Az EU munkaképes lakosságának átlagéletkora növekszik, létszáma pedig csökken, emiatt a munkaerőpiac számos ágazatban munkaerőhiánnyal küzd. E rideg valóság ellenére a harmadik (külső) országokból érkező, rövid távra munkát vállalók munkáját továbbra sem becsüljük meg, és maga az Európai Bizottság is megállapította, hogy e munkavállalók továbbra sem kellően védettek a kizsákmányolással szemben.
Alább csupán néhány példát mutatunk be az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) nemrég elkészült tanulmányából, amely az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség 23 országára kiterjedően, átfogóan vizsgálta, milyen kapcsolat áll fenn a rövid távú migráns munkavállalókra vonatkozó bevándorlási és társadalombiztosítási szabályok és munkaerőpiaci státuszuk között. Például Cipruson a bevándorló háztartási alkalmazottak ellentmondásos szerződést kénytelenek kötni, és a nemzeti minimálbér kb. egyharmadát kapják; Németországban a rövid távú idénymunkásokra nem terjed ki a társadalombiztosítás; Finnországban a három hónapnál rövidebb időtartamú munkaszerződéssel rendelkező (gyakran migráns) munkavállalókra pedig nem vonatkoznak a kollektív szerződések.
Valójában úgy tűnik, hogy a társadalombiztosítási, a bevándorlási és a foglalkoztatási törvények összjátéka kiszolgáltatott helyzeteket teremthet a migráns munkavállalók számára, és megnyithatja az utat kizsákmányolásuk előtt. Ez különösen szembetűnő az efféle munkavállalók pályájának bizonyos pontjain, nevezetesen érkezésükkor, az ott tartózkodásuk idején és a származási országukba való visszatérésükkor.
ÉRKEZÉS. A belépés az első olyan helyzet, ahol a migrációs és a foglalkoztatási státusz potenciálisan nagyon szorosan összefonódhat. A migráns munkavállalóktól puszta belépésük feltételeként az uniós tagállamok gyakran megkövetelik, hogy rendelkezzenek aláírt foglalkoztatási szerződéssel. Bizonyos országokban (például Ausztriában és Belgiumban) nem minden beléptetési rendszerre vonatkozik ez a követelmény, másokban azonban (például Horvátországban és Cipruson) a munkavállalás céljából történő bevándorlás összes esetére érvényes.
Ez kezdettől fogva a munkavállaló bizonyos függőségét eredményezi az adott munkáltatótól és az adott munkaviszonytól, ami potenciális kockázatot hordoz: lehetséges például, hogy a munkavállaló a helyi munka- és szállásfeltételek, valamint a bevett helyi munkavégzési szokások teljes körű ismerete nélkül írta alá a munkaszerződést, és megérkezése után a nehéz vagy akár kizsákmányoló feltételek ellenére is úgy érzi, köti az aláírt szerződés.
Emellett a társadalombiztosítási keretrendszerek is megnehezíthetik a munkavállalók belépését. Németországban a 70 napnál rövidebb ideig foglalkoztatott idénymunkások ki vannak zárva a társadalombiztosítási rendszerből, így nincsenek védve a munkahelyi balesetek és hasonlók kockázataitól.
További, közvetettebb problémát jelent a harmadik országban korábban keletkezett társadalombiztosítási jogosultságok átvihetősége. Speciális kétoldalú megállapodások hiányában a munkavállalók – köztük a rövid távú munkaviszonyban dolgozók – azzal szembesülnek, hogy a másutt felhalmozott járulékok és jogosultságok az új országban lenullázódnak. Kivételt képezhetnek ez alól a harmadik országokból kiküldött munkavállalók, akik jellemzően a származási országukban maradnak biztosítottak.
