Ráadásul az idézett sor magyarul szerepel, társítva román nyelvű műfordítással (S ki új utat tör: gaz és tüske várja…)! Bogdan Petriceicu Hasdeuról (1838-1907) van szó. Bukarestben nyilván fölszisszentek Petőfi nevére, bár a román költőtárs nem a forradalmár szabadságharcost, az ellenfelet idézte meg, hanem a költői nyelv megújítóját. Petőfi Gyalázatos világ című versből citál a román pályatárs – ebben 1845 és 1873, sőt, teszem hozzá, 2023 között nincs különbség.
Hasdeu ukrán területen született moldáviai bojárok ivadékaként, édesapja író volt. A harkivi egyetemre járt, mint cári huszár részt vett a krími háborúban. Tanár, könyvtáros volt Iașiban, román történelem tárgyában jelentette meg monográfiáit, szövegkiadásait. Bukarestben lapot szerkesztett. Foglalkozott a román nyelv eredetével, a bukaresti állami levéltár vezetője volt, tanított az egyetemen, tagjává választotta az akadémia. Szabadelvű politikusként a fönnálló rend bírálója volt.
Az 1950--60-as évek fordulóján hallottam először róla. Bátyám gimnáziumi osztálytársa volt Hizden Sándor. Ő mesélhetett édesapjának arról, hogy szüleink máramarosiak, így kerültünk vele egy időre családi ismeretségbe. Tüzes tekintetű, sovány, barna arcú magyar román volt Hizden úr. Hasdeu leszármazottjának mondta magát, ami nagyon is lehetséges: a név az írott nyelv alakváltozásai nyomán, esetleg magyarországi hivatalnok figyelmetlensége vagy elírás folytán is eredhetett a Hasdeuból. Tervezte, hogy megismerteti Magyarországon a nagy előd életművét, és megkért, hogy készítsek a kötet(ek)hez szénrajzokat. Aztán nem lett a nagy vállalkozásból semmi.
Mostanában jutott eszembe a román kultúra e fáradhatatlan munkása. A világhálón bogarászva került szemem elé Hasdeu 1873-as, Poesie (Költemények) című karcsú könyve. Lapozgatva, nem leltem nyomát benne Petőfi vagy más érdemleges magyar hatásnak. A műfaji változatosság mindenesetre megragadó. Van benne mese, ballada, szereplőkre tagolt dialógus, elégia. A görög mitológiától a római koron s a reneszánszon át ível a kortárs jelenig a poétai érdeklődés. Személyében Horatius, Ovidius örököse szólal meg, kedvenc hőse Vitéz Mihály havasalföldi vajda. Romániához intézett szózata francia húrt pendít: a verscím alatt a Marseillaise első sora olvasható eredeti nyelven (Rouge de Lisle a szerző 1792-ben). Idegenellenes indulat hatja át a költeményt: népek, nemzetek, kultúrák áramlásában figyeli aggodalommal a románság sorsát. A gaz, tüske, kígyófészek, mint akadály, leküzdendő veszélyforrás motívuma tartalmi rokonságot mutat a kötet mottójául választott Petőfi-verssel. Gyomláljatok! – biztatja végül a haza gyermekeit Hasdeu.
Egy másik költeményben gyöngéden szól ekkortájt épp hároméves kislányához, Iuliához, akit tizenhat esztendő múltán ragad majd el a tüdőbaj. Nagy tehetség hunyt ki általa: franciául, románul írt verset, prózát, megismerkedett az angol, a német nyelvvel, párizsi elitegyetemeken tanult…
Járt-e Hasdeu Magyarországon? Föltehetőleg értett a nyelvünkön, ismerte kultúránkat. Petőfit legalábbis. Ady Endre vajon miért nem figyelt föl rá? Nyelvtudományi tevékenysége, a román idióma eredetéről vallott nézete nálunk sem merült feledésbe. Gondolom, van azonban bőven vizsgálódni, s közzétenni való, akár hizdeni nyomdokon.
