Egész Magyarország röhögött, amikor a tizedes visszafordult az eldugott erdészlak kamrájából, és halottsápadtan megismételte azt a mondatot, amin a spájzba tartva ő is tréfálkozott. Röhögtünk, mert a Tizedes meg a többiek című Keleti Márton-film 1965-ös bemutatásakor az oroszok még tényleg a spájzban voltak.
Csak három év telt el a kolhozosítás – magyar gyomroknak emészthetőbben: a parasztok termelőszövetkezetekbe hajtása – óta, és még három évet kellett várni az új gazdasági mechanizmus bevezetésével érkező friss szellőkre. Senki sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a gyárakban, a vállalatoknál, a minisztériumokban még valóban lehetnek oroszok, akik megmondják, mit miért kell csinálni. Igaz, az oroszok fokozatosan a laktanyák zárt kerítései mögé szorultak, jelenlétük szinte csak a csencselések miatt volt kitapintható. Mindannyian megkönnyebbültünk, amikor hazánk földjét 1991. június 16-án az utolsó szovjet katona is elhagyta: ez a megkönnyebbülés íratta Esterházy Péterrel, hogy „az oroszok kimentek, de sajnos mi maradtunk.” Ő sem tudta, hogy az oroszok bizony – igaz, már nem szovjet katonaruhákban – velünk együtt itt maradtak.
Ha hihetünk Craig Unger amerikai újságírónak, aki hosszas oknyomozás, interjúk készítése alapján 2018 januárjában jelentette meg Trump háza, Putyin háza: Donald Trump és az orosz maffia kibeszéletlen története című könyvét, az oroszok otthonosan mozogtak „minden” spájzban. Könyvében bemutatta, hogyan hálózta be az orosz KGB a 80-as években Trumpot, és hogyan segítette maffiakapcsolatokon keresztül (pl. a néhai Prigozsin által vezényelt internetes trollkodással) a Fehér Házba jutását. Ebből a könyvből azt is megtudhatta a jámbor, laikus olvasó, hogy az oroszok a spájzban csücsülnek, és türelmesen várják, hogy az általuk létrehozott hálózatba csendesen beillesztett emberük mikor válhat hasznossá.
Könyvében a Magyarországon is ismert Szeva bácsi (Szemjon Mogiljevics) figurája is feltűnik, aki másokkal együtt, az ukrán-orosz maffia egyik oszlopos tagjaként az ifjú KGB (FSZB) tisztet, Putyint azokhoz a kapcsolatokhoz segítette, amelyek által a Jelcin-érában az FSZB egyik főnökéből az elnöki adminisztráció helyettes vezetője, majd miniszterelnök lett. Végül Jelcin lemondásával ideiglenes elnökké vált, majd a megrendezett és a csecsenekre fogott moszkvai robbantások után ténylegesen is megválasztották elnökké.
Craig Unger könyve Szeva bácsi más kapcsolatait is felvillantja: hogyan hívatta meg Grizlovval, az orosz Duma elnökével az Egységes Oroszország Párt szentpétervári kongresszusára 2009 novemberében Orbán Viktort. Azt a politikust, aki az oroszokat Magyarországról lángpallossal kiűző, rettenthetetlen lovagból ezen a kongresszuson, a Putyinnal folytatott félórás beszélgetés után Putyin vazallusa, (vagy ahogyan ő becézte Gyurcsányt: Putyin palotapincsije) lett.
Pár nappal később, november 25-én Orbán a Magyar Televízióban világosan elmondta, hogy Putyin már ekkor a nukleáris üzleti ügynökévé tette: „Húsz év alatt energiafüggetlenséget kell elérni. Meg fog lepődni, ebben az oroszok segíteni fognak. (...) Hogy a mostani egy lábon álló, csak a gáztól függő energiafelhasználást diverzifikálni kell, sokszínűvé kell tenni. Ennek egyik eleme a nukleáris energia. Az egyik blokkot Pakson fel kell újítani, a Parlament döntött már arról is: egy újat kell építeni. Az egy orosz típusú erőmű. A fölújítást sem tudjuk megcsinálni az oroszok nélkül, ha újat akarunk építeni, sem tudjuk őket kihagyni belőle szerintem." Putyinnak már csak meg kellett várnia Orbán győzelmét, és azonnal előléphettek a spájzban kuksoló oroszok a „Roszatom legvidámabb barakkja” c. operett előadására.
