Pócsmegyer, tizennyolc február huszonhét, kedd.
Kedves Panka!
Azt hiszem, te még alszol. Jól van ez így. Mielőtt hozzákezdtem volna ehhez a levélhez, elolvastam a tőled kapott levelet. Tegnap kaptam, tegnap kétszer is elolvastam.
Nagy örömet szereztél nekem azzal, hogy leírtad, mi történt veled az iskolában. Egyszer majd én is leírom, hogy velem mi szokott történni, amikor iskolában vagyok.
Tegnap például tartottam egy nyelvtanórát, egy irodalomórát és egy osztályfőnökit. Ezenkívül dolgozatokat javítottam. Ma sokáig leszek.
Hamarosan felébresztelek. Zárom soraim, szeretettel ölellek, Apa.
Pócsmegyer, tizennyolc március hat, kedd.
Kedves Panka!
Éppen egy héttel ezelőtt írtam neked levelet. Gondoltam, egy hét elteltével írok neked még egyet. Persze az emberrel nem történik mindennap afféle érdekes dolog, amit érdemes volna levélben megírni, de szerencsére én tanár vagyok, a tanárok munkája pedig az, hogy beszélgessenek a gyerekekkel. Azért szeretek gyerekekkel beszélgetni, például veled is, mert a gyerekek okosak, mindig támad valami érdekes gondolatuk.
Tegnap kijavítottam néhány dolgozatot. Ezekben a dolgozatokban arról írtak a gyerekek, hogy milyennek képzelik Tündérországot. Volt, aki azt írta, hogy Tündérországban minden ehető. Ez a gyerek odaírta a dolgozat fogalmazása mellé, hogy „éhes vagyok”. Egy másik gyerek szerint Tündérországban mindig béke van.
Ez a gyerek tudja, hogy szörnyű dolog a háború. Persze a felnőttek is tudják, mégis háborúznak. Vajon miért?
Ez a gyerek azt is írta, hogy Tündérországban senki nem szemetelne. Eszembe jutott az én kis Pankám, aki mindig felszedi a szemetet. Persze én időnként morgok veled, mert szerintem más szemetét nem kell mindig felszedni, de annak örülök, hogy te soha nem szemetelsz. Büszke vagyok rád!
Arra gondoltam, megkérdezem tőled is, hogy milyennek képzeled Tündérországot. Ha van kedved, elmesélheted, leírhatod, le is rajzolhatod.
Legyen szép napod! Szeretettel ölellek, Apa.
Szigetmonostor, tizennyolc március hét, szerda.
Kedves Panka!
Majdnem azt írtam Szigetmonostor helyett, hogy Pócsmegyer. Szerencsére a tévedés lehetősége nem látszik a papíron, csak maga a tévedés. Azt hiszem, ezt a levelet nem küldöm el. A papír olyan valami, amit a betűk tökéletlen valósága megfoszt a tökéletes lehetőségtől. Igazad van, a levest soha nem lehet egészen megenni, mindig marad a tányér alján néhány csepp. Mert a valóság soha nem lehet tökéletes, a lehetőség viszont mindig az, persze egyetlen létező se létezhet a valóságon kívül, tehát valóságos létezőnek kell lennie a lehetőségnek is.
Ölellek, Apa.
Pócsmegyer, tizennyolc március kilenc, péntek.
Kedves Panka!
Hallom a közeledő lépteidet, beülsz az ablakba, olvasol. Nagyon örülök, hogy ennyire szeretsz olvasni, bár megmondom őszintén, én mostanság nehezen olvasok. Az a bajom a betűkkel, hogy eltakarják a valóságot. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a betű valótlanság, az üres papír pedig valóság. Azt akarom csak mondani, hogy ami lényeges, azt nem képes megnevezni a szó.
A kis hercegnek ezt úgy mondta a róka, hogy ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.
Légy jó, vigyázz magadra, örülj a tavasznak!
Szeretettel ölel Apa.
Pócsmegyer, tizennyolc március tizenegy, vasárnap.
Kedves Panka!
Nagyon szépen lerajzoltad Tündérországot erre a borítékra. Gondoltam, ezt a levelet ebben a borítékban küldöm el neked. Így olyan, mintha az én levelem is része volna a te Tündérországodnak, persze még nem tudom, hová írjam a címzést. Nézd csak, még a postás néni bélyegje is bebocsáttatást kér ebbe a te Tündérországodba.
Az a baj, hogy mindig mindent elfelejtek. Olyan ez a te Tündérországod, mintha körülölelné az ég. Mintha ég volna a föld, mintha ég volna a levegő, mintha ég volna az ég.
Ég veled!
Ölellek, Apa.
Szigetmonostor, tizennyolc március tizenkettő, hétfő.
Kedves Panka!
Ennek az egésznek nincs semmi értelme. Képzeld, én például nem szeretem a felkiáltójeleket, sőt a kérdőjeleket se szeretem, kizárólag a pontokat szeretem. Az iskolában viszont megtanítanak arra, hogyan kell levelet írni. Első a keltezés, amit hívhatunk dátumnak is, a teremtő istent utánzó halandó megjelöli a teret és az időt. A keltezés után jön a megszólítás, a megszólított neve után felkiáltójel. Mi leszel, ha nagy leszel, kérdezik a felnőttek, alázatos világsztár, ha lehetne. Zárás, elköszönés.
