Ötven évvel ezelőtt tarolt a Bergendy. Nem kis szó volt ez, hiszen 1973-ban a LGT is hasított, két örökbecsű dobása volt a Popfesztivállal és a Bumm!-mal, ám az év végi összesítésekben a Bergendy vitte a prímet, ahogyan szeptember 7-től, egész októberen át, november 5-ig a slágerlistán.
Előbb a Munkadal volt a topon öt hétig, majd az Iskolatáska dominált. Az utóbbira alighanem többen emlékeznek, az előbbi a kor szellemének megfelelő funky nóta volt, és mindkettő a Hétfő (Hét fő) című dupla albumon jelent meg. Egyebek közt ennek a számaival a zenekar két telt házas koncertet adott 1973-ban a Budai Ifjúsági Parkban.
Hazai pályán.
Mert az együttes 1962 óta muzsikált ott, és a hetvenes években azt írták róluk: „Karrierjük rendhagyó. A 60-as évek elején a kommersz slágerzene interpretálóiként és különféle jazzkísérletek résztvevőiként váltak népszerűvé.” Bizony még 1969-ben is Tomsits Rudolf és G. Dénes György hagyományos slágerével léptek fel a Táncdalfesztiválon („Te vagy a csúcs, a szép a jó, a maximum, a lexebb, / a Bardot és Lollo, ohó, csak valamivel szexebb”), miközben a Parkban Otis Redding- és Wilson Pickett-számokat nyomtak vagy a Tiptoe Through the Tulips előadót próbáló feldolgozását játszották Tiny Timtől. (A dal eredetijét negyven évvel korábban, 1929-ben vette lemezre az amerikai jazzgitáros- és énekes Nick Lucas).
Akkor még hatan voltak: Bergendy István, Bergendy Péter, Gáspár Károly, Hajdú Sándor, Oroszlán György, valamint a svájci René Gubelmann. Majd cserék következtek: az alpesi dobost Debreczeni Csaba, Gáspárt Latzin Norbert váltotta fel, és csatlakozott a zenekarhoz Demjén Ferenc.
„A beatválságból a Bergendy profitált” – lehetett olvasni hajdanán, amivel az Omega súlyos nehézségeire és a Metró, valamint az Illés még súlyosabb megszűnésére utaltak. Ám a Bergendy leuralta az 1973-as diósgyőri popfesztivált is, noha azon még játszott a KITT Egylet (Koncz Zsuzsa, az Illés és Tolcsvayék), sőt az eseményről az is megjelent: „Szörényi Levente leénekelte az egész mezőnyt.” A Bergendy, amely 4500 forint „költségtérítésért” zenélt, az utolsó esti fellépő volt, a Neoton délelőtt fél 12-től lépett színpadra. A záró koncert kezdetén néhány rajongó beszaladt a pályára – a DVTK stadionjában csak a lelátókról lehetett nézni a programot –, mire a zenekar elhallgatott, és Bergendy István azt mondta a mikrofonba: „Majd ha rend lesz, játszunk.” A felhevült ifjak visszatértek a szektorokba, aztán a Darabokra törted a szívem alatt már olyan hangorkán tombolt, hogy – a korabeli beszámoló szerint – az „akkor sem lehetne nagyobb, ha a Diósgyőr megverné az Újpestet”.
A Bergendy a Mindig ugyanúggyal lépett szintet, miután 1970 szilveszterén a televízió élő műsorában három perc lyuk maradt éjfélig, és a tévések azt kérték a zenekartól, hogy játsszon valamit, erre több millió néző előtt bemutatta saját, addig ismeretlen, majd azonnal felkapott számát. E szereplésből fakadt az első nagylemez a Jöjj vissza, vándorral meg a Jelszó: love, szeretettel, és nemsokára minden Bergendy-klubest alkalmával tömegjelenetek zajlottak a Ganz-MÁVAG Művelődési Ház környékén. A belépő 20 (tagságival 12) forint volt, a sört 9-ért, a szendvicset 2,70-ért adták.
A jegy és a folyékony kenyér jobban fogyott, mint a borsodi rockfesztiválra készült újság, pedig azt ingyen adták. Húszezer példányban nyomták, a fele megmaradt. A legendákkal ellentétben a tribünök sem teltek meg teljesen, az elszámolás szerint 8167 néző vásárolta meg a 35 forintos egységáron kínált tikettet.
A Bergendy aztán Berlinben is aratott, ott rendezték meg ugyanis a Világifjúsági Találkozót, amelyre 700 tagú magyar delegáció tagjaként (a kulturális szekcióban – többek között – Almási Évával, Antal Imrével, Kovács Katival, a Kaláka együttessel, a Pécsi Balettel, az LGT-vel) utazott. Az együttes az év végén – az indoklás szerint „dupla albumáért, továbbá diósgyőri és VIT-szerepléséért” – elnyerte a Magyar Ifjúság című hetilap díját, az Arany Iskolatáskát.
Ennél jóval többet ért az a jogos megállapítás, amely szerint „Bergendyék népszerűségük csúcsán állnak, sikerükkel korszakváltás következett be a magyar popzenében, megszűnt a gitárra alapozott zene egyeduralma.”
