A politika arról szól, hogy kik vagyunk mi, mit gondolunk a világról, és mit akarunk csinálni, hogy befolyásoljuk a minket körülvevő valóságot. A politika ezért értékekről, programokról és víziókról is szól, ezek versenyéről és megvalósításáról. Őszintén fel kell vállalni mindenkinek, hogy ki ő, mit akar és mit gondol a világról.
A 2022-es csúfos ellenzéki vereség egyik oka egyértelműen ennek a bátor felvállalásnak a hiánya volt. Olyan összefogást alkottunk, ahol mindenki egylényegűvé vált, eltűntek a különbségek, és végül a különböző, egyébként színes társaságot alkotó szereplők egymáshoz szürkültek. Senki sem merte vagy tudta előhozni, hogy ő mit is akar valójában. A mi kezünkre is rácsaptak, ha saját ötlettel jöttünk volna elő. Ez a mi felelősségünk is, hogy hagytuk. Ha lesz is összefogás bármikor a jövőben, ezt a hibát nem szabad megismételni.
A tavalyi kudarc óta az ellenzéki szereplők többsége mintha nem tanult volna semmit a bukásból. Az ellenzéki politikusok mintha meg akarnák spórolni a „politikacsinálást”, egyfajta hangoskodási versenybe kezdtek, a választók vérnyomását akarják emelni, hisztériát keltenek. Ebben a látszatversenyben az nyer, aki a leghangosabban tud orbánozni, aki a legdühösebben tudja kimondani, hogy nincs jogállam és demokrácia. Az egész politikát arra az kétbites kommunikációra akarják leegyszerűsíteni, hogy Orbán vagy nem Orbán. Ezek az állítások tudják fűteni az ellenzéki keménymag hangulatát, de újabb és újabb választási vereséghez vezetnek, mert nem találkoznak a többség vélekedésével.
Nagyon sokan nem kérnek ebből. Az LMP is tudatosan építi az ezzel szembenálló politikáját. A politika szerintünk nem a hangos orbánozásról szól, hanem a közös dolgainkról. Ügyek vannak, súlyos ügyek: hogyan készülünk fel az ökológiai válságokra, mi a szerepünk itt, Kelet-Közép Európában, akarunk-e akkumulátorgyarmat lenni, miért nekünk kell fizetni Nyugat-Európa elektromos autókra való átállását, vagy elég-e, hogy havi 45665 forint az ápolási díj alapösszege.
Ügyek kellenek, tartalmi állítások. Ebből a szempontból üdvözlendő, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) szeptember végén előjött a „Haza vigyáz rád” – Az emberek álma címet viselő új elvi politikai dokumentummal, amely egy letisztultabb szociáldemokrata ajánlatként értékelhető.
De elengedő-e a szociáldemokrácia világlátása és eszköztára a XXI. század elején jelentkező kihívásokra? Segít-e a szociáldemokrácia egy kelet-közép európai országnak, amely Orbán Viktor politikájának következtében egyszerre és egyre jobban függ nemcsak a nyugattól, de a kelettől is? A csontig lerágott megközelítéstől elrugaszkodva (milyen szörnyű Orbán Viktor rendszere), kicsit távolabbról szükséges elemezni a helyzetet a továbbiakban.
A DK politikai dokumentuma helyes megállapításokat tesz a társadalmi-gazdasági valóságról. A globális és hazai egyenlőtlenségek egyre nőnek, az elmúlt időszak gyarapodásából egyre kevesebben részesültek. Egyre nagyobb a bizonytalanság, az emberek magányossá és kiszolgáltatottá válnak. Új globális kockázatok jelentek meg, mint pl. a „globális felmelegedés, a migráció, a mesterséges intelligencia alkalmazása” – ahogy ők fogalmaznak. Kimondják, hogy a világrend átalakulóban van, az erre reagáló radikális jobboldali és szélsőséges politikákat elutasítják, nagyon helyesen. A szabadság egyre fogy, a gazdagok egyre kevesebb felelősséget vállalnak - ezek is igaz állítások.
Minderre a DK egy új, „globális-nemzeti progresszív politikát” ajánl, amely - első hangzásra kicsit ellentmondásos - kifejezés alatt tulajdonképpen a XX. századból is jól ismert klasszikus szociáldemokrata megoldásokat értik: egyenlőbb lehetőségek, nagyobb szabadság mindenki számára. Legyen jövedelemátcsoportosítás a tőkétől a munkavállalók felé, erősítsük meg az érdekvédelmi szervezeteket, legyenek kikényszeríthetőek az államtól a minőségi közszolgáltatások. Legyen globális minimumadó, és „fizessenek a gazdagok”. De több javaslatot sorolnak még a jogállam-demokrácia működésére vonatkozóan is. Az alapvető állításom, hogy szép-szép, de mindez erősen hiányos és kevés ma már.
