A minap a Halhatatlanok Társulatának tagja lett Frenák Pál, táncos-koreográfus, aki gyakran megkísérti a lehetetlent, így tán tényleg van némi esélye a halhatatlanságra is. Az biztos, hogy meglehetősen egészségesen él. Reggel, miután kipattan az ágyból, vagy másfél órát jógázik. Soha nem csinál csak a test edzésére alkalmas tornagyakorlatokat: mindig közös nevezőre hozza a testet és a lelket. Ott függ a próbaasztalán, akár fejjel lefelé. Az egyensúlyt eltérő irányokban váltogatva a belső izomzatokat dolgoztatja meg. A pozíciók önmagukban megkívánják a különböző levegővételek játékát, így a mozgásfolyamatok közben a test és a lélek egyensúlyba kerül.
A próbákon is úgy indít, mintha a táncosok ágyból kelnének fel. A talajon kezdenek, melybe a test szinte beleengedi magát. Csaknem fuzionál a talajjal, és ebből a horizontális, elernyedt érzetből lassan felépül egy vertikális, stabil állapotba, csigolyáról-csigolyára újra felépítik önmagunkat nap mint nap. Nem valamelyik híres koreográfus módszerét koppintotta le, és alkalmazza némiképp átalakítva a saját ízlése szerint. Ennél makacsul öntörvényűbb. „Magánzó” az alkotásban és a magánéletben egyaránt. Megvannak a maga szokásai, elvárásai, rigolyái, látomásai. Nem könnyű ember. De ezen nincs mit csodálkozni, már gyerekként megjárta a hadak útját. Nyolcgyermekes siketnéma szülők legkisebbjeként született. Édesapja korai halála miatt fájdalmasan hamar félárva lett, négy testvére is meghalt. A mamája idegei felmondták a szolgálatot. Hatesztendősen a balatonszabadi nevelőintézetbe került, innen csak 14 évesen szabadult, és jött vissza Budapestre.
Óriási traumát kellett feldolgoznia, amikor állami határozattal elválasztották az anyukájától, de szerencsére éjszakánként az intézet egy eldugott sarkában, egy tükörben titokban magára talált. Ez valószínűleg segített a túlélésben. Állt a tükör előtt, vizionált, és figyelte magát, hogy mit fejeznek ki a mozdulatai. A jelnyelv elsajátítása nagy koncentrációt, hatványozott figyelmet igényel. Erős megfigyelőképességgel nézett ki az intézet vasrácsos kerítése mögül, és „megleste” a világot. Ebből a koncentrált figyelemből indulnak ki az alkotásai. A jelrendszer azonban csak egy redukált térben, frontális állapotban működik, amit ő periferikus, organikus mozgásnyelvezetté fejlesztett. Akár egy minimális kézfej-gesztust tovább visz a felső karra, ami beépül a test, a csípő mozdulatába és ez a lábakat is mobilizálja. Így a kiindulásként használt minimális gesztusok szervesülnek a test egészébe. És ezeket elegyíti a különböző tánctechnikákkal.
Az intézetben az emberi durvaságban, agresszióban is hamar része lehetett, ezek aztán gyakran meglepő módon, sokkoló erővel jelennek meg a produkcióiban. A Lutte című előadásában például korunk barbarizmusát szemléltetve, elasztikus kötelekre kötötte a táncosokat, kutyaviadalhoz hasonló hangulatban, gyilkos tekintettel, fogcsikorgatós, hideglelős küzdelmet vívtak egymással.
