Magyarország–Szerbia lesz ma este. Magyarország–Jugoszlávia volt hajdanán. Viszonylag közeli időben akadt október, amikor másfél óra 1-7-ig tartott a "jugók" ellen. Akkor – 1997-ben – a magyar csapat a világranglista 77. helyén zárta az esztendőt. Ám előfordult, hogy vezette a France Football év végi európai rangsorát, míg a futballban is használatos Élő-számítás szerint a világranglista 2. helyén állt a világbajnoki címvédő Brazília mögött.
Ez történt 1959-ben.
Amikor nyolc mérkőzésen hat győzelem, valamint egy-egy döntetlen és vereség volt a mérleg. (Az idén hat meccs, négy győzelem, két döntetlen.) Abban az évben több mint háromgólos átlagot produkált a válogatott – 25-ször zörgette meg a hálót –, és játékosai közül a minden alkalommal pályára lépő Tichy Lajos hatodik – a már madridi Puskás Ferenc hetedik – lett az Aranylabda-szavazáson, amelyen voksot kapott a válogatottban szintén 8-szor bevetett Grosics Gyula és Göröcs János, továbbá Bundzsák Dezső (7) és Albert Flórián (6) is.
A Labdarúgás című szaklap azt írta: „Tavaly, a világbajnokságon elszenvedett, kudarcba menő vereségeink után a külföldi szakemberek csakúgy, mint a nemzetközi sportsajtó, valósággal elparentálták a magyar futballt. Kárörömmel vagy sajnálkozással úgy beszéltek rólunk, mint ahol a labdarúgás meghalt, mindent elölről kell kezdeni, s évtizedekre lesz szükség, amíg újra számításba jöhetünk a nemzetközi porondon. Ha visszaemlékszünk azokra a részvétnyilvánításokra, amelyeket a svédországi vb-n végig kellett hallgatnunk, még többre kell értékelnünk idei nagyszerű eredményeinket.”
Októberben – mielőtt a svájciakat nyolc lélekemelő, illetve -romboló góllal szórták meg – Belgrádban vendégszerepeltek honfitársaink. Az 55 ezer jegy hamar elkelt, noha a legjobb helyekért 700-800 dinárt is le kellett szurkolni. A nagy várakozás ellenére a „jugókat” irányító válogató-bizottság tagjai – Ljubomir Lovrić, Dragomir Nikolić, Aleksandar Tirnanić – nem féltek négy újoncot is bevetni hazánk fiai ellen. Először szerepelt a válogatottban Stevan Bena, Vladimir Durković, Jovan Miladinović és Branislav Mihajlović. A kezdő tizenegy többségét a Crvena Zvezda játékosai – Vladimir Beara kapus, továbbá Durković, Bora Kostić, Dragoslav Šekularac, Lazar Tasić, Branko Zebec – alkották, aztán a kékek összes futballistája Nyugaton kötött ki anélkül, hogy „disszidált” volna.
Jugoszláviából ugyanis elengedték a játékosokat a vasfüggöny túloldalára, így Beara megjárta Aachent és Kölnt, a cserekapus Milutin Šoškić csak Kölnt, Durković Mönchengladbachot és St. Etiénne-t, Bena Münchent és Hannovert, Miladinović Nürnberget, Tasić Saarbrückent, Zebec Aachent, Mihajlović Párizst, Muhamed Mujić Bordeaux-t, Tomislav Crnković és Luka Lipošinović Linzet, Milan Galić Liége-t és Reimst, Bora Kostić Vicenzát, majd St. Louis-t (Missouri), a globetrotter Šekularac Karlsruhét, szintén St. Louis-t, aztán Santa Fét, Bogotát, Calit.
A magyarok maradtak itthon, Baróti a következő klubokból válogatott: Tatabánya – FTC, MTK, Honvéd, Vasas – Honvéd (Salgótarján), Újpest – MTK, FTC (Vasas), Honvéd, MTK.
Grosics Gyula már 33 éves volt, és – bár átmenetileg elhagyta az országot – mind a hatvan addigi válogatott mérkőzését magyar klub labdarúgójaként játszotta. A másik kapust, Bearát akkor eggyel előzte meg, de kollégája nem jutott tovább 59-nél, miután honfitársaink megszórták szépen. (Igaz, nem annyira, mint az osztrákok 1950 őszén a Práter stadionban Srdjan Mrkusićot, aki a házigazdák 7:2-es sikerével zárult meccsen hatot szedett be. A hetediket a helyére beküldött újonc Beara kapta.)
