen természetes volt, hogy öltönyös, aktatáskás emberként a bontáson dolgozó munkástól kértem és kaptam fémpénzt a parkoláshoz. Nekem is természetes volt - és neki is természetes volt. Előttem van az arca, ahogy egy pillanatra elgondolkodik, hogy van-e nála pénz. Letámasztotta a nála lévő saroglyát, és kisegített egy marék apróval. Eltette a papírpénzt, bólintottunk egymásnak, fölvette a fából készült szerszámot, és tette a dolgát tovább.
Demján Sándor egy tárgyalóban fogadott. Amikor megérkeztem, kijött az irodájából, és átmentünk a tárgyalóba. Nyilván valamiféle megbeszélésről lépett ki, hogy megnézze magának a fiatalembert, aki ajánlatot tett a bank hálózatának számítógépesítésére. Akkor az MHB-nak hetvenhat lakossági fiókja volt szerte az országban. A megbeszélés témája a fiókok frontoffice és backoffice rendszereinek telepítése, illetve a fiókok számítógépes hálózatokkal való felszerelése volt. Feltett szándékom volt, hogy eladom a rendszereinket, beoktatással, felügyelettel, illetve ajánlatot teszek a bank több üzletágának gépesítésére. Jó minőségű lakossági számlavezetést, vállalati számlavezetést, devizarendszert, hitelrendszereket tudtam ajánlani.
Demján Sándor akkor az MHB elnök-vezérigazgatója volt. Egymaga eldönthette, hogy mi történjék a bankban. Arra készültem, hogy elvárja az ajánlott megoldások ismertetését. Igencsak tévedtem. A tárgyalóban, ahol leültünk, érdekes dekoráció, mennyezetvilágítás és több műalkotás is volt. Demján ezekről beszélt. Emlékszem, hogyan nézett ki a tárgyaló, de a főként arra, hogy a bankról alig beszéltünk.
Valamennyire persze érdekelte, hogy mikorra lehet elkészíteni, befejezni a bankfiókok felszerelését, és különösen az, milyen garanciát tudok arra adni, hogy a vállalt feladatot el is tudjuk végezni. Miután korábban is hasonló feladatokon dolgoztam, ezt a kérdést pár mondattal elrendeztük. Amúgy a Dunáról, Gemencről beszélgettünk. Szóba került az Őcsényi Repülőklub működése - fölöttébb tetszett neki, és aztán hasonló, főként rám vonatkozó témák merültek föl. Korábban egy banki termék, a Hitelbankjegy sikeres kibocsájtását is támogattuk marketing oldalról, ez felkeltette az elnök úr érdeklődését.
Ott maradtam majdnem két órát, aztán úgy jöttem el, hogy szóban ugyan, de megegyeztem a nagyfőnökkel a munkáról. Egy héttel később aláírt szerződésem volt. Meglehetősen gyorsan nekifogtunk a feladatnak. A szoftvereinket az első tíz fiókban néhány hónapon belül telepítettük, mégpedig az általunk szállított számítógépes hálózatokra. Az elvállalt, integrált banküzemi rendszert majd háromszáz szervezővel, szoftverfejlesztővel fél év alatt összeraktuk.
Többet nem találkoztam Demján Sándorral. Egy idő után továbblépett, nem ő volt már a vezérigazgató. Az új főnökséggel is együtt tudtunk működni, de a bankfiókok bekapcsolása az integrált rendszerbe az új felállásban már a bank lehetőségei szerint, lassabban történt.
Ha más változás nem történt volna, akkor ez is maradéktalan sikertörténet lenne. De történt más is. A bank tőkemegfelelési mutatója negatívba fordult. Akkor, amikor minden magyar kereskedelmi bank tőkemegfelelési mutatója a negatív tartományba került. Ez mindközönségesen azt jelenti, hogy tönkrementek a hazai bankok. A lakossági pénzintézetek kivételek voltak. Az állam konszolidálta ugyan a bankokat, de a konszolidáció csak vergődés volt több pénzintézet számára.
Az ilyesmi nem tesz jót a számítógépes hálózatok telepítésének sem. Üzleti szempontból nem sokkal több maradt a bankcsőd után, mint amennyi pénzt az Október 6. utca sarkán felváltott nekem a parkoláshoz az a nagyon elfoglalt építőmunkás. Akkor, kilencvenben, a rendszerváltás megindulásakor.