MUNKAVÉGZÉS. A harmadik országbeli állampolgársággal rendelkező munkavállalók a fogadó országban végzett munkájuk során jellemzően a hazai munkavállalókkal egyenlő bánásmódban részesülnek. Olaszországban például az olasz munkavállalók és az olasz területen rendszeresen tartózkodó külföldiek közötti egyenlő bánásmódot a 286/1998 sz. törvényerejű rendelet írja elő. A munkát végző irreguláris migránsok azonban nem részesülnek egyenlő bánásmódban, emellett mind az irreguláris, mind a reguláris migránsok továbbra is ki vannak téve munkavállalói jogaik és a tisztességes lakhatáshoz való joguk megsértésének, valamint szociális juttatásaik csorbításának. Ráadásul gyakran félnek panaszt tenni a rossz bánásmód miatt, mert elveszíthetik állásukat, és a munkáltatók feketelistájára kerülhetnek.
A harmadik országbeli állampolgársággal rendelkező munkavállalókat formálisan megillető egyenlő bánásmód ellenére a beszámolók szerint a legtöbb országban rosszabbak a munkakörülményeik és a bérezésük a helyi munkavállalóknál. Ennek egyik oka az lehet, hogy az ilyen munkavállalók a tartózkodási engedély miatt gyakran a munkáltatójuktól függenek, így szükségszerűen óvatosabbak jogaik érvényesítésében.
Ráadásul gyakran áthullanak a társadalombiztosítási rendszer repedésein. Bár a társadalombiztosítási járulékokat azonnal fizetni kezdik, csak bizonyos idő elteltével (jellemzően hat ledolgozott hónap után) válnak jogosulttá a tb nyújtotta előnyök tényleges igénybevételére. Ha szerződéseik ennél rövidebb időtartamúak, akkor valójában egyáltalán nem élvezhetik a rendszerszintű védelmet.
VISSZATÉRÉS. A munkaviszony megszűnésekor a rövid távú munkavállalók jellemzően elveszítik a tartózkodási engedélyüket, és kénytelenek visszatérni származási országukba. Amint az ábra mutatja, a legtöbb európai országban a bevándorlási státusz közvetlenül függ a konkrét munkaviszonytól. Ritkák az újabb munkahely keresését – a vízum vagy a tartózkodási engedély kezdeti időtartamán belül – lehetővé tevő méltányos türelmi időszakok, illetve az olyan átmeneti mechanizmusok, amelyekben lehetőség nyílik a munkahelyváltásra és más bevándorlási státuszba lépésre.
További nyitott kérdés, hogy mi történik a munkavállalók társadalombiztosítási jogosultságaival, miután elhagyják az EU területét. Kétoldalú megállapodások hiányában előfordulhat, hogy ezek a jogosultságok nem vihetők át egy másik országba, emellett a társadalombiztosítás nyújtotta előnyökhöz való hozzáférés is jellemzően lehetetlen külföldről – legalábbis a gyakorlatban.
MERRE TOVÁBB? Bár a rövid távú migráns munkavállalók számára az EU-n belüli munkavégzés perspektívái meglehetősen borúsak, van néhány reményt adó fejlemény és jó példa, amelyeket Európa-szerte el lehetne terjeszteni (ilyenek például az Ausztriában, Csehországban és Dániában a Covid-19 világjárvány idején bevezetett reformok). Ezek közé tartozik a foglalkoztatási státusz „függetlenítése” a bevándorlási időszaktól, a társadalombiztosítási jogosultságok átvihetősége, valamint az ezekhez való hozzáférés biztosítása az EU elhagyása után is. Az összevont engedélyről szóló irányelv felülvizsgálata több ilyen bevált gyakorlatot is tartalmaz.
Ugyanakkor átfogóan újra kell gondolnunk a harmadik országokból származó munkavállalók foglalkoztatásának módját és azt, hogy milyen hatással vannak rájuk a bevándorlásra és a szociális biztonságra vonatkozó nemzeti szabályok. Ellenkező esetben mindörökre strukturálisan kiszolgáltatott helyzetben maradnak a munkaerőpiacainkon.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.