Addig leszünk talpon, amíg az Örökkévaló azt akarja, hogy talpon legyünk – nyilatkozta Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője három évvel ezelőtt a Népszavának.
A rászorulók, szegények, hajléktalanok megsegítésével foglalkozó, jogfosztott állapotban lévő egyház – a törvénysértően elvont állami források miatt – már akkor is súlyos gondokkal küzdött. A bajok azóta csak sokasodtak. Eljutottunk oda, hogy azok az intézmények, amelyek a perifériára szorított gyerekek, családok és idősek ellátásról gondoskodnak, maguk is végveszélybe kerültek. A közműcég a gáz és a villany kikapcsolásával fenyeget. A tartozások fejében az adóhatóság minden lehetséges bevételt elvesz, ami hozzájárulhatna a túléléshez. Amikor a fuldokló egy pillanatra levegőhöz juthatna, újra meg újra lenyomják fejét a víz alá.
A kormány szisztematikus, irgalmat nem ismerő forgatókönyv alapján, lépésről lépésre próbálja kivéreztetni és ellehetetleníteni azt a testvérközösséget, amelynek legfőbb bűne az, hogy vezetője nem volt hajlandó szájkosarat magára tenni: nem a más egyházak által alkalmazott taktikát, a Magyarországon megszokott, jól bevált behódolást választotta, hanem – amikor lelkiismerete és vallási meggyőződése úgy diktálta – keményen bírálta a miniszterelnököt.
Iványi Gáborék végső elkeseredésükben határozatlan ideig tartó demonstrációt hirdettek a józsefvárosi Dankó utcába. Követeléseik közé tartozik, hogy a magyar állam fizesse ki a folyamatosan működtetett oktatási, szociális és egészségügyi tevékenységeik ellenszolgáltatását, kössön megállapodást az államtól átvállalt feladatok ellátására.
A Dankó utcában kifüggesztett egyik transzparens azt kérdezte a kormánytól: miért vagytok kegyetlenek? Magyarázatunk éppenséggel lenne, de ép ésszel felfogható válaszunk nincs.