Azt már lassanként megszoktuk, hogy az ország miniszterelnöke, ha őt támadás éri, szeret személyeskedve válaszolni. Többnyire arra törekszik, hogy megsértse a bírálatot megfogalmazót. Megszoktuk, mert ez a stílusa, és miután az azonnali kérdések órájának struktúrája kedvez neki, ő maximálisan kiélvezi és kiélezi ezt a helyzetet. Ott ugye, mármint a Parlamentben, a kérdezőnek előre kell jeleznie felvetése tartalmát, így a kormányfő fel tud készülni - ami nála azt jelenti, hogy alapvetően a kérdezőből készül fel.
Ezek az előadások általában egy kaptafára születnek meg. Orbán visszanyúl a múltba, lehetőleg a gyurcsányi korszakba, és a tizenhat évvel ezelőtti történéseket olvassa rá az ellenzéki képviselőre. És bár a mögötte és mellette ülők (Semjén!) hálásan nevetnek, tapsolnak - mikor mi kell -, azért ezek a performanszok egyre gyengébbek. Talán épp a típus-válaszok miatt, vagy mert Orbán ennyi év után kicsit fáradtabb, kifogyott a poénokból. De az is lehet, hogy pusztán azért, mert ez a modell működik, bevált. (Abban külön szerencséje van a miniszterelnöknek, hogy az ellenzék, ki tudja miért, újra és újra belesétál ebbe a csapdába. Nincs igazi ötlete, humora ahhoz, hogy újítson, és meglepje Orbánt…)
Ezzel együtt, ismerjük el, a Fidesz elnöke iskolát teremtett, valóságos verseny van a frakcióban, hogy ki tud durvábbat, sértőbbet mondani. Ebben a viadalban akadnak nehezen legyőzhetők - Kövér László és Kocsis Máté lekörözhetetlennek tűnnek. Ha nincs is szellemesség mondandójukban, de egészen biztosan ők a legdurvább, legordenárébb válaszadók. A többiek csak gyenge epigonok hozzájuk képest, de igyekeznek felzárkózni. Miáltal persze egyre durvábbá válik a politikai beszéd, gyorsan közelít, vagy már el is éri a közösségi média kommentelőinek színvonalát. (Elnézést az igényesebbektől…)
És most lám: új fejezetet nyitott Orbán Viktor, tényleg a komment-műfaj legaljára szállt,
gondolom merő szellemeskedésből. A mondat ugyan nem a parlamentben hangzott el, de hivatalos fórumon, sok-sok magyar zászlóval a háta mögött, ahogy az illik. A hódmezővásárhelyi polgármesternek üzent, a következőkkel: „Szeretünk azzal hízelegni magunknak, hogy a lovagiasság magyar erény, ezért ne feszegessük, hogyan történhetett, hogy a vásárhelyi polgármester ápolóit kijátszva eljutott Budapestre, és egyszer csak a baloldali lista élén találta magát”. Mindezt annak felvezetéseként tálalta a kongresszus résztvevői elé – a Fidesz-tábor elé –, hogy elmondhassa: az ellenzék hazaáruló.
Most nyilván eltűnődhetünk azon, hogy melyik kijelentés a durvább: a hazaárulózás vádja, vagy az elmebetegség inszinuációja. De ez nem valódi dilemma; a hazaárulózást már megszoktuk, az elmebetegségre utaló mondatokat kevésbé.
Persze, amúgy régóta gyanítom, igaz más megközelítésből, hogy ez itten az ápoltak országa...