- Hegyi Iván: Ötös erősségű rengés

A harminchét órás utazás után három nappal már hivatalos mérkőzést kellett játszani, de ennyi idő alatt nem sikerült akklimatizálódni, a házigazda chileiek így 5:1-es diadalt arattak honfitársaink ellen. De nem lehetett azt mondani, hogy tragédia történt, noha 1943 novembere, a svédektől Budapesten elszenvedett 2:7 óta ez volt a válogatott legsúlyosabb veresége.

Ám a katasztrófa az volt, ami 1960. május 21-én következett be Chilében: a valaha feljegyzett legnagyobb erejű – a Richter-skála szerinti 9,5-ös – földrengés pusztított a dél-amerikai országban, Valdivia epicentrummal. A földmozgások, amelyek nem kevesebb, mint 180 ezer négyzetkilométernyi területet érintettek, egy hónapon át tartottak, a nagyobbakat szökőár kísérte. Az AP amerikai hírügynökség tudósítója azt jelentette, hogy „a súlyos elemi csapások teljesen megváltoztatták Dél-Chile domborzati képét”.

Egy beszámoló azt rögzítette: „Valdivia csak volt. Most romhalmaz.” A városban a földrengés első évfordulóján általános sztrájk tört ki, mert a helyiek háborogtak, hogy a chilei kormány túl lassan végezteti az újjáépítési munkálatokat.

A magyarok érkezésekor már a labdarúgással is foglalkoztak Santiagóban, ahol a Nemzeti stadion pénztárainak ablakára egy nappal a mérkőzés előtt felkerült a Minden jegy elkelt! tábla. Baróti Lajos szövetségi kapitány a következő játékosokat vitte magával a próbaútra: Szentmihályi Antal, Mészöly Kálmán, Bundzsák Dezső, Machos Ferenc, Farkas János (mind Vasas), Mátrai Sándor, Dalnoki Jenő, Albert Flórián, Fenyvesi Máté (mind FTC), Sóvári Kálmán, Solymosi Ernő, Göröcs János, Kuharszki Béla (mind Újpest), Bozsik József, Tichy Lajos (mindkettő Honvéd), Grosics Gyula (Tatabánya), Sipos Ferenc (MTK).

Sándor Károly lemondott az utazásról. Visszalépését a legendás „Csikar” azzal indokolta: „Nem érzem magam olyan fizikai állapotban, hogy ilyen nagy utat és mérkőzéssorozatot vállaljak az idény végén. Ha pályára lépek, szívvel-lélekkel küzdök az első perctől az utolsóig. Most, úgy vélem, erre nem futná az erőmből. Jártam már Dél-Amerikában, tudom mit jelent az ottani éghajlat. Mi tagadás, a repülőutat sem kedvelem, de ha formám és erőállapotom megfelelő lenne, nem gondolnék erre.”

Így aztán a santiagói premieren Göröcs lett a jobbszélső, ám nem ezen múlt a sikertelen bemutatkozás, hiszen Albert 0:0-nál előbb a kapufára fejelt, majd már csak Misael Escuti kapussal állt szemben, de mellé gurított. Sima 2:0 helyett váratlan 0:2 következett, mert Honorino Landa tíz percen belül duplázott. Sajnos az ő sorsa is azt példázza, hogy nem az 1:5 az igazi szerencsétlenség, mert a 16-szoros válogatott középcsatár 1987-ben, két nappal a negyvenötödik születésnapja előtt meghalt rákban.

Ám 1961. december 9-én még nagyon is eleven volt, akárcsak a szintén két gólt szerző Leonel Sanchez. A 85-szörös válogatott balszélső apja profi bokszolóként szerzett hírnevet magának, végső soron tehát nem csoda, ha a fiú az 1962-es Mundial botrányos chilei–olasz találkozóján – Ken Aston angol játékelvezető „jóvoltából” büntetlenül – kiütötte Mario Davidot, a honosított Humberto Maschiónak pedig eltörte az orrát.

