Kérem, ne higgye senki, hogy Orbán-fóbiám van, egyszerűen csak igyekszem odafigyelni a miniszterelnök cselekedeteire, szavaira. Ez a kettő ugyan nincs mindig összhangban egymással, de ennek, most, a mondandóm szempontjából, nincs jelentősége. Máskülönben talán lenne, ám nem itt, nem ebben az országban. De hát mit tegyünk, itt vagyunk, ebben az országban.
…Szóval odafigyelek arra, amiket a miniszterelnök mond, s bizony sokszor elcsodálkozom rajta. Elcsodálkozom azon, hogy honnan és miért vesz elő meghökkentő kijelentéseket, miért használ olyan szófordulatokat, amelyeknek sem az adott kontextusban, sem máskor – vagyis: semmilyen körülmények között – nincs értelmük, mégis működnek. Ami azt jelenti, hogy megtapadnak a fülekben, általános használatúvá válnak, s ha nem is feltétlenül pozitív összetételben, de beépülnek a közbeszédbe. Ilyen volt például a pozitív nulla, amit a magyar gazdaság év végi teljesítményével kapcsolatban említett, és amely közbeszéd – helyenként közröhej – tárgyává vált, és mégis valahogy célba ért. Pont az történt vele, amit ő akart: pozitív kicsengése ülepedett le az agyakban.
Nehogy azt higgyék, hogy túlzok: Orbán szinte minden beszédében előfordulnak hasonló értékű mondatok, vagyis nyilvánvaló, hogy tudatosan építi – építteti – így a beszédeit. Vegyük elő a legfrissebbet, mégpedig a Magyar Külügyi Intézet megalapításának 50. évfordulóján előadottakat. Például azt a mondatát, amely így hangzott: nehéz feladat elvárni, hogy az önálló külpolitikai törekvéseinket a nagyhatalmak elfogadják, mert – és innen az idézet –: „relatív erőfölényünk alacsony”. Ha elemezni akarjuk ezt a mondatrészt, elsőre arra jutunk, hogy nincs értelme. Mert feltehetően nem azt akarta hangsúlyozni, hogy erőfölényben vagyunk, hogy is lennénk, de az ő szájából olyan nem hangozhat el, hogy gyengék volnánk.
Ebből jön ki aztán a relatív erőfölény, ami már nem is pozitív nulla, hanem pozitív mínusz. De ez orbánul úgy hangzik, ahogy fentebb leírtam, azaz az erőfölényünk relatíve alacsony.
Mellesleg, ugyanezen a rendezvényen átadott nekünk egy olyan üzenetet is a miniszterelnök, amely sok mindenre magyarázatot ad. Mármint a tetteire és a beszédeire egyaránt. Azt mondta: „Ha nem vagyunk elég radikálisak, nem lesz miből engednünk.”
Lássuk be, ez úgy hangzik, mint egy ars poetica. És kétségtelenül meg is felel Orbán taktikájának és stratégiájának. Voltaképpen nem is kell magyaráznunk, mit is jelent ez valójában, nem kell hozzátennünk, hogy ez a pávatánc, másként leírva, vagy a merjünk nagyok lenni filozófiája. És az is levezethető ebből a filozófiából, amit a nyelvi trükközésre írtunk: nála nincs vereség, nincs veszteség, nincs mínusz, ellenkezőleg: csak győzelmek, magasságok – mélységek nélkül –, világraszóló diadalok, Dávidok diadalai… Vagy, ahogy szintén a rendezvényen fogalmazott: az idealizmus és a realizmus legjobb elemei. Arról pedig, hogy melyek ezek a legjobb elemek, kizárólag ő dönt. Illetve: nem kell róluk dönteni, a lényeg az, hogy a mondatok távolról értelmesnek és hatásosnak tűnjenek. Közelebb menni hozzájuk pedig nem szabad.