Lujza boldogtalan volt a drezdai királyi udvarban. Pedig tette a dolgát: sorra szülte az utódokat a trónörökösnek. Mégis folyton fegyelmezték a konzervatív-katolikus szász uralkodóházban.
Baj volt, ha maga ment bevásárolni. Ha biciklizett. Baj volt, hogy egy jótékonysági bálon táncra perdült az alattvalókkal. Megtiltották, hogy csecsemőit szoptassa, hogy a nagyobb gyerekekkel kergetőzzön. Megszabták, milyen ruhákat vehet föl, milyen mély dekoltázzsal. Apósa minden lépését figyeltette, a budoárjában is kémkedtek utána. Amikor romantikus regényekbe menekült, elkobozták az „erkölcstelen” irodalmat, kapott helyette könyveket az anyaszentegyház vértanúiról. Férje, Frigyes Ágost herceg kötelességtudóan nemzette a gyermekeket, de a katonai parádékat jobban élvezte. Lujza 32 éves volt, és „igazi életre” vágyott, amikor színre lépett a fess házitanító.
A nép hercegnője
Lujza Antónia Mária Terézia Jozefa Johanna Leopoldina Karolina Ferdinanda Aliz Ernesztina (1870–1947), Ausztria főhercegnője, Magyarország és Csehország királyi hercegnője, Toscana hercegnője – és így tovább – kékvérűbb nem is lehetett volna. Mária Terézia egyenes ági leszármazottja, az utolsó toscanai nagyherceg legidősebb lánya, Ferenc József császár és király rokona. Habsburg, Lotaringiai és Bourbon-pármai ősök vére keveredett benne. Temperamentumát itáliai felmenőitől örökölhette. Életvidám, szabad szellemű volt, és igen makacs. Két, jó házból való kérőt kosarazott ki – egyikükből később bolgár cár lett –, mire férjhez adták a nála tizenöt évvel idősebb szász trónörököshöz. Pompás esküvőt rendeztek Bécsben (1891).
A szász korona a Német Császárságon belül nem járt tényleges hatalommal, az államügyekről Berlinben döntöttek porosz hivatalnokok és tábornokok. A Wettin-ház Albert-ágából származó „uralkodó” hírességgé változott, befolyás nélkül. Rosszul viselte ezt a szerény képességű, úrhatnám György király – talán ezért zsarnokoskodott a menyével –, akit alattvalói úgy nevezték el: a Mogorva. Bigott vallásosságát gúnyolták, különösen, hogy dicső őse, a protestáns Erős Ágost választófejedelem politikai okból tért át katolikusnak, a lengyel trónért (1697). Apósával ellentétben Lujzát kedvelték közvetlenségéért, és amikor kitört a botrány, sokan a pártjára álltak – még rokonszenvtüntetést is tartottak az Elba partján.
Zárda helyett szökés
Lujza hiába is tagadott volna – a házasságtörést bizonyította az André Giron belga házitanítónak küldött titkos üzenete, amelyet őfelsége kémei elfogtak.
Giron jóképű fiatalember volt, kackiás bajusszal. Megbízatása szerint a hercegi pár gyermekeit oktatta. Franciaórák közben szövődött szerelme az „aranykalitkában verdeső” hercegnével.
Ráadásul Lujza újra várandós lett, és az apa kiléte kétségesnek tűnt. Az udvar megpróbálta elküldeni egy távoli szanatóriumba, hogy ott hozza világra a babát. Ő azonban csapdát gyanított, félt, hogy a király parancsára őrültnek nyilvánítják, és bezárják.1902 végén, öt gyerekét hátrahagyva Salzburgba utazott a szüleihez, menedéket kérni. Az öreg cs. és kir. nagybácsi, Ferenc József azt tanácsolta, mondjon le a királynéi titulusról, és vonuljon kolostorba. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A fiatalasszony bátyjához, Lipót Ferdinánd főherceghez (1868–1935) fordult, aki maga is lázadt. Együtt szöktek meg. Titkon, rangrejtve szálltak fel az éjszakai vonatra. Svájcban már várta őket a Szászországból kitoloncolt Giron, illetve egy Wilhelmine Adamowicz nevű prostituált. Lipót az ő kedvéért lemondott minden címről-rangról, és Leopold Wölfling néven feleségül vette. (Miután elváltak, két további polgári házasságot kötött, amúgy élete végére Hitler híve lett.)
„Világraszóló botrány”
Így pattant ki az új évszázad első szaftos uralkodóházi celebbotránya. A genfi szálloda előtt, ahol a szökevények meghúzódtak, riporterek és fotográfusok százai tolongtak. Egymást túllicitálva tudósítottak a részletekről, például hogy a várandós hercegné közös szobában lakik a fiatalemberrel. Fáradhatatlanul szolgálták ki a nagyközönség pletykaéhségét, ontották a megbízhatatlan forrásból származó – vagy éppenséggel kitalált – szenzációkat. Elmosódott a határ a valóság és a fantázia között. Persze bőven foglalkozott a fejleményekkel a Monarchia magyar sajtója is. A Pesti Hírlap 1902. december 31-i tudósítása lányregénybe illenék.
„A trónörökösnének fesztelen, gyakran polgárias viselkedéséért minduntalan szobafogságot, sőt még tettleges sértéseket is kellett elszenvednie, s ez volt az oka annak, hogy férjét, akit soha, egy napig sem szeretett, lassankint meggyűlölte, s végül, mert másként nem lehetett, világraszóló botrány árán szabadult meg tőle s az udvari élettől. A trónörökösnét elragadó szépségnek mondják azok, akik mostanában látták.