Ölellek, Apa.
Pócsmegyer, tizennyolc március tizennyolc, vasárnap.
Kedves Panka!
Tegnap a hibáról beszélgettünk, ha jól emlékszem, mielőtt beszálltunk a piros kocsiba. Persze ha nem emlékszem jól a hibára, akkor most hibázom talán. Képzeld, azt hallottam egyszer, hogy a középkorban (vagy mikor) direkt hibáztak, mert úgy gondolták, egyedül isten tökéletes. Én, aki nem vagyok tökéletes, csak hibátlan, hibát követtem el, amikor énnel kezdtem ezt a mondatot, mert a tanító nénik szerint nem illik. Az előző mondatban az amikor utolsó két betűjét annyira, de annyira megvastagítottam, hogy már el is köszönök.
Szigetmonostor, tizennyolc március tizenkilenc, hétfő.
Kedves Panka!
Nem tudom, hogy vagy vele, de engem mostanság erősen foglalkoztat az a kérdés, hogy mit nevezünk hibának, mi a különbség a hiba és a nem hiba között, van-e hibátlan hiba, létezik-e hibás hibátlanság. Hiba-e (például), hogy az előző mondat végére pontot tettem, nem pedig kérdőjelet? Hiba-e, ha én nem úgy írom, ahogy te, a betűket, mert én másképp tanultam? Hiba-e, ha valaki másképp írja a betűket felnőttkorában, mint gyermekkorában, mert az írás változik?
Hiba-e az a hiba, amit készakarva ejtenek?
Képzeld el, a középkorban úgy gondolták, senki se lehet tökéletes, egyedül az isten. Éppen ezért készakarva hibáztak.
Ha valamiről úgy gondolták, hogy tökéletes, gyorsan rejtettek bele néhány hibát. Ha például valaki gyönyörűen el tudott énekelni egy dalt, készakarva úgy énekelte, hogy (mondjuk) két hangot felcserélt, így máris nem volt hibátlan az ének. Attól féltek, hogy a tökéletes isten megharagszik, ha azt látja, hogy valami más is tökéletes, nem csak ő, pedig szerintem az isten soha nem haragszik, mert ha haragudna, nem volna tökéletes. Te erről mit gondolsz?
Lehet, hogy azt gondolod, hogy a hibáról gondolkodni a legnagyobb hiba?
Azt hiszem, senki se tökéletes. Elárulok egy titkot: még én sem.
Ölellek hibátlan öleléssel, Apa.
Szigetmonostor, tizennyolc március húsz, kedd.
Kedves Panka!
Szeretném felhívni a figyelmedet a gondolkodás veszélyeire. Nem azt mondom, hogy ne gondolkodj, mást se csináltam egész életemben, amióta az eszemet tudom, ahogy mondani szokás, mint gondolkodtam. Van, aki egyszerűen nem képes nem gondolkodni. Akiről pedig azt állítjuk, hogy nem gondolkodik, természetesen az is gondolkodik, csak felületesen.
A tapasztalat azt mutatja, hogy mindenki hibázik, az is, aki gondolkodik, és az is, aki nem gondolkodik. A különbség csak annyi, hogy aki gondolkodik, bűntudatot érez. A bűntudat szorongást szül, a szorongás szorongó gondolatokat, a gondolkodó ember tehát, aki belátja hibáját, végül arra a gondolatra jut, hogy semminek nincs értelme.
Legfőképp annak nincs értelme, hogy gondolkodjunk.
A gondolkodó ember fasisztává válik. Meggyűlöli azokat, akik nem gondolkodnak. A gondolkodó ember a kétely tengerében úsztatja gondolatait, éppen ezért örökké bizonytalan. A gondolkodó ember irigyli a felületes emberek önbizalmát. Ezért is gyűlöli őket.
Aztán megretten a lelkében (vagy a lelke helyén) felgyülemlett gyűlölettől. Arra gondol, kétféle gondolkodó ember van, a helyesen gondolkodó és a rosszul gondolkodó, ő pedig biztosan rosszul gondolkodik a dolgokról.
Azt gondolom, ezt a levelet mégse küldöm el.
Szeretlek. Apa.
Pócsmegyer, tizennyolc március huszonegy, szerda.
Kedves Panka!
Nagyon sokat gondolkodtam azon, amit Pilinszky János írt ezerkilencszázhetvenkilenc januárjában. „A mű sose született meg.” Ezzel szemben Weöres Sándor azt tanácsolja ezerkilencszáznegyvennégy szeptemberében, hogy a vers lényege nem a szavakban keresendő. „Ezért a szavak és dolgok csak súrolják egymást.” Amikor pedig ezerkilencszáznyolcvan augusztusában Karinthy Ferenc a rókákról írt, még nem lehetett sejteni, hogy neki van igaza. „Nem lehet segíteni a világon.” Legközelebb szavak nélkül fogok írni neked.
Ölellek. Apa.
