Ki vitatkozna azzal az állítással, hogy egy jó marketinges aranyat ér? Hiszen képes láthatóvá, sőt eladhatóvá tenni egy terméket néha úgy, hogy nem is tudtunk róla, hogy kell nekünk. Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa kimagasló tehetség e téren, hiszen a Meseország mindenkié című mesekönyv sosem futott volna be olyan fényes karriert (felfokozott érdeklődés, folytonos publicitás, arról nem is beszélve, hogy azóta tíz nyelvre is – német, holland, svéd, lengyel – lefordították), ha 2020 szeptemberében kissé teátrálisan ugyan, de le nem darálja a mű egyik példányát. Dúró ugyan homoszexuális propagandát emlegetett, de mi tudjuk, hogy ez csupán a csali volt a nagyívű és messzemutató kampányban.
Talán ez volt az egyetlen olyan marketingakció, amellyel a Mi Hazánk képes volt megelőzni a kormányt, hiszen a fóliázás elrendelése ennek fényében szerény utánlövésnek tűnik, bár kétségtelenül nagyobb szabású. Azóta szabad (marketing)csapatok járják a boltokat, hogy még véletlenül se lankadjon az érdeklődés a kitüntetett művek iránt, mi pedig új szót tanultunk – fólia-ellenőr. Csupán a törvényszövegből kimaradt (kihagyott) vessző leplezte le a kardcsörgetés mögött lapuló valódi (marketing)szándékot, miszerint a NER igencsak elkötelezett a kultúra ilyetén terjesztése mellett. A királynőt megölni nem kell…
A fotósok is megirigyelték a könyvesek sikerét, így most mindenki örül, hogy Dúró a minap megnézte a World Press Photo kiállítást a Nemzeti Múzeumban, s ha már ott járt, addig nézegetett a képeket, amíg fogást nem talált. Így a Parlamentben már azért tarthatott sajtótájékoztatót, hogy a múzeumban nyílt LMBTQ-propaganda folyik, és ő – a NER útjára lépve, hiszen a szimpla darálás már nem elég – törvénymódosítást nyújt be, hogy a kulturális intézményeket is fóliázzák be, pontosabban tegyenek érte, hogy ezen intézményekben se juthassanak a 18 év alattiak káros tartalmakhoz. Úgymint „a születési nem megváltoztatásának ízléstelen” győzködése.
Azt még nem látni, hogy a jegyvásárlásra mennyire hatott az akció, de ígéretesek az előjelek. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy a kérdéses fotósorozatot azóta mindenki megnézte az internet jóvoltából, és Hannah Reyes Morales karrierje végképp sínre került. (A fotós egy Fülöp-szigeteki intézmény lakóiról készített érzékeny fotókat Melegek idősotthona címmel, és ezek között egy szépségverseny is látható nőnek öltözött férfiakkal.) A zsűri indoklása szerint Morales sorozatát azért díjazták, mert „a képek alkalmasak a közösség bensőséges szeretetének, örömének és méltóságának ábrázolására”. Abban egyetérthetünk, hogy ezen értékekre ma nem könnyű felhívni a figyelmet, hiszen az életünk jobbára botrányok, válságok és háborúk mentén zajlik. Ezért is lehetünk különösen hálásak Dúró Dórának, akinek politikai tevékenysége amúgy teljesen láthatatlan volna, ahogy az igazi zsenik esetében ez oly sokszor megesik. Nem mondjuk, hogy az ő esetében is elkelne némi fóliázás (darálásra gondolni sem merünk), mert enélkül is rég a szívünkbe zártuk. A gyűlölet korában ez pedig igen nagy szó.