Nem volt ez másképp Gyurcsány alatt sem, hiszen az Európai Unió által az orosz gázfüggőség mérséklésére kezdeményezett Nabucco gázvezetékkel (azeri-grúz-kazah betáplálás) szemben Gyurcsány az orosz-török kezdeményezésű Déli Áramlatot támogatta, ami abban az időben nyílt kenyértörésig is vezetett a koalíciós partner liberálisokkal. Ki tudja, hogy akkor éppen melyik spájzban kuksoltak azok az oroszok, akik ennek a gázvezetéképítésnek az észszerűségéről igyekeztek meggyőzni a magyar miniszterelnököt. Talán nem véletlen az sem, hogy az osztrák OMV és a magyar Mol között a közép-európai térség vezető szerepéért folytatott rivalizálás nem az oroszokkal szembeni fellépést megerősítő összeolvadással (ld. angol-holland Royal Dutch Shell), hanem az orosz Szurgutnyeftgáz OMV-tól átvett Mol részvényeinek haláldrága áron, a magyar állam által történt megszerzésével végződött.
Meglehetősen érdekes az is, hogy a Paks II-re vonatkozó - a legnagyobb titokban előkészített - szerződést Moszkvában éppen pár héttel azelőtt írták alá, hogy az oroszok lerohanták a Krímet. Aminek biztos volt része abban, hogy Orbán ekkor nem a korábbi határozott hangnemben lépett fel az orosz agresszióval szemben - mint tette 2008-ban, lengyelországi látogatásakor. Akkor így beszélt a grúz-orosz konfliktusról: "amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyes erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalni. Megmondom őszintén, hogy tényleg lehangol mindaz, amit ma Magyarországon a nyilvánosságban ezzel kapcsolatban látok és hallok. (...) A ma bennünket körülvevő konfliktus lényegi ténye pedig úgy hangzik, hogy Oroszország egy másik független állam, Grúzia területén katonai akciókat hajt végre. Ez az a tény, amiről nekünk véleményt kell kialakítani. Minden más csak mellébeszélés, önfelmentés és a szocializmusból itt maradt erkölcsi relativizmus maradványa."
A Krím lerohanásának forgatókönyvéről érdemes elolvasni Holecz Józsefnek a Hadtudományi Szemle 2018. évi, XI. évfolyam 3. számában írott kitűnő cikkét: eszerint még el sem menekült az oroszbarát ukrán elnök, Janukovics, amikor a krími beavatkozás terve már megszületett. Éppúgy, ahogy a Lengyelországban 1981. december 13-án bevezetett hadiállapot kihirdetését is hosszas tervező munka előzte meg. Már 1980 augusztusának végén, amikor a lengyel kormány (valójában a LEMP) és a Solidarność vezetői aláírták a lengyel társadalom demokratikus átalakulását ígérő megállapodásokat, megkezdődött a hadiállapot bevezetésének előkészítése. A következő év alatt ezek a tervek egyre pontosabbá váltak, a lengyel Országos Védelmi Bizottság jóváhagyta őket, sőt elnyerték a KGB és a Varsói Szerződés szovjet vezetőinek egyetértését is.
Aztán amikor Krím orosz bekebelezése nyomán Ukrajna körül a legmagasabbra csaptak a lángok, a magyar vezér a külföldön szolgálatot teljesítő magyar diplomaták előtt csak valami első hallásra furcsa nyegleséget mondott: „kell valami Oroszország és Magyarország közé - hívhatják akár Ukrajnának is.” Meglehet, nem teljesen légből kapott állítás, ha azt mondjuk, hogy Orbán meghökkentő mondatát először nem magyar nyelven írták le, csak lefordították magyarra, és ehhez talán egy magyarországi spájzban kuksoló orosz adta az ötletet. A vezér égbekiáltó cinizmusának senki sem mondott ellent a külügyesek értekezletén, senki sem figyelmeztette őt annak a valahai, öngyilkossá lett miniszterelnöknek, Teleki Pálnak az elhíresült mondatára, aki amúgy vele azonos intenzitással aggódott a magyarokért: „Hullarablók lettünk, a legpocsékabb nemzet!”.