Honfitársaink már az ifik előmérkőzésén ízelítőt adtak Belgrádban: jóllehet a jugoszlávok vezettek 1:0-ra, a második félidőben Farkas János mesterhármasával 3:1-re fordított a magyar csapat. Hoffer József, a tinédzserek újságíró szakvezetője így is morgott: „Vannak labdarúgóink, akik tehetségesek ugyan, de hajlamosak a könnyelműsködésre, a fegyelmezetlen játékra, sokszor nem tartják be a taktikai utasításokat. Ezek a fiatalok vagy változtatnak játékfelfogásukon vagy megválunk tőlük. Ide tartozik Galambos Antal a Honvédból, Menczel Iván a Salgótarjánból, Kürtösi László a Szegedből.”
Nos, mindhárman végigjátszották az 1960-as UEFA-tornát – az ifjúsági Európa-bajnokság elődjét –, amelyet a magyar csapat veretlenül nyert meg (NDK 2:0, NSZK 1:1, Törökország 3:0, Portugália 2:1, Románia 2:1). A döntőben ez a tizenegy szerepelt: Száger – Káposzta, Mészöly, Menczel, Ihász – Galambos, Kürtösi – Faliszek, Kékesi, Farkas, Krajcsi.
Belgrádban, a nagyok meccsén Albert Flórián triplázott. Előbb a sérült Fenyvesi Mátét helyettesítő Szimcsák István, majd a felfutó Sárosi László beívelését fejelte be. A szünetben így is 2:2 volt az állás, mert 1:0-nál Bozsik József mellérúgta a büntetőt (a Népszava meg is jegyezte: „Bozsik lőtte... Miért éppen ő? Hiszen még a Honvéd 11-eseit sem ő lövi!”), majd az ifjú „Császár” első góljára Mujić és Kostić már az első negyedórában válaszolt. Utóbbi csaknem 30 méteres szabadrúgásból talált be, Grosics sajnálatos közreműködésével. Beara még gyengébb formában volt, a 38. percben lecserélték.
Nem használt, mert a 69. percben csodát látott a közönség, Albert boszorkányos szólógóllal érte el a nap újabb nagymesterhármasát. Szlalomjáról így mesélt: „Majdnem a félpályánál, baloldalt kaptam a labdát, láttam, hogy négyen-öten állnak velem szemben, de elhatároztam, kapura török. A védőket testcselekkel sorra leráztam, az egyik balra dőlt, a másik jobbra. Szerencsém volt, az utolsó összecsapásnál nálam maradt a labda, és már csak az elém futó Šoškićcsal álltam szemben. Úgy tettem, mintha máris el akarnám rúgni a labdát, erre ő eldobta magát, de én jobbra elhúztam, és az üresen hagyott kapuba lőttem.”
Ilyen egyszerű ez.
Majd Baróti Lajos szövetségi kapitány a hajrában lecserélte a szocialista derbi hősét, és a centert felváltó Bundzsák Dezső ragyogó lövéssel küldte a tizenhatosról a jobb sarokba Göröcs János ihletett átadásainak egyikét (4:2).
A belgrádi Szport 9-es érdemjegyet adott Albertnak. A labdaművész 9-es mezben játszott. Az 1-től 10-ig osztályozó jugoszláv lap akkor lett volna bajban, ha a középcsatár 11-esben lép pályára… Ám az újság nem csupán Albert Flóriánról áradozott: „Ellenük semmit sem tehetünk!” – írta az egész magyar csapatról. A Politika pedig ezzel a főcímmel jelent meg: „Ha nincs Sándor, van Albert!” (Merthogy egy évvel korábban, Zágrábban Sándor „Csikar” triplázott a jugoszlávok ellen.) Az orgánum megállapította: „A fiatalok a magyar labdarúgás nagy csillagainak nyomdokain haladnak, és már most különleges klasszist képviselnek.”
Mennyi a vége, ha Bozsik nem rontja el a tizenegyest?
JUGOSZLÁVIA–MAGYARORSZÁG 2:4 (2:2)
Barátságos mérkőzés, 1959. október 11., Belgrád, 55 000 néző. Játékvezető: Jonni (olasz).
Jugoszlávia: Beara (Šoškić, 38. perc) – Durković, Crnković (Galić, 43.), Bena, Miladinović – Mujić, Tasić – Šekularac, Zebec, Kostić, Mihajlović (Lipošinović, 77.).
Magyarország: Grosics – Mátrai, Sipos, Kotász, Sárosi – Bozsik (Szojka, 43.), Göröcs – Sándor, Albert (Bundzsák, 77.), Tichy, Szimcsák.
Gól: Albert (4., 33. és 69.), Mujić (12.), Kostić (15.), Bundzsák (82.).