Falakat lép át, tabukat döntöget. Azt várja a szereplőktől is, hogy lépjék át a határaikat. A W_all című produkcióban, a Trafóban, bár vetkőzzenek ki önmagukból – vagy amikor ezt hisszük róluk –, éppen ekkor nagyon is igaz önmaguk. Ehhez nem ritkán akár a szó szoros értelmében vett meztelenséget is elvár. Az egyik legmegdöbbentőbbet, és legszebbet éppen a W_all-ban láttam tőle, amikor egy láb nélküli fiatalember, Kónya Tamás, díszes frakkban, trégeren fellógatva, görgők segítségével szinte besuhant a színpadra, ahol nagyestélyi ruhás nő várta, akit elegánsan meghajtva a fejét, gáláns karmozdulattal felkért táncolni. Keringőztek mind gyorsabban és gyorsabban. Arcukon ott volt a mámor, a gyönyör, összesimult a testük, férfi és nő szinte eggyé olvadt. A férfi, így felfüggesztve, éppen olyan magas volt, mintha lábai lennének. Egyenrangúan táncolhatott, kölcsönösen örömet szereztek egymásnak.
Frenák Pál, miután a szülein megtapasztalta mit jelent ez, érzékenyen, sokat foglalkozott fogyatékos emberekkel. Nem járt soha hivatalos balettiskolába. A legendás Jeszenszky Endrénél tanult jazzbalettet. Győrbe, Markó Ivánhoz társulatához szegődve leste el azt a kortárs balettstílust, ami mégiscsak a klasszikus technikára épült. De nemigen jöttek ki Markóval. Frenák már fiatalon olyan „dudásnak” számított, akikből kettő nem fér meg egy csárdában. Mivel benevezett az első magyarországi diszkótáncversenyre, amit simán meg is nyert, kijutott a londoni világversenyre, ahol különdíjat kapott. Így volt alapja ahhoz, hogy Párizsba költözzön, ahol táncolt a Lido de Paris-ban, a Moulin Rouge-ban, és megismerkedett a klasszikus balett, a kortárs tánc számos jeles egyéniségével. Temérdek mindent beleolvasztott a saját stílusába, még a könnyedén szórakoztató revütáncot is – plusz jelentéstartalommal – gyakran használja. Merít távoli kultúrák hagyományaiból; amellett, hogy kétlaki életet él Párizs és Budapest között, rendszeresen jár Japánba, az csaknem a harmadik otthona.
Párizsban alapította meg első táncegyüttesét, amely 1999 óta Compagnie Pal Frenak néven működött, a hazai Frenák Pál Társulat is leginkább magyar és francia táncosokból áll. Általában nem kíméli a nézőt. Olyan, mint a jó sebész, gyakran sebeket vág, tapicskol, matat bennük, de aztán igyekszik bevarrni, gyógyítani. Festőiek a színpadi képei, rafináltan látványosak a világítási effektusai, melyekkel fantasztikusan tud testeket kiemelni a térből, vagy akár a pillanat tört része alatt el is tüntetni. Rendszerint van egy fő díszletelem, ami központi szerephez jut. A Fiúkban például több felfüggesztett kötél, a Birdie-ben egy monstruózus fémszerkezet, a HIR-O-ban bambuszrudak töltenek be temérdek funkciót.
Bármennyire is rémisztő dolgokról beszél az előadásaiban, mindig ott van a mozgás öröme, ami az egyik legfőbb jó az életünkben. Civilben is állandóan jár keze-lába. Az nem olyan nagy kunszt, hogy valaki vitustáncot jár, de ő valósággal vitustáncot is ül: ülve is sokat mozog, kifejező az egész teste. Olyan sokat élt már Franciaországban, hogy a magyarjába rendszeresen francia szavakat kever. Nem annyira történeteket, inkább érzelmeket, víziókat tesz színpadra. A munkájának él. A lehető legegyszerűbben öltözködik. Tömegközlekedéssel jár, nyitott szemmel. Nem politizál, de az utcán szerzett tapasztalatai is érződnek az előadásaiban. Néha úgy tűnik, hogy elfárad, ismétli önmagát, de aztán főnixmadárként föltámad, és újra valami felvillanyozóval, meglepővel szolgál. És mivel már igazolása van arról, hogy halhatatlan, teheti ezt az idők végezetéig.
