Kétszer kellett megnéznem, melyik meccsen mutatkozott be az NB I-ben…
Ne is mondja, 1972 nyarán Komlón kikaptunk 2-1-re.
Az összeállítást is így vágja?
Szentmihályi – Káposzta, Harsányi, Noskó, Juhász Péter – Dunai III, Tóth András – Kellner, mert Fazekas sérült volt, Bene, Dunai II, Zámbó.
Szép emlék vagy csúnya?
Újpesten születtem, lilában futballozni, az volt minden vágyam. Húszévesen örültem, hogy bekerültem.
A válogatottban is vereséggel debütált 1973 őszén, az NDK ellen…
Sőt a meccs egyetlen gólja előtt Peter Ducke lövőcsellel elfektetett, és beívelését Lauck befejelte. Hozzáteszem, ha akkor létezik közös német keret, Ducke abban is helyet kapott volna.
E malőr a Népstadionban történt. A Juventus elleni meg a Megyeri úton, ugyancsak fél évszázada.
Torinóban 0-0-t értünk el, itthon Bene Feri és Tóth Andris góljával negyedóra múltán 2-0-ra vezettünk. Pedig nagy csapat volt a Juve Salvadoréval, Capellóval, Causióval meg gólszerzőivel, Altafinivel és a 2-2-re egyenlítő Anastasival. Aztán a hajrában Kellner Jenő 18-ról a pipába küldte a labdát, azaz csak küldte volna, mert – noha már benn láttam a lövést – Dino Zoff extraklasszis mozdulattal hárított.
Egy évvel később BEK-elődöntős volt az Újpest, magyar csapat azóta sem érte meg a tavaszt az első számú európai klubtornán. Gondolta volna-e hajdanán?
Ugyan már! Így még az is szép, hogy a Bayern München 1-1-gyel és 3-0-val kiejtett bennünket. De hát hat labdarúgója – Maier, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner, Uli Hoeness, Gerd Müller – szerepelt az NSZK 1974-ben világbajnok válogatottjának kezdő tizenegyében.
Nemhogy Franz Beckenbauer ellen, hanem mellette is futballozott!
Mégpedig a New York Cosmosban, amely 1978-ban le akart igazolni. Játszottam is a Boca Juniors 4-2-es legyőzése alkalmával a Giants stadionban, majd az európai túrán a Bayern és a VfB Stuttgart elleni 1-7-es és 1-6-os baleset során. Jobb-bekkbe tettek, mert vagy Beckenbauer volt a középhátvéd vagy ha ő jobb oldali középpályásként szerepelt, akkor Carlos Alberto söprögetett. Világbajnokokat mégsem szoríthattam ki… Viszont a stuttgarti meccs után közöltem a döbbent menedzserrel, hogy visszamegyek Amerikába, mert a feleségem hét hónapos terhes, nem hagyhatom egyedül.
A kapcsolat a német „Császárral” mégsem szakadt meg…
Ott lehettem amerikai búcsúmeccsén, amelyen 1980 szeptemberében az észak-amerikai profi liga válogatottja találkozott a Cosmosszal. Az NASL csapatában olyan sztárok sorakoztak mellettem, mint a holland Suurbier és Krol, a svéd Nordqvist, a brazil Francisco Marinho, a perui Cubillas. A másik oldalon meg ott volt – Beckenbaueren és Carlos Albertón kívül – a holland Rijsbergen, a jugoszláv Bogićević, az olasz Chinaglia plusz a negyven évesen visszatérő Pelé.
Ön miért lett amerikás?
Azt már meg tudom magyarázni; hogy miért mentem el itthonról, azt nem nagyon. Újpesti védőtársam, Horváth Józsi, aki az 1975-ös kupadöntőben 0-2 után három gólt fejelt a Szombathelynek, azzal nyertünk 3-2-re, néhány hónappal később, a nyaranta rendezett Bajnokok Tornája döntőjében beleszállt a kispesti Kozma Misibe, ezért megfagyott körülötte a levegő. Két nagybátyja is volt Svájcban, mondta, dobbantsunk. Aztán karácsony előtt – feleségestül – felültünk a repülőre, és nem jöttünk vissza.
De Zürich még nem Amerika…
Józsi aláírt a helyi másodosztályú Young Fellowshoz, engem viszont Bédi János menedzser elvitt a német első osztályú Essenhez, ahol Horst Hrubesch volt a center. Ám az MLSZ két évre akart elmeszelni, az Essen ennyit nem várt. Aztán a FIFA egy évben maximálta eltiltásomat, a német második ligás Westfalia Herne pedig 50 ezer nyugatnémet márkát és berendezett lakást kínált. Majd a Hannover–Herne meccsre átrepült a San Diego Sockers megfigyelője. Nem értem jött, de 2-1-re nyertünk, én fejeltem a győztest, és nekem tett ajánlatot.
Jól járt?
Én is, ő is. Amikor kiérkeztem, ötezres volt a nézőátlag. A szezon végén már 25 ezres. Igaz, velem együtt leigazoltak két mexikói artistát, Leonardo Cuéllart és Hugo Sánchezt.
Most Siófokon él. Amerikából jött?
Svájcból tértem haza hét éve. A feleségem döntött a Balaton mellett, és jól választott. Én meg azért határoztam el, hogy otthagyom az államokat, mert a New York Arrows és a Rochester Lancers egymásra mutogatott, melyik tartozik nekem. Ezért futballistaként szabaddá váltam, 1981-ben átszerződtem a Cercle Bruges-höz. Nem beszélek mellé, az első edzésen nem akarták elhinni, hogy tízből tízszer berúgtam a 16-osról a vinklibe. Aztán kikoptam, de megszereztem a tréneri diplomát, játékos-edző voltam a svájci harmadosztályban, Küssnachtban és Kreuzlingenben. Majd taxiztam a zürichi repülőtéren, három autóval jártam a várost.
Ha négyen – akár odafentről is – beülhetnének a képzeletbeli limuzinba, kiket vinne magával a legjobbak közül?
Beckenbauert, Törőcsik Andrist… A Joan Gamper tornán 1975-ben 2-0-s vezetésről 3-2-re kikaptunk a Barcelonától a Nou Campban, de az, amit Törő művelt Miguelivel, már-már becsületsértéssel ért fel. Aztán ott van még Kocsis Lajos, Várady… Béla kettőt vágott az utánpótlás Eb-döntőn, amelyen 4-0-ra győztünk az NDK ellen. Ennek jövőre lesz ötven éve. Büszke vagyok rá, mert futballban, mi tagadás, nem sok Európa-bajnokságot nyertünk.
