A német nyelvterület második legnagyobb mozgóképes rendezvénye – így hirdeti magát a 19. Zürichi Nemzetközi Filmfesztivál. És ez nem is nagyotmondás: bár a Christian Jungen vezette mustra csak jövőre ünnepli majd történetének a második x-ét, de – fesztiválidőszámítás tekintetében – hirtelen ugrott az élmezőnybe. A svájciak tavaly mintegy 137 ezer jegyet adtak el, idén ennek a tízszázalékos emelkedését várják. Hogy ez mekkora fegyvertény, az is jelzi, hogy a legnagyobb német mustra, a Berlinale súlyos anyagi gondok és politikai összetűzések színtere jelenleg. Carlo Chatrian művészeti igazgató már tudja, hogy 2024 elején az utolsó munkája lesz a Berlinalén, a berlini filmfesztivál programját rengeteg kritika érte az elmúlt években.
A svájciak viszont jól kihasználják a lehetőséget. Teljesítményük csillagos ötös mind a filmprogram, mind a sztárok terén. Hiszen itt van a velencei fődíjas Jorgosz Lanthimosz rendezte Szegény párák, Bradley Cooper életrajzi drámája Leonard Bernsteinről, a Maestro, vagy a fesztivált nyitó, az A24 stúdió egyik Oscarra nevezett abszurd dramedy-je, a Dream Scenario, amelyet rendezője, Kristoffer Borgli is elkísért. A szervezők ennek örülhettek, hiszen még a jelenleg is zajló hollywoodi színészsztrájk miatt nem tudott eljönni a nyitófilm főszerepét alakító Nicholas Cage, de ahogy a szervezők elmondták, készen állt arra, hogy jöjjön, amennyiben ez lehetséges lett volna.
Persze, így is jutottak nagy nevek a zürichieknek: Jessica Chastain, Ethan Hawke, Todd Haynes, Mads Mikkelsen, Pete Doherty, Diane Kruger és Wim Wenders is emeli a zöld szőnyeg fényét. (Itt valamiért nem szeretik a vörös színt.) Persze lehet kérdezni a hollywoodi színészszakszervezettől: ami Cage-nek tilos, az miért szabad mondjuk Chastainnek? Ez nyilván bonyolult kérdés, de Chastain Michel Franco rendezővel forgatott, Memory című filmje abszolút független bármiféle stúdió finanszírozásától. Ám a színésznő nem csak promóció miatt jött.
„Igaz, ez politikai demonstráció is a részemről. Én a népszerűségem kihasználásával segítem a százhatvanezer kollégám céljait, hogy fair körülmények között dolgozhassanak” – mondta a lapunknak SAG-AFTRA pólóban adott interjúban. De nem ő volt az egyetlen sztár, aki – rendezőként – szívesen nyilatkozott nekünk: Ethan Hawke a lánya (Maya Hawke) főszereplésével forgatott egy Flannery O'Connor életműmozit. A film az írónő életét tulajdonképpen összeköti a regényei és a novellái hőseivel és azok cselkeményével, ebben pedig igen konzekvens és sikeres a mű. Ethan Hawke, mint Zürich legnagyobb sztárja, elmondta: óriási mázlista, hiszen a saját lánya kérte fel a film megrendezésére, mert biztos volt abban, hogy az apja nem fog klasszikus életrajzot csinálni. „A Wildcat nem Flannery O'Connorról szól, hanem a magányról, a hitről, vallásosságról és a szeretetről. Persze, nem lehet kikerülni az írónő gótikus történeteinek erőszakosságát és rasszizmusát. Ha nem érintettem volna ezeket a filmben, akkor az hamisítás lett volna.” Amúgy Hawke szívesen beszélt sok mindenről, és alkotóként azt gondolja, bármit is teremt, az mindig ugyanannak a folyamatnak az eredménye. Ahogy fogalmaz: írni és filmet rendezni ugyanaz.
Visszatérve azonban a nyitófilmhez, a Dream Scenarióhoz: ez produkció igen tipikusan leírja a nemzetközi filmipar jelenlegi helyzetét. Kristoffer Borgli norvég rendező fogalmazta meg igen pontosan: az első filmje a szabad európai finanszírozási környezetben megvalósult Rosszul vagyok magamtól esetében nem kellett a pénzügyi megtérülésre gondolnia.
Ám, most, hogy az amerikai A24 stúdiónak dolgozott, az „eladhatóság” is szempont volt. A Dream Scenario ennek ellenére szerzői film, igen sajátos humorral átitatva. Hőse – vagy inkább tulajdonképpen antihőse – Paul Matthews (Nicholas Cage), a tutyimutyi egyetemi professzor, aki híres arról, hogy semmit sem intéz el, fejez be (a nagy könyvet sem, amit évtizedek óta ír) és ráadásul tanárként is maga a dögunalom. Aztán egyszer csak beáll a nagy fordulat: felbukkan az emberek álmaiban. Egyfajta passzív szemlélőként, aki nem csinál semmit, csak ott áll és kész. Mivel ebben semmi ártalmas nincs, sőt, van olyan, akit ez szexuálisan izgat, a prof egyszerre nagy sztár lesz. Élvezi a népszerűséget, megpróbálja kiadatni a még el sem kezdett könyvét, ám jön egy újabb fordulat. Az emberek álmaiban egyszer csak erőszaktevő lesz: mindenkit meg akar ölni. Nem kell túl sok időnek letelnie, hogy a sztárból a világ első számú közellenségévé váljon. Borgli a rá jellemző abszurd hangulattal megalkotta az év talán legdrámaibb komédiáját és Nicholas Cage-ből egy olyan alakítást húzott ki, amely egyértelmű Oscar-jelölést fog neki hozni.
A Cannes-Velence fesztiváltengely a szerzői filmkészítés legjobbjait általában lefedi, így a következő szinten lévő mustráknak a versenyprogramjuk összeállítása terén marad a felfedezés. És ebben, úgy tűnik, különösen szerencsések a zürichi válogatók: sikerült a Netflixtől megszerezniük Chole Domont Mindent szabad című alkotását, mint európai premiert (a mű nemsokára debütál a platformon is). A film egy amerikai pénzügyi cég viszonyrendszerét mutatja be, ahol két elemző titkolt szerelmi kapcsolatban él, mivel az efféle kapcsolatokat a policy tiltja. Aztán ahogy az egyik projektvezetőt kirúgják, úgy tűnik, hogy a férfi, Luke (Alden Ehrenreich) lesz a szerencsés, aki a helyébe léphet. Aztán végül a kinevezést a nő, Emily (Phoebe Dynevor) kapja meg. Innentől kezdve, a tökéletes kapcsolat szép lassan szétesik, és Domont igen stílusosan és átgondoltam mutatja meg a tökéletes szerelem eltűnését, sőt gyűlöletté változását. Sőt, kérem szépen, itt végül minden vérre megy.
