A második világháborút lezáró, sok országban etnikai alapú tömeges kitelepítésekkel, munkatáborba hurcolásokkal egybekötött „rendezések” óta többé-kevésbé tartotta magát nemzetközi szinten az az alapelv, hogy márpedig kollektív bűnösség nincs, nem lehet. Azt hihettük, az emberiség tanult a Holokausztból, hogy a különböző európai országok német kisebbségének háborús bűnösként való kitelepítése, vagy az etnikai viszályok lakosságcserével történő megoldásának szörnyű ötlete (gondoljunk csak a Benes dekrétumokra) talán az utolsó ilyen kisiklás volt a civilizált nyugat történetében.
De a közösségi memória, vagy a történelemoktatás igencsak deficitesnek bizonyult. Nem először, sajnos nem is utoljára, de a gázai háború kirobbanása óta naponta újra izraeli zászlókat égetnek európai városokban, „a palesztin népet elnyomó zsidók” „jogos” megbüntetését ünneplik, és nem csak azok, akik a Hamász tömeggyilkosságát is örömünnepként élték meg.
És ebben vastagon benne van a média felelőssége is. Azé a médiáé, amely ódzkodik terrorszervezetnek nevezni a Hamászt és a zsidó állam és a zsidó nép elpusztítására felesküdött többi palesztin terrorszervezetet. Jó esetben legfeljebb fegyveres csoportoknak nevezik őket, azt a benyomást keltve, hogy tényleg szabadságharcosok, holott ők a palesztin nép legnagyobb ellenségei. 2023. október 7-én a rejtőzködő antiszemitizmus új muníciót kapott, hiába int a történelem: ahol az antiszemitizmus virágzik, ott mindenféle másság elleni gyűlölet virágzik, csak konstelláció kérdése, hogy épp kire aggatják a sárga csillagot.