Először is. Még a saját maguk által leírt helyzetkép javítására sem elegendőek a DK által kínált eszközök. Bár szociálpolitikai szempontból helyes és indokolható felvetés, ha az adózásban figyelembe vesszük a megélhetés elismert költségeit, ha jobban megadóztatjuk a nagyvállatokat, ha öröklési adót vezetünk be a milliárdos vagyonokra, vagy ha teljesen ingyenessé tesszük a magyar oktatást. Mégis, 2023-ban ezek az eszközök csupán a felszínt érintik, nem pedig a problémák alapvető okaira adnak megoldásokat.
Másodszor. Az egész anyagból teljesen hiányzik a környezetvédelmi-ökológiai szempont, pusztán a klímaváltozás jelenik meg egy utalás szintjén. Ez az egész anyag hiányossága, de ennél többet mondok: az egész baloldali szociáldemokrata politika hiányossága itt mutatkozik meg. A szociáldemokrácia soha nem lehet elegendő, ha továbbra is pusztán két dimenziót látunk, a társadalmat és a gazdaságot, és nem látjuk a harmadik dimenziót, a minket körülvevő természetet-környezeti valóságot.
A zöldpolitika jóval több és komplexebb, mint más politikák. A szociáldemokráciához hasonlóan érzékeny a társadalmi igazságosságra, de a probléma jóval nagyobb, mint ahogyan azt a DK felvázolja. Az ökológiai válságok súlyosan fenyegetik egy olyan kis ország, mint Magyarország élhetőségét, pláne a jövő generációinak lehetőségeit. A klímaválságra, a biodiverzitás csökkenésére, a vízválságra és a mezőgazdaság lehetőségeinek romlására (mely problémák szorosan összefüggenek és egyszerre, egyre inkább befolyásolják az életünket) csak akkor tudunk érdemi válaszokat adni, ha felismerjük, mi is fenyegeti eddig létezésünket.
Az alapvető probléma a kapitalizmusnak az a modellje, amely meghódította a világot, és amely a növekedési kényszeren alapul.
Folyamatosan növelni kell a profitot, amihez folyamatosan egyre több és több terméket és szolgáltatást kell előállítani, amihez a Föld összes nyersanyagát és erőforrását ki kell aknázni. Minden növekszik és gyorsul, pláne az elmúlt évtizedekben. Vegyük észre azt is, hogy ez egy nyugati civilizációs modell, a kultúránkból ered. Ha változtatni akarunk, akkor a szemléletünket is meg kell változtatnunk: nem tekinthetjük a környezetet végletekig kizsákmányolandó erőforrásnak, és fel kell adunk az anyagi világban célként kitűzött erőltetett növekedést, az nem fenntartható.
Csakis ebből a perspektívából érthető meg, hogy mi a baj Orbán Viktor akkumulátorgyarmatosító törekvéseivel (amiről a DK anyaga sajnos nem is beszél), mi a baj azzal, ha Magyarország vizeit, erőforrásait, termőföldjeit odaadjuk a nyugati és keleti nagytőkének. Ebből a nézőpontból válik világossá, hogy miért vagyunk és miért maradunk ezzel a politikával örökre a félperiférián, hogy miért nem érjük utol soha Ausztriát. Az akkumulátorgyarmatosítás nem a zöld átállásról, hanem a nagy autógyárak profitjáról szól, meg a nyugat-európai középosztályról, amely lecseréli az autóját valami újra. A kapitalizmus ezen modelljének Európa keleti részén mi egyértelműen a kárvallottjai vagyunk már most is, globálisan pedig mindenki az lesz a fenyegető ökológiai válságok miatt. Küzdhetünk a NER hatalmi gépezete ellen, de tisztán kell látni, hogy Orbán Viktor rendszere tökéletesen illeszkedik a centrum-periféria viszonyaiba.
Mindezek ellenére, mi mégis fontosnak tartjuk a DK politikai dokumentumát, hiszen számos üdvözlendő felvetés mellett mégiscsak a valódi fontos kérdésekhez jutunk el általa, és végre arról lehet vitázni, amiről a politika valóban szól. Például, hogy szociáldemokráciára vagy az azzal számos ponton kompatibilis, de alapvetően mégis másfajta, valódi zöldpolitikára van-e szükség.
