;

politika;iskola;gyerekparlament;

A bécsi gyermek- és ifjúsági parlamentben. A gyermekek igényeit legjobban a gyermekek képesek megfogalmazni, miért ne vonhatnánk be őket akkor a folyamatba?

- Papp Sándor Zsigmond: Politikus születik?

Dusán életébe belépett a politika. Ha ezt a mondatot Magyarországon írnám le, akkor a legtöbbünk számára baljós kicsengése lenne. Egyszerre gondolnánk sztrájkra, kedvenc tanítói kényszerű elbocsátására, pedagógushiányra, vagy arra, hogy nincs pénz a legegyszerűbb felújításokra, de még arra is, hogy kivezényelték őket valamilyen ostoba, a helyi polgármester számára fontos eseményre biodíszletnek. Mert nálunk kábé ilyesmire lehet számítani, ellenkező esetben meg arra, hogy nagy csinnadratta közepette átadják a felújított tornatermi öltözőt vagy a folyosó egyik szakaszát, jó sok beszéddel és vakuvillogtatással. Vagyis – ha így, ha úgy – a politika nem csendben teszi a dolgát, és főként nem értük, hanem saját céljai és érdekei mentén éli a maga furcsa életét.

Ehhez képest ez a mondat Bécsben annyit jelent, hogy a gyereket beválasztották a kerületi gyermek- és ifjúsági parlamentbe. 

A főváros 18. kerülete (Währing) ugyanis azt a nem túl bonyolult elvet vallja, hogy a gyermekek igényeit legjobban a gyermekek képesek megfogalmazni, miért ne vonhatnánk be őket akkor a folyamatba? Mindez az iskolai műhelymunkával kezdődik a Wiener Familienbund (bécsi családi egyesület) szervezésében, ahol először is beavatják a gyerekeket (a mi esetünkben a harmadikosokat, ez az alsó korhatár) a képviseleti demokrácia elveibe. (Otthon rejtelmeket írnék, mert nagyrészt átláthatatlan.) Mit jelent képviselőnek lenni, hogyan születik meg egy közérdekű döntés, miként befolyásolhatjuk a folyamatot.

Előtte való nap persze lázasan ötleteltünk a nappalinkban. Hiszen arra kérték az osztályt, hogy mindenki hozzon valamilyen ideát, mivel lehetne még gyermek-barátabbá tenni a kerületet. Nem volt könnyű. Legyen több játszótér? De hát szinte mindenütt van. Ráadásul a suli előtti játszótér egy részét a Schubert-parkban most újították fel hasonló kezdeményezésre. Dusi végül a kosárlabda- és focipálya megnagyobbítását javasolta, ám óvatosan lebeszéltük róla, hiszen azt csak a járda elvételével lehetne megoldani, arra viszont, politika ide vagy oda, mégiscsak szükség van. Ráadásul a pálya már eleve nem kicsi. Akárhogy törtük a fejünket, nem jutott eszünkbe semmi, pesti (gyerek)szemmel nézve a kerület tökéletes. Viszont gyorsan elmagyaráztuk Duskának, hogy azzal semmi baj, hogy neki nincs saját ötlete, a megválasztott képviselőnek ugyanis nem az a dolga, hogy a saját elképzelését vigye sikerre, hanem azokat, amiket az osztály vitat és szavaz meg végül.

Mindez annyira megtetszett Dusinak, hogy jelentkezett képviselőnek. És végül Katival, az osztálytársával meg is választották. Igen, jól látják, fontos szempont, hogy egy fiú és egy lány képviselje az osztályt, mert a politika nem csupán a férfiak dolga. Őket várják majd később a polgármesteri hivatalba, hogy előadják az ötleteket. Lesznek olyanok, amelyeket azonnal megvalósíthatók, másokat a kivitelezhetetlenség miatt el kell vetniük (lásd pályamegnagyobbítás), illetve olyanok is (és ezek a legizgalmasabbak), amelyek további egyeztetéseket igényelnek. Ha kell, kimennek a helyszínre, és ott keresik a megoldást a felmerülő kérdésekre. Mert a politika ez: szünet nélküli finomhangolás, hogy a számos szempont és érdek végül egy közös döntésben oldódjon fel. Ez vezetett ahhoz, hogy műfüves pályát adtak át a Türkenschanzparkban, két további zebra került a Luther iskola felé vezető útra és graffitiműhelyt indítottak a fiataloknak.

Dusi osztálya végül azt szavazta meg, hogy ültessenek több fát az iskola előtti parkba, kértek egy kanyargós csúszdát egy másikba, és egy figyelmeztető táblát a suli elé, hogy itt bizony gyerekek játszanak. 

Az iskola előtti utat már így is járdává alakították, de egyes biciklisek nem szállnak le a kerékpárjukról, hanem a gyerekek között szlalomozva vágnák át a sűrűjén. Őket figyelmeztetné a tábla. Őszintén szólva nem különösebben érdekel, hogy a III. B ideáiból mennyi valósul meg, mert már a folyamat is csupa jó érzéssel tölt el. Tudom ugyanis, hogy mindez nem színjáték, a számos ötletből néhány úgyis megvalósul. A gyerekek pedig megtanulják a legfontosabbat: a politika értük van és nem ellenük.

Én ma már jobbára üres bankkártyaként tekintek a magyar politikusokra, amelyet a ciklus végére minél inkább fel kell tölteni. Vannak ugyan erős kivételek, de már ők sem képesek bennem elnyomni ezt. A kilencvenes évek elejének euforikus érzete is szertefoszlott, amikor számos civillel telt meg a parlament, értsd: olyan emberekkel, akik a politikán kívül is értettek valamihez, és láttak már zsúfolt villamost munkába menet. Ma már a politikus önálló foglalkozás, a gátlástalan haszonszerzés profizmusa. A közérdek rég lesajnált fogalom, csak az erő szava hallatszik. Minden képességemet bevetném, hogy lebeszéljem Dusit erről. Még sztrájkolnék is. A kanyargós csúszdának viszont tudok drukkolni, és igen büszke vagyok rá, hogy érvelni fog mellette a gyerekparlamentben. Mert egy ilyen folyamatban nincs kudarc és nincsenek vesztesek, ahogy korrumpált győztesek sem. És talán épp az ő nemzedéke éri majd el, hogy a felnőttek között is egyre kevesebb legyen.