A chilei–magyaron nem akadt efféle összecsapás, baleset viszont előfordult: Leonel Sanchez második gólja előtt Szentmihályi és Sipos egymásnak szaladt, így a vendéglátók csatára könnyedén passzolhatott a hálóba (4:0). Még két tizenegyest láthatott a publikum – az egyiket Ricardo Sepulveda, a másikat Tichy Lajos küldte a hálóba –, továbbá azt, hogy a helyszíni beszámolók szerint „a chileiek technikai bravúrokkal szórakoztatták a közönséget”.

Baróti szakvezető a négy nappal később rendezett visszavágóra megváltoztatta az összeállítást, kihagyta a csapatból Dalnokit és Bundzsákot, majd csak az utolsó negyedórára küldte be Bozsikot. Egyúttal először vetette be Mészölyt (a kezdő tizenegy tagjaként) és Farkast (a hajrában csereként). A mieink így álltak fel: Grosics – Mátrai, Mészöly, Sipos, Sóvári – Solymosi, Göröcs (Bozsik) – Kuharszki (Farkas), Albert (Machos), Tichy, Fenyvesi.

A „Szőke Sziklával” stabilabb lett a védelem, és december 13-ára már sikerült alkalmazkodni a klímához, így a második meccs gól nélküli döntetlennel zárult. Bundzsákot Baróti végleg „elfelejtette”, Dalnoki egyszer – Montevideóban, az Uruguay elleni 1:1-en – játszott még a válogatottban, Bozsik pedig a Mundial előtt, szintén Uruguayjal szemben, ugyancsak 1:1-es meccsen, de idehaza elköszönt a címeres meztől, és Machos Ferenc is kimaradt az 1962-es vb-keretből, csak a világbajnokság után térhetett vissza a válogatottba.

A Népsport azt írta a 0:0-ról: „Az egész hátsó alakzat nagyszerű munkát végzett. Ebből a társaságból is magasan kiemelkedett Mészöly, aki most mutatkozott be a válogatottban. Helyezkedésével, mozgékonyságával, pompás ütemű közbelépéseivel, nagyszerű fejjátékával és hajszálpontos labdaleadásaival igazi középhátvéd volt.”

A Képes Sport viszont ironizált a chilei hányattatás miatt: „A magyar labdarúgást – immár az unalomig felhánytorgatott hibáin kívül – valami törhetetlen és éppen indokolatlansága miatt imponáló derűlátás jellemzi. Szégyellhetik magukat a gáncsoskodók, akiknek soha sincs igazuk, még ha elveszítünk is egy-egy meccset, és minden jól van.”

A 0:0 különben 1:0 is lehetett volna „ide”, ám Tichy Lajos szabadrúgása hiába vágódott a felső lécről a kapuvonal mögé, Esteban Marino uruguayi játékvezető továbbot intett. Ez leginkább azért érdekes, mert a csehszlovákokkal vívott vb-negyeddöntőben Tichy lövése ugyanúgy a gólvonal mögé pattant a lécről, de Nyikolaj Latisev szovjet bíró hasonlóképpen járt el, mint dél-amerikai kollégája.

S miközben a válogatott felfedező úton kalandozott Chilében, az FTC Argentínában túrázott. Legjobbjait két MTK-labdarúgóval, Nagy Istvánnal és Szimcsák Istvánnal, valamint a Vasas játékosával, Mathesz Imrével pótolta, e triót kölcsönvette a portyára. Az erősítés az első meccsen használt, a másodikon nem: a Boca Juniors ellen 0:0-t ért el, a River Plate-től 2:0-ra kikapott a Ferencváros.

Ami biztos, és a hatvanas évek egészére érvényes maradt: volt – méghozzá nagyon is élénk – érdeklődés a magyar futball iránt Dél-Amerikában.