Még érdekesebb a 2015-ös évben az Oroszországgal szembeni szankciókra szövetkező nyugat-európaiak felbomlasztásának kísérlete. Jól emlékszünk, hogy ebben a legfontosabb szerepet a 2015-ös menekültáradat - Magyarországon keresztül - Németországba irányítása játszotta. A menekültek legnagyobb része a szíriai polgárháború elől menekült. Amikor azt hittük, hogy a szíriai menekülttömegeket Aszad elnök hajtotta ránk, és az Aszad-rezsim rombolta földig Aleppót, űzött el több százezer kurdot és arabot a lakóhelyéről, akkor elkerülte a figyelmünket, hogy a légicsapásokat az oroszok által „kölcsönadott” 25 bombázó, 32 vadászbombázó, 8 vadászgép, 12 támadó helikopter és 4 szállítóhelikopter hajtotta végre. Elkerülte a figyelmünket az is, hogy az orosz törvényhozás 2015. szeptember 30-án jóváhagyta: Putyin elnök az orosz fegyveres erőket - Aszad elnök kérésére - bevethesse Szíriában, „a terrorszervezetek megfékezése érdekében”.
Ma már viszonylag jól rekonstruálhatjuk, hogy a „menekültkártya”, a „migránsok” elsősorban Merkel és az Unió pozícióinak meggyengítését (az Oroszországgal szembeni szankciós politika szétverését) szolgálták, bár nagyon hatásosan erősítették Orbán újraválasztási esélyeit is.
Sőt, Trump megválasztásában is jelentős szerepet játszott a migránskártya, amit a néhai Prigozsin által irányított Internet Research Agency trolljai és hackerei játszottak ki az USA elnökválasztási kampányában. A bespájzolt oroszok a migránsveszélyt folyamatosan életben tartották mindenütt, ami az Ukrajna elleni orosz agresszió nemzetközi elítélését is érdemben fékezte. De a nemzetközi embercsempész hálózat működtetésében is nyilvánvalóan kitapintható az orosz-ukrán maffia jelenléte.
Talán az sem véletlen, hogy éppen az Európai Unió jövője szempontjából kritikus szlovák és a lengyel választások előtt néhány hónappal engedte szabadon Orbán a Magyarországon fogvatartott embercsempészeket, hogy a „migránsveszély” az oroszbarát Fico malmára hajtsa a vizet. Nehezebb dolguk volt a bespájzolt oroszoknak Lengyelországban, ahol sokkal inkább az évszázadokra visszatekintő ukránellenességet kellett meglovagolniuk. Lengyelországban a háborús fenyegetettség – ahogy Magyarországon is szükséges volt 2022-ben az ellenzéket háborúpártinak hazudni – látszott nyerő lapnak. Nem véletlen, hogy Putyin kendőzetlenül fogalmaz: „ne számítson semmi jóra, aki ki akar kezdeni Oroszországgal”. Így folytatta: „Remélem, hogy senkinek nem jut eszébe Oroszország viszonylatában átlépni az úgynevezett vörös vonalat. Azt, hogy ez hol fog húzódni, minden konkrét esetben mi magunk fogjuk meghatározni”.
Ha a Catherine Belton magyarul is megjelent, Putyin emberei című könyvében leírt történésekkel egészítjük ki a Craig Unger könyvéből szerzett ismereteinket, akkor már egy kicsit többet tudhatunk arról, hogy Nyugat-Európában szinte minden szélsőjobboldali, nacionalista, populista politikus a Putyin által felépített KGB (FSZB) vegyesvállalatok pénzéből folytathatta az Unió felbomlasztása érdekében a tevékenységét: így a francia Marine Le Pen, az olasz Matteo Salvini, a holland Geert Wilders, vagy a Brexit kiagyalója, Nigel Farage. Nyilván az sem véletlen, hogy valamennyien megfordultak Orbán háza táján is, vagy fordítva, Orbán vendégeskedett náluk; sőt még házibankjának tulajdonosára, Mészáros Lőrincre is ráparancsolt, hogy bankkölcsön nyújtásával finanszírozza Marine Le Pen kampányát.
A bespájzolt oroszok hálózata Londontól Rómáig, Amszterdamtól Párizsig jelen van. Azon dolgoznak, hogy felépítsenek – ha kell, Orbán Viktor mögé – egy az Európai Uniót felbomlasztó új pártszövetséget. Előbb vagy utóbb a bespájzolt oroszok, vagy az általuk beszervezett emberek előjönnek a kamrából.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.