A gazdák elkeseredettek és hathatósabb intézkedéseket követelnek az Agrárminisztériumtól és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától (NAK) a pocokinvázió megfékezésére Békés, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Tolna és Baranya vármegyében. A pocokinvázió nagyságát mutatja, hogy a NAK – érzékelve a gazdák türelmetlenségét – október második felében kiadott sajtóközleményében úgy fogalmazott, hogy szélesítsék ki a védekezés lehetőségeit.
Az általunk megkérdezett szakemberek és gazdák egybehangzóan úgy fogalmaztak, hogy az olyan kiterjedt pocokinvázió ellen, amellyel augusztus óta néznek szembe, eredményesen kizárólag felületkezeléssel, vagyis a méreganyag kiszórásával lehet védekezni. Ezzel szemben kizárólag a pocokjáratoknál elhelyezett méregkihelyezés engedélyezett, és ennek kapcsán egy kétegyházi (Békés vármegye) gazda, Lempert László ironikusan úgy fogalmazott: nincs annyi ázsiai munkavállaló, amennyire szükség lenne idehaza az ilyen típusú munkához. Arról nem is beszélve, hogy ehhez a munkaerő és mellette méreganyag megvásárlása szinte megfizethetetlen költség.
A magyar mezőgazdaságot kifejezetten rossz helyzetben találta a pocokinvázió. A gabona, a napraforgó és a kukorica felvásárlási ára idén a tavalyinak csaknem a felére zuhant, így sok esetben az önköltségi árat sem voltak képesek kitermelni a gazdák. Ilyen helyzetben kellene hektáronként 40-60 ezer forintot a méreg, pontosabban a méreggel átitatott csalétek megvásárlására fordítani, ami a jelenlegi pénzügyi helyzetben az agrárvállalkozások többsége számára kigazdálkodhatatlan – mondták el a Népszavának a gazdák.
A csapadékmentes idő, az enyhe tél, a korán érkező tavasz és a mélyszántás tiltása egyszerre idézték elő a mostani, valóban régen látott súlyosságú mezeipocok-inváziót – mondta el érdeklődésünkre Barabás Béla, a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségének titkára, aki szerint az őszi talajforgatási munkák, köztük a mélyszántás – amely ugyan nem minden területen végezhető el – a pocok elleni védekezés természetes módja, de a probléma teljes körű kezeléséhez ez már nem elegendő. Egyben felhívta a figyelmet, hogy a rágcsálók elleni védekezés alapvetően a gazdák dolga és felelőssége. Véleménye szerint több esetben a védekezés elemi – mások mellett a szegélykezelés, a fertőzött terület elhatárolása – módszereivel sem éltek a gazdák. Egyben azt is jelezte, hogy a földekre kiszórt méreganyag óriási kockázatokkal jár, mert azt megehetik a vadak és a madarak, amelyek ugyanúgy elpusztulnának, mint a mezei pockok. Ennyiben érthető is, hogy a szakhatóságok nem járulnak hozzá a felületkezeléshez. Amennyiben mégis engedélyeznék ezt a módszert, annak használata szigorú szabályokhoz kötött. Így más intézkedések mellett őrizni kell a területet, szükséges megszervezni a vadriasztást, aminek élőmunkaigénye nem lebecsülendő, a költségekről nem is beszélve.
Ám a mérleg másik serpenyőjében is súlyos érvek sorakoznak. Vitán felül védeni kell a vadállományt és a madárpopulációt, miközben a rágcsálók okozta károk döbbenetesen nagyok. Mint megtudtuk: Békés teljes területét érinti a pocokinvázió. A károkra vonatkozó kérdéseinkkel megkerestük Békés, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Tolna és Baranya vármegye kormányhivatalait, de választ hosszú ideje egyetlen helyről sem kaptunk. Így arra sem, készült-e akár hozzávetőleges felmérés, hogy eddig mekkora kár írható a mezei pockok számlájára a vármegyékben. Ezzel párhuzamosan országos adathoz sem sikerült jutnunk, noha ezt a kérdést az Agrárminisztérium sajtóosztályához címeztük.
A beszámolók alapján táblánként nagyon változóak a károk. Van, ahol a termés 20, 50, 80, de akár a 100 százalékát is elpusztították a rágcsálók – adott bepillantást a helyzetbe Barabás Béla, ugyanakkor elismerte, a károk mértékéről és kiterjedtségéről vármegyei összesítés nem készült. Vélhetően nem készült más vármegyékben sem.
A mezei pocok okos állat, lakhelyét mindig olyan helyre építi, ahol kemény a föld, így itt bolygatni is nehezebb – mondta el a rágcsálókkal napi küzdelmet folytató, nagy területen gazdálkodó Lempert László, aki szerint a védekezéssel kapcsolatos gondok még a vázoltnál is összetettebbek. Egyfelől mert a gazdáknak egyszerre és azonos intenzitással kellene védekezniük a kártevő ellen. Ellenkező esetben egyik tábláról a pocok átköltözik a másikra. Vagyis hiába példamutató a védekezés az egyik gazdánál, ha a szomszédos föld megművelője nem tesz semmit vagy nem eleget. Másfelől az eredményes védekezést gátolja az is, ha az önkormányzati kezelésben lévő dűlőutak és az állami fenntartású csatornák partján szaporodnak el a pockok, mert azok fenntartói egyáltalán nem veszik ki a részüket a védekezésből. Ez pedig gyakori tapasztalat – állították a lapunknak nyilatkozó gazdák.
Tovább súlyosbítja az amúgy is nehéz helyzetet, hogy a pocok nem kizárólag a lábon álló kalászosokat, kukoricát, napraforgót és lent pusztítja el, valamint mellette a burgonyát és a cukorrépát is, hanem ráveti magát az őszi vetésre, ami olyan csapadékmentes időben, amilyen a mostani, könnyű „zsákmány”. Sok elvetett táblában máris olyan mérvű kár keletkezett a rágcsálók miatt, hogy azokat muszáj volt kitárcsázni és újravetni. Az új vetőmag megvásárlása, az élőmunka, valamint a vetéshez használatos gépek működtetése újabb többletkiadással terhelte és terheli a gazdákat, akik a mostaninál hathatósabb védekezésben egyelőre aligha reménykedhetnek.
Gyülekezőhely az Alföld
Ilyenkor mindenki azt gondolja, hogy ellepték a területet a réti sasok, noha ezek egerészölyvek, amelyek nem kizárólag Romániából, a Bihari-hegységből érkeznek hozzánk, hanem Skandináviából, ahol a hideg és kemény tél miatt nem vagy nagyon nehezen jutnak a ragadozó madarak táplálékhoz – mondta el érdeklődésünkre egy nevének elhallgatását kérő természetvédelmi szakember az alföldi területeket érintő mostani pocokinvázió kapcsán. A távolról érkező egerészölyvek fészkelési területe hegyes és fás táj, így számukra nagy könnyebbséget jelent, hogy az Alföld akadálytalanul átlátható mezőgazdasági területein kell vadászni a mezei pockokra. Az egerészölyvek mellett ideérkeznek a gatyás ölyvek, kékes réti héják, és számolni kell a vörös vércsékkel is, mert ezek is természetes ellenségei a mezei pockoknak.
Az elmúlt hetekben az Alföld tarlóin rengeteg kócsagot és szürke gémet is megfigyelhettek a szakemberek mellett a gazdálkodók is, mert ez idő szerint ezek is a mezei pockokkal táplálkoznak. Így a tavak és mocsaras területek békái és siklói helyett ezek a madarak azokon az őszökön, amikor nagyon felszaporodnak a pockok, áttérnek ezeknek a levadászására. Nagyon jelentős a felsoroltakon túl a baglyok és gólyák szerepe is, amelyek kifejezetten nagy számban fogyasztják a kis rágcsálókat – tette hozzá az elmondottakhoz a szakember. És akkor még nem beszéltünk a szőrmés ragadozókról, vagyis a rókáról, a nyestről, a menyétről és a hermelinről, amiket azért is fontos e vonatkozásban megemlíteni, mert jelentősen pusztítják ezek is a mezei pockokat.
A rágcsálók elleni méreg alkalmazása azért is veszélyes – hallhattuk –, mert a ragadozó madarak és a szőrmés ragadozók nem kizárólag attól pusztulhatnak el, ha megeszik a területekre kihelyezett csalétket, hanem akkor is, ha a mérget elfogyasztó pockot eszik meg.
