– Nem megyek otthonba! Haza akarok menni! Egyáltalán, miért kell itt lennem, amikor van házam, van hol laknom?! – tört ki Répási Zsoltból. A kerekesszékben ülő férfi a kaposvári hajléktalanszálló előtt panaszkodott elkeseredetten. Július végén szállították be azzal az indokkal, hogy kisasszondi háza lakhatatlanná vált, s a szállóról néhány hét múlva elhelyezik valamelyik környékbeli szociális otthonba.
Ennek már három hónapja, s nemhogy otthonba nem került, de még a korábban eltörött műlábát sem sikerült pótolni, pedig arra is ígéretet kapott.
Így aztán mivel a szállón a második emeleten, egy kilencágyas szobában helyezték el, ahol a kerekesszékkel nem fér el a bútorok között, jobbára fókamód kénytelen vonszolni magát a földön, s nagy ritkán leliftezik a földszintre, hogy kiguruljon levegőzni az épület elé. A szállón, amit lehet, megtesznek érte, ellátják, csakhogy a Vöröskereszt működtette létesítmény dolgozói sem voltak felkészülve a fogadására, kész tények elé állította őket Sörös Gabriella, a kadarkúti alapszolgáltatási központ vezetője, aki befuvarozta őt a Kaposvártól szűk 20 kilométerre fekvő, alig 200 lelkes zsákfaluból a megyeszékhelyre.
– Azt mondta, ha nem jövök vele, rendőrökkel hozat be – állította Répási Zsolt. – Ígérgetett mindenfélét, hogy majd jön és megbeszélünk mindent, de azóta sem láttam. A műlábamról sem tudok semmit, s a szálló dolgozói sem tudnak segíteni, hiszen nem ők intézték, nekik is csak annyit mondtak, majd hozzák.
Kisasszondon sokáig nem létezett idős- és szociális gondozás, aztán a település korábbi polgármestere, Csontos Szabolcs bő évtizede előbb főállású szakembert alkalmazott az önkormányzatnál, majd a kaposmérői helyett a kadarkúti alapszolgáltatási központhoz csatlakoztatta faluját. Répási Zsolttal úgy öt éve kezdtek el foglalkozni a faluban: miután testvére, akivel jó negyedszázada költöztek Kaposfőről a településre meghalt, a mozgásában valamennyire korlátozott férfire ráfért némi segítség. A ház körüli teendőket el tudta látni, magáról is valamennyire tudott gondoskodni, sőt, sok helybelinél dolgozott faluszerte. A helyiek kedvelték, járandósága beosztásáról a kormányhivatalból kirendelt gondnok gondoskodott, miután részleges gondnokság alá került, meleg ételt pedig szociális alapon kapott minden nap. Még télen sem akadt gondja, az önkormányzat – ahogyan több helybélit – tűzifával is segítette, így szépen eléldegélt a házban, melyet amúgy korábban eladtak a szomszéd vállalkozónak, aki azonban kijelentette, élete végéig maradhat az otthonában. Állapotáról sokat elmond, hogy bár nemrég teljes gondnokság alá akarta helyeztetni a hivatal, a bíróság nem látott indokot változtatni az állapoton.
Mindezt Csontos Szabolcs mesélte el, miközben megnéztük a valamilyen szakértő által lakhatatlanná minősített épületet a Rákóczi utcában. Az épület valóban szegényesnek tűnt, ám ennél sokkal rosszabb állapotú házakban élnek ma idehaza a falvak szegény részein. Laikusként csak a tető tűnt leharcoltabbnak, ám kiderült, a neuralgikus részeket a szomszéd-tulajdonos rendbe hozatta.
– A gondnoka többször is mondta korábban, hogy Zsoltot megpróbálják elhelyezni valamelyik somogyi szociális otthonban, emlegették Kálmáncsát, Gyöngyöspusztát, de végül Segesd tűnt a legvalószínűbbnek – mondta a korábbi polgármester. – Ő nem nagyon akart menni, meg aztán az ilyen helyekre hosszú évek a várakozási idő, így mindenkit meglepett, amikor megérkezett a kadarkúti főnökasszony, s elvitte magával. Akkor csak annyit mondtak, két-három hétig lesz a kaposvári hajléktalanszállón, s csak azért van rá szükség, mert formailag onnan könnyebben bejuttatják. Csakhogy aztán nem kaptunk róla semmi hírt, s azt sem tudtuk, hol van.
Némi utánjárással sikerült kiderítenünk, nincs egyik nevezett szociális otthonban sem, így vélhetően a szállón él még mindig. Kerestük Sörös Gabriellát, arra voltunk kíváncsiak, miért kellett elvinni otthonából Répási Zsoltot, miért gondolják úgy, jobb a hajléktalanszállón valakinek, mint a saját otthonában, ám kérdéseinkre több, mint egy hét után sem reagált. Az is kiderült, a kisasszondi férfi mellé a kormányhivatalból kirendelt gondnokot is leváltották, a falubeliek szerint ez kevésbé meglepő, hiszen ugyanaz volt vele a probléma, mint a korábban kirendelt szakemberrel: finoman fogalmazva nem teljesen sikerült elszámolnia a férfi rábízott pénzével.
– Egy táskával hoztak be, csak annyit tudtam magammal hozni, amit éppen csak be tudtam dobálni néhány perc alatt – panaszkodott Répási Zsolt.
– Otthon maradt szinte mindenem, a kutya, a macskák, az ünneplős ruhám, a szerszámaim, a fűkaszám, a tévém, ki tudja, mi van velük, lehet, már szétlopták az egész házat.
Az utcáról ezt nem tudtuk megállapítani, a televízióját viszont jó helyen tudhatja, ugyanis Orsós Sándorné, vagy ahogyan helyben mindenki szólítja, Marika néni magához vette és elzárta. Az asszony, noha a falu másik részén lakik, kifejezetten jóban volt Répási Zsolttal, megmutatta a kertjét, melyet a férfi hozott rendbe, ő ásta fel a hátsó udvart is, segített neki fát aprítani, s megannyi kisebb munkát elvégzett a ház körül.
– De nemcsak nálam, másoknál is dolgozott, az emberek szeretik, megbíznak benne, s egyre többen kérdezgették az elmúlt hetekben, mi lett vele, ugyanis senki sem hallott felőle, még az önkormányzatnál sem tudtak róla semmit – magyarázta Marika néni. – Nem is értem, hogyan lehet ilyet tenni valakivel? Idejönnek, ráparancsolnak, s elviszik? Nem szólhat bele, hol és hogyan akar élni? Ráadásul nem volt komolyabb baja, ellátta magát, jó, a vérnyomása néha kicsit magasabb volt, de akkor evett rá fokhagymát és jobb lett. Mindenki felháborodott, amikor megtudta, hogy elvitték, s most nagyon rossz a hangulat a faluban, ugyanis van több idős ember, akik félnek, ők is erre a sorsra jutnak. S mindez csak azért, mert a szociálisoknak, akiknek az lenne a dolguk, hogy kijárjanak ide, büdös a munka: ahelyett, hogy segítenének, sokkal egyszerűbb rátestálni a feladatot a hajléktalanszállóra. Zsoltot is leadták, mint egy csomagot, aztán oldja meg a Vöröskereszt, az már nem a kadarkútiak baja. A kisember meg mit tehet, hová menne panaszra, kihez fordulhatna a hivatalokkal szemben?