Alacsony termetű, kissé lesoványodott, szabályos arcát őzbarna szemei beragyogják, ha beszél, elragadó kedélyesség ömlik el egész valóján, piros ajkai mögül kivillognak vakító fehérségű fogai.
Gironra, aki folyton mellette van, szenvedélyes pillantásokkal tekint, aki korántsem olyan szép férfiú, mint aminőnek eddig a lapok útján ismerték, érdekes külsejű, majdnem nőies, de ha beszél, hangjában van valami imponáló, ami megkapja az embert.”
A szerelem törvényei
A szász udvar tombolt a megaláztatás miatt. Ügynökeik megpróbálták elrabolni a hercegnét, hogy erőszakkal vigyék vissza Drezdába, de a kontár akciót a svájci rendőrség meghiúsította. Erre nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene azon a címen, hogy ellopta magával vitt ékszereit, ám ez az átlátszó ürügynek bizonyult.
Bosszúból eltiltották tőle a gyerekeket, hosszú évekig nem láthatták egymást.
Elkeseredett jogvita zajlott a botrány közepén született kislányról, Anna Mónika Piáról, majd az udvari orvosok az állítólag cáfolhatatlan hasonlóság okán arra jutottak, hogy az apa mégiscsak az időközben trónra lépett III. Frigyes Ágost király. A házasságot végül felbontották. Lujza pár évvel később lemondott a kislányáról férje javára, cserébe mint Montignoso grófnője havi apanázst kapott – ez az alku igencsak megártott népszerűségének.
A fejedelmi szökevény, ahogyan nevezték, így nyilatkozott a párizsi Le Figarónak: „Meggondoltam mindent, számba vettem kötelességeimet, és ha önként lemondok a szász koronáról az érett megfontolás után, azért teszem, mert az a hitem, hogy az asszony legelső kötelessége az, saját természetében legyen hit, és vesse alá magát a szerelem törvényeinek. Én szeretem Giront, ő férjem lesz, és kettőnk élete eggyé fog összeolvadni, de dolgozni fog, és én alkalmazkodni fogok a körülményekhez. Nem fogok fényűzően élni, hanem Párizs valamelyik külvárosában, ahol olcsó az élet. Úgy fogok élni ott, mint egy egyszerű polgárasszony, aki maga jár a piacra, és azon igyekszik, hogy mentül kevesebbet költsön.”
Tragikus végjáték
Romantikus vágyálom volt, de a sors másképpen akarta. Lujza rövidesen szakított Gironnal. Kibékültek, azután megint szakítottak. Később Carlo Guiccardi gróffal élt. Utána egy másik olasz, a 13 évvel fiatalabb Enrico Toselli zeneszerző megkérte a kezét, összeházasodtak (1907). Ám ez a kapcsolat is hirtelen véget ért, közös kisfiukat az apa magával vitte. A botrányhősnő két táborra szakította Európa közvéleményét. Egyeseknek mintakép lett, a szabad, modern nő megtestesítője, másoknak bűnös asszony, szívtelen anya. Alice Gurschner kortárs osztrák írónő szerint „a leghangosabban megcsalt férjek és rossz anyák gyalázták, továbbá azok a nők, akik irigyelték Giron miatt”. A párhuzamok önmagukért beszélnek: a hercegné magánélete körüli felhajtás, amint látható, valóban előlegezte Lady Diana (1961–97), Károly és a brit Windsor-ház század végi botrányát.
„Emberi életek mentek tönkre, egy család szétszakadt. Odalett a királyi ház jó híre, később is a bulvársajtó céltáblája maradt egészen megszűnéséig” – fogalmaz Martina Winkelhofer bécsi történész, a Habsburg-ház kutatója. A szász trónörökös hűtlen hitvese, ellentétben a néhai walesi hercegnével, magas kort ért meg, de a tragikus végkifejlet őt is elérte.Lujza rokonainak kastélyaiban vendégeskedett, Firenzétől Mallorcáig. Ám a világháború „Montignoso grófnőjének” életét is romba döntötte. Németországban, Ausztriában is megbukott a császárság, elapadtak a kegydíjak. Menthetetlenül elszegényedett. Nem értett semmihez, ötven fölött képtelen volt a saját lábára állni – lázadása kudarcra ítéltetett. Európában forradalmak és ellenforradalmak következtek, gazdasági válság, újabb világháború, náci megszállás, azután romeltakarítás, újjáépítés. Egyre szűkösebben élt, végül virágot árult a brüsszeli utcán. Senkit sem érdekelt a múlt botrányhőse, amikor 76 éves korában, 1947. március 23-án elbúcsúzott az élettől egy hajléktalanszállón.
Régi szép idők
„Kivételes helyzetüknek köszönhetik azt is, hogy újságoktól, színigazgatóktól egyre-másra reklámajánlatokat kapnak, amiknek ha eleget tennének, egy ideig csinos kis pénzt szerezhetnének össze. A szerelmesek azonban óvatosak, sőt Giron csaknem emberfeletti önuralmat mutat. A Temps munkatársa verset kért Girontól, hogy leközölhesse, mert Giron megvallotta, hogy verseket is ír. Költeményt azonban Giron nem adott és elvágta az útját a halhatatlanságának. Ennyi mérséklet egy huszonhárom éves ifjúban mégis meglepő.” (Pesti Napló, 1903. január 